Olvasóink így látják a kérdést:
Zsigmond, Székelyudvarhelyről
Már a 2000-es évek eleje óta kamionoztam, jártam Franciaországot, Németországot, Belgiumot, egész Európát, aztán 2009-ben kerültem Skandináviába. A realitás az, hogy a pénz a fő motiváció az egészben, és úgy gondolom, megéri, van egyfajta biztonságérzet pénzügyi szempontból, de élettapasztalatnak sem rossz. Északon valami olyat tapasztaltam, amit máshol nem: a legfontosabb, hogy a munka el legyen végezve, illetve a biztonság minden szempontból. Ott emberszámba vagy véve. Nem könnyebb a munka, de nincs az a hajtás, a stressz, a bizalom nagyon fontos – érvényes a svédekre, dánokra, finnekre. Hogy csak egy példát hozzak: péntekenként a legtöbb cégnél van egy közös ebéd a menzán. Ott ülnek a vezetők és az egyszerű takarítók is. Laza hangulatban, egyszerű étel mellett megbeszélik a hetet, kinek mi sikerült és mi nem.
Felajánlották nekünk, hogy az egész családdal kiköltözzünk – időközben született meg a két lányom, de pont miattuk nem vállaltuk, nehezebben tudnának elszakadni innen. A feleségemmel való kapcsolatunkban is a legfontosabb a bizalom,
én hol egy hónapig voltam kint, és egyet itthon, vagy hat hétig kint, hármat itthon. Nem könnyű.
Azt sokszor elmondtam neki, ez nem az én keresetem, ez a kettőnk keresete, ő itthon áll helyt, én meg odakint.
Enikő, Brassóból
Volt olyan időszak, főleg 2007 után, hogy a rokonságomból minden második ember valahol külföldön dolgozott, szerencsére haza is jöttek közülük. Főleg azok, akik közben családot alapítottak. Hívtak engem is, konkrét helyem lett volna egy németországi szállodában, de semmi pénzért nem mentem volna. És a férjem sem. Együtt sem és külön sem.
Kirándulni, turistaként igen, de dolgozni… nincs az a pénz!
Itthon a turizmusban dolgozom, és másodállásban a családi üzletben, pedig van felsőfokú gazdasági végzettségem, beszélek románul, németül s még angolul is megértetem magam, de úgy érzem, külföldön szolga lennék, jobban ki lennék szolgáltatva. Nem könnyű itthon sem, nagyon meg kell néznünk, hogy mire költünk. Lakást például csak a szüleink segítségével és az évek alatt összekuporgatott pénzünkből tudtunk vásárolni. A férjem is mind azt mondta, amikor hívták, hogy akkor kellett volna, amikor még nem volt gyermekünk, vagy legalább egy kicsit fiatalabbak voltunk. Túl a negyvenen már van némi tapasztalatunk és ismeretségünk itthon is, az is segít boldogulni.
Kiemelt kép: Shutterstock
