– Lehet-e, kell-e készülni tudatosan az anyaságra, ha egy nő még nem várandós, ha még csupán tervezgeti a családalapítást?
– A nők azzal a képességgel születtek, hogy édesanyák legyenek. Ezt úgy kell értenünk, hogy bármekkora is a bizonytalanság bennünk: képesek vagyunk rá. Miért? Mert ez belülről jön, ösztönösen bennünk van. Képesek vagyunk arra, hogy jó anyák legyünk. Mindannyian kapunk gyermekkorban egyfajta nevelést, amit aztán viszünk tovább, és ez nagyban befolyásolja a későbbi hozzáállásunkat az élethez. Ebben is, mint sok más dologban: a nők maximálisan akarnak teljesíteni.
Jellemzően a teherbe esés előtt már azon aggódunk, hogy jól fogjuk-e csinálni, mit fogunk elrontani.
Nehezen fogadjuk el, hogy valami csak úgy megtörténjen. A gyerekvállalás előtt azonban felmerül egy fontosabb kérdés: milyen párkapcsolatban élünk, hiszen a gyereknevelésnek az lesz az alapja. Kettesben is kell tudni beszélgetni a családról, mert anyaság ide vagy oda, nem egyedül fogjuk nevelni a picit (jó esetben – szerk. megj.). Felmerülnek kérdések-, gátlások-, félelmek, amelyeket jó, ha nemcsak kettesben, de szakember jelenlétében is megbeszélünk, mert a médiában-, interneten található információk olykor félreérthetők, és nem mindig hitelesek.
– Manapság túl sok az információ mindenről. Hogyan lehet ezeket szűrni, vagy honnan érdemes tájékozódni?
– Egy családtervező pszichológusnak pontosan ez a dolga: a tájékoztatás. A szülőpárosnak elsősorban önmagát kell felépítenie. Ha ez megtörténik, akkor biztos, hogy együtt is képesek lesznek a gyereknevelésre. Én mindig támogattam az egyéni konzultációkat. Sokan félnek már magától a várandósságtól-, a szüléstől-, a fájdalmaktól, amelyek megelőzik a nevelési kérdéseket. Ebben segítségükre lehet egy szakember, akivel megoszthatók a félelmek. Családtervezőként úgy érzem a munkám nem ér véget akkor, ha a szülők hazaviszik a kisbabát a kórházból. Ide tartozik a menstruációra való felkészülés-, a szexualitás-, a várandósság négy szakasza-, a szülés- és a gyereknevelés. A változás folyamatos, és mindig akadnak megválaszolatlan kérdések.
– Eleve már az is félelmet kelthet egy nőben, hogy összejön-e a baba, hiszen egyre gyakoribb ez a probléma.
– Ha rágörcsölünk arra, hogy valamiért nem jön össze, akkor csak tetézzük a bajt. Vagyis ellenkező hatást érünk el: a sok idegeskedés-, vádaskodás és konfliktus miatt még „azért sem” fogan meg. Ahhoz, hogy valamit sikerre vigyünk, sok kudarcon kell átmenni. A vetélés-, vagy a fogantatás nehézsége is egyfajta kudarc. De csak akkor lehet segíteni rajta, ha az ember beszél róla. Ne feledjük, hogy minden szervi problémához egy lelki probléma társul. Ezt kell megtalálni, orvosolni. A családtervezési foglalkozások idején ezekről szó esik, bár úgy érzem, ehhez még nem eléggé nyitott a társadalom. Hajlamosak vagyunk a hallgatásra, a tabusításra.
Természetes az, ha félünk, bizonytalanok vagyunk. A lényeg az, hogy kommunikáljunk erről:
oldjuk fel a félelmeket, és látni fogjuk azt, hogy van megoldás.
– Gyakran kérnek már a tervezgetés időszakában szakértői tanácsot?
– Sokat kell változnia a társadalomnak ahhoz, hogy erről beszélni tudjanak. Az emberek gyakran úgy hiszik: nincs szükségük a szaktanácsadásra, mert egy kattintással mindent megtudhatnak a világhálón. De ez nem oldja fel a félelmeket, sőt tovább növelheti a feszültséget. Ez a fajta kommunikáció elsősorban azért hasznos, mert a párok együtt és külön is sokat megtudnak magukról. Az egyértelmű, hogy a kismama elmegy tornára, hogy részt vesz szülésfelkészítőn. De vannak még lehetőségek, amelyeket kevesen használnak ki. Minden találkozással-, beszélgetéssel többek leszünk, és a sokéves tapasztalat is azt mutatja, hogy azoknál a nőknél, akik felkeresték a családtervezőt, tudatosabban zajlott le maga a szülés.
Tulit-Incze Ágnes klinikai pszichológus és családtervező
– Fiatal nőként számos kérdés foglalkoztat, például mennyire fog fájni?
– A fájdalom kérdése gyakori a fiatal nők körében. Ilyenkor kell tudatosítani azt, hogy a fájdalom csak egy segítség a szülés pillanatában. Ugyanígy van ez a sírással is: félnek, hogy nem tudják majd megnyugtatni a gyereket, ergo rossz anyák lesznek. Ez hozzáállás kérdése, hiszen a baba sírással kommunikál. Jelzés arról, hogy fáj valami, hogy éhes. Ez nem az édesanyát minősíti. Ha egyből nem találunk megoldást a sírásra, az is természetes. Csak időre van szükségünk és megértésre saját magunkkal szemben. Itt ismét előjön a maximalizmus, az eltúlzás jelensége.
– Mire kell odafigyelnünk akkor, ha családot akarunk, ha belevágunk a tervezésbe?
– Az érzelmekről-, szorongásokról való kommunikációra. Ha ezeknek nem adunk teret, és elnyomjuk magunkban, legyen szó fogantatásról-, szülésről-, vagy fájdalomról: akkor ezek a felgyűlt problémák később fizikai tünetek formájában jelentkeznek.
Legyenek kérdéseink, és azokat merjük feltenni. Fontos azonban, hogy a férfit is bevonjuk a tervezgetésbe, a döntésekbe, mert bennük is ott az ösztön. Ne akarjunk nőként mindent egyedül megoldani.
Sok anya dühös a párjára, amiért az nem segít eleget, miközben észre sem veszi, hogy ő zárta ki a kapcsolatból, mert csak a babára figyel. Elvész a részletekben és mindent kizár: a párját, a saját vágyait, sőt még önmagát is.
– Melyik a jobb, ha tudatosan készülök az anyaságra, vagy ha az ösztönökre hagyatkozom?
– Tudatosan és ösztönből. Valahol a kettő egyensúlyban van.
Ha tudatosan figyelek magamra, akkor magabiztosabban hagyatkozok az ösztönökre.
De szakemberrel is át lehet beszélni a lehetőségeket, bármiről legyen szó. Majd az édesanya eldönti, hogy jól vagy nagyon jól csinálja, mert csak ez a két lehetőség van. És ha választ találunk a szorongásokra, a feltett kérdésekre, akkor nő az önbizalom, és ez segít a kihívások leküzdésében.
– Kívülállóként úgy tűnik, a nőkre nagyobb teher nehezedik a gyerekvállalás kapcsán, mint a férfiakra.
– Egy nő sok mindent ki tud hozni egy családból. Sokan azt mondják, hogy a nők szétszórtabbak, pedig nem. Csak egyszerűen több mindenre kell odafigyelniük. Több mindent kell kézben tartani: párkapcsolat, gyereknevelés, munka, háztartás. Sokoldalú a feladatkörünk, bár igaz, hogy nem kellene mindent túlgondolni. De ugyanígy megvan a férfi szerepének a fontossága is a családban. Ne zárjuk ki őket a családtervezésből csak azért, mert nem ők fognak szoptatni, vagy kevesebbet foglalkoznak majd a gyerekkel. Ezzel magunkat is terheljük, hiszen még több dolgunk lesz. Ezért hangsúlyozom a párkapcsolati kommunikáció fontosságát.
Szükség van az én-időre a babázás közepette, hogy ne csak e körül forogjon a világ. Figyeljünk magunkra, ne szoruljunk háttérbe.
– Ha anyukás társaságban vagyok, gyakran úgy érzem, kirekesztenek. Hiszen én nem vagyok anya, úgysem tudom miről van szó…
– Ez egy természetes érzés, nem kell tőle félni. Általában ilyenkor érzik azt a nők, hogy le vannak maradva, vagy hogy kevesebb mindent értek el, mert még nincs gyerekük. Másoknak nem mondhatjuk meg, hogy mit tegyenek vagy mondjanak, de mi gondolhatunk úgy az ilyen helyzetekre, hogy lehetőségünk van külső szemmel látni a dolgokat, és tanulhatunk belőle. Már ilyenkor tudatosíthatjuk magunkban azt, hogy sem a várandósságot, sem a gyereknevelést nem kell túlgondolni. Egyszerűbb ez annál.
– Akkor lehet, hogy csak túlagyaljuk a dolgot.
– Igen. Már a felkészülés-, a tervezgetés időszakában meg lehet oldani egyszerűen a félelem, bizonytalanság kérdését. Napjaink betegsége az, hogy állandóan félünk, aggódunk. Pedig ha néha hagynánk, hogy az ösztönünk dolgozzonk: meglepődnénk. Nem kérdés, hogy minden nő képes az anyaságra, hiszen benne van az elemi ösztön. Ne vesszünk el a részletekben! Ha gond adódik, azt is képesek leszünk megoldani. Szakemberhez pedig nem úgy kell fordulni, mintha orvoshoz menne az ember. Tekintsünk rá támaszként, aki meghallgat, elfogad és szakszerű tanácsokkal lát el. A lényeg, hogy oldjuk fel a bennünk lévő gátlásokat, és akkor magabiztosabban fogunk nekivágni a családalapításnak.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Kalakatroni Mária: Az anyaság gyönyörű dolog – minden nehézségével együtt
Gyermekorvosnak tanult, imádta, ha a koraszülött osztályon dolgozhat. Majd a sors úgy hozta, hogy a marosvásárhelyi gyermekotthon vezetője lett. A legkisebbekkel, elhagyottakkal és sérült gyerekekkel is foglalkozott Kalakatroni Mária, akinek munkája mindig összefonódott a gyerekekkel. Az anyaság, az anyai érzések nagyon sokféle változatát élhette meg munkájában és magánéletében is.
