ARCHÍV Életminőség: szubjektív vagy racionális, amit látunk?

Lehet, hogy mások manipulálnak, lehet, hogy mi magunk nem hozunk megfelelő döntést. Esetleg folyamatosan másokhoz viszonyítva élünk. Jobb, ha mi is irányítjuk az életünket. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi számában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Pixabay

Mi, nők talán fogékonyabbak vagyunk arra, hogy a szépséget, a harmóniát, az egyensúlyt keressük az életünkben, a környezetünkben. Valamit rendre rendbe akarunk hozni, jól akarjuk csinálni, keressük az utat a boldogabb élethez. Még ha nem is tudatosan tesszük ezt, mindenképpen az életminőségünket szolgálja.

Életminőség szubjektíven

Bizonyára nem vesszük nap mint nap számba és pipáljuk ki az aktuális napra vonatkozó pozitív megéléseinket (negatívat tán annál inkább), melyek az életminőségünket is meghatározzák, de mindannyiunk fejében él egy kép, vagy legalábbis valamihez viszonyított nézőpont, hogy milyennek gondoljuk a jó életet. Meghatározó ebben, hogy hol élünk, saját lakásra vágyunk vagy elég az albérlet, van-e megtakarításunk, kik a szomszédaink, milyen státusunk van az adott közösségben, hogyan élünk a párkapcsolatunkban, milyen színvonalú iskolába jár a gyerekünk, mekkora a jövedelmünk, mennyire érezzük jól magunkat a munkahelyünkön, milyen az egészségi állapotunk, az időgazdálkodásunk és hosszan sorolhatnánk.

Mindenkinek a maga szükségletei és elvárásai mérvadóak saját életminőségére vonatkozóan. Ugyanakkor ebben is el lehet csúszni a közérzetünket tekintve, mert a szükséglet és az elvárás nem biztos, hogy egyensúlyban van.

A még több utáni vágyakozás lehet csupán társadalmi tükröződés. „Életminőségünk egyéni megítélésében mindig viszonyítunk, legyen az mikro- vagy makrokörnyezet. Befolyásol minket az is, hogy milyennek gondoljuk az életet máshol, mondjuk nyugati országokban. Ez persze nem is alaptalan” – mondja Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia EMTE oktatója, akivel beszélgettem a témáról.

Életminőség racionálisan

Az életminőséget mikro- és makroszinten is mérik, de az utóbbi van túlsúlyban a hivatalos statisztikákban. Három nagy területet vizsgálnak a mérések során és negyedikként az egyén szubjektív megélését is alapul veszik:

az egészség az egyik nagy csomag, a másik a munkalehetőségek, munkaerőpiac, jövedelem, továbbá a társadalmi tőke és szociális kapcsolatok.

De sokféle mérési rendszer létezik, és van, amelyikben még több területet vizsgálnak – mondja a metódusról Orsolya. Ezek az úgynevezett nagy területek csak részben múlnak rajtunk, kevés ezekre a befolyásunk. „Az egészség szempontjából például nagyon fontos a születéskor várható élettartam. Ez viszont egy szám, a mi életünkről, hogy hogyan éljük meg, sokat nem mond. De mégis, amikor látunk egy statisztikát, hogy mondjuk, a skandinávoknál milyen magas a születéskor várható élettartam vagy egy másik ország esetében milyen alacsony, irigykedünk vagy sajnálkozunk, és ezek alapján mérlegeljük a saját helyzetünket”.

Azt gondolnánk, hogy az életminőség nem racionalizálható, de makroszinten nagyon is, életünk összetevői pontosan számszerűsíthetőek. Hogy csak néhányat említsünk:

a bűnözési ráta, korrupció, oktatáshoz való hozzáférés, egészségügy. És ezek többségére nagyon csekély a hatásunk, mégis amikor a fiatalok döntést hoznak arról, hogy milyen munkaerőpiacon akarnak dolgozni, vagy hol akarnak élni, akkor nagyon is meghatározóak ezek a statisztikák,

mert egy olyan benyomást nyújtanak, ami fontos kiindulópont számukra – magyarázza Orsolya.

A makromutatók azért is számítanak, mert egy országnak fontos, hogy legyen mihez mérnie magát: egyrészt, hogy merre van a haladási iránya, másrészt pedig hol helyezkedik el a maga régiójában. De jó lehetne arra is, hogy mely területekre fontos figyelmet fordítania. Ez azonban a mikroszintről, azaz a mi valós életünkről keveset mond el.

Bezzeg a szomszéd, bezzeg a mi időnkben

Amit tehetünk a jobb életminőségért (ha szükséges), az az elvárásaink optimalizálása, illetve a döntéseink lehetnek. „Sok olyan történetet hallunk Távol-Keletet megjárt utazóktól, hogy olyan régióban járt, ahol jóval kevesebb lehetőséggel és szükségleti igénnyel élnek az emberek, szinte semmijük sincs, viszont mégis jól érzik magukat. A vágyakban, elvárásokban van a nagy különbség, mivel ott az a feltétel érvényesül, hogy ők elsősorban az utcájukban, környezetükben élőkhöz viszonyítják az életminőségüket” – mondja Orsolya. És valóban, gyakran állunk értetlenül a jelenség előtt, de nekünk elsősorban az itt és a most létezik. Hogy eljutottunk egy bizonyos szintre, haladunk egy bizonyos irányba, és tovább kell lépni. A világfalu pedig határtalanná tette azt a környezetet, amit viszonyítási alapként használhatunk.

Gyakran találkozunk olyan véleménnyel, hogy bezzeg a mi időnkben elég volt ez is, az is, örültünk annak, ami van. Vagy nagyanyáink példájával terelgetnek egy szűkösebb, fullasztóbb ösvényre – írom ezt nagy tisztelettel az emlékük előtt.

A mi generációnk még hordozza az elődök nehéz sorsának példáját, de ugyanazt a hátizsákot cipelni talán értelmetlen regresszió lenne. Viszont a túlzások véglete is egyszer benyújtja a számlát. „A rendszerváltás előtt hiánygazdaságban éltünk, a 90-es évek megnyitotta ennek a kapuját, és akkor mindenből akartunk kapni, amiből addig nem volt. De most már sokan arra intenek, hogy ez a túlfogyasztás, minden akarása nem biztos, hogy az életminőségünket fogja javítani. Be kell állítanunk magunknak azt, hogy az egyéni, családi, mikro életminőségünknek mik a legfontosabb tényezői” – véli Orsolya.

Jobban élünk, mint ahogy gondoljuk?

Erre nem tudjuk a választ. Abban viszont, hogy a számunkra fontos dolgok mellett döntünk, s ezért cserébe „beáldozunk” egyéb kényelmi tényezőket, egyetértünk Orsolyával. „Nagyon sokszor találkozom azzal Csíkszeredában, hogy miért jársz biciklivel, esik az eső, nem lehet magassarkút húzni, mi ez a hülyeség? Én viszont úgy érzem, hogy az én életminőségemen jelentősen javít, hogy naponta biciklizem, ezzel sportolok is egy kicsit, és bár tudom, hogy ettől nem hal meg kevesebb bálna a világon, de lehet, hogy egy kicsit hozzátettem ahhoz, hogy kisebb legyen a légszennyezés. Ez számít, hogy nekem mi a fontos. Ugyanakkor ott van, hogy mondjuk,

a hivatalokban ügyet intézni idegőrlő, de el kell dönteni, hogy lenyelem-e a keserűséget, ha máshol meg pozitívat kapok”

– példázza a saját helyzetét Orsolya.

Igen, ha zavar a nagyvárosi dugókban eltöltött 1–2 óra időveszteség, parkolóhiány, a szomszédok, a légszennyezés, dönthetünk másképp, cserébe viszont lehet, hogy kevesebb a kulturális-, szociális-, szolgáltatásbeli-, és szórakozási lehetőség, de mindig mérlegelés kérdése, hogy mi tesz jobbat a saját életminőségemnek.

Arany középút

Vannak olyan kutatások is az életminőséggel kapcsolatban, hogy csupán besorolás jellegű a felmérés: hasonló-e az életminősége, mint másoké, esetleg rosszabb vagy jobb? Nagyon vékony az a réteg, aki a szélsőséget vallja, mondja Orsolya. „Az emberek megnyugszanak attól, hogy nem élnek sokkal rosszabbul, mint mások, de azt már kevésbé vállalják, hogy sokkal jobban. Az emberek szeretnek az arany középúton lenni.

A nagy lottónyertesekről is általában kiderült, hogy rövid ideig hozott jelentős életminőségbeli változást a sok pénz, szóval az anyagi javak nem jelentenek tartós boldogságot. Persze, mélyszegénységben azért nem jellemző a boldogság.

Viszont a skandináv országokban az a vonzó, hogy igazából nem az van, hogy mindenből sokkal több van nekik, hanem beállítják maguknak, hogy miből mennyire van szükségük, mennyi az elég a jólétükhöz” – mondja Orsolya.

Bárhogyan számszerűsítenénk itt az életminőségünk mutatóit, attól nem lenne jobb holnaptól az életünk, de számít az, hogy mit ad hozzá egy ország, közösség, család, munkahely. Az viszont rajtunk múlik, hogy mivel kötünk kompromisszumot.

Az életminőségnek 8+1 aspektusát méri az Eurostat: az anyagi- és a munkaügyi helyzetet, az egészséget, tanulmányokat, szabadidőt, biztonságot, kormányzás minőségét és alapvető jogokat, környezetet. Ezekhez jön még hozzá az általános, szubjektív életérzés.

Az általános életérzést a lehetséges tényezők közül a tanulmányi szint (minél magasabb, annál jobb az élet szubjektív megítélése), a háztartás összetétele (ha vannak gyerekek, a háztartásban élők átlagosan elégedettebbek), és az életkor befolyásolják (minél fiatalabb valaki, annál jobbnak ítéli az életét).

Románia a 7.3 pontos „feelgood” átlagával Franciaországgal, Spanyolországgal, és Szlovéniával van egy szinten. Sőt, 2013 és 2018 között 0.2 pontot növekedett. Legjobban Írországban érzik magukat az emberek, utolsó helyen Szerbia áll.

korábban írtuk

Gagyi Katinka: A lelkünk mélyén elültetett jó magok megfogannak
Gagyi Katinka: A lelkünk mélyén elültetett jó magok megfogannak

Berobbant a tavasz a mindennapjainkba, s ezzel együtt talán a kedélyállapotunk is olvadásnak indult, belső hangunk az egyre melegedő, friss levegőre csalogat. A márciust meghatározza a hónap szinte teljes egészére kiterjedő böjti időszak.