Aki rendszeresen böngészi az angol nyelvű magazinokat és divatblogokat, annak nem új keletű a fast fashion kifejezés, és egy ideje már a magyar lapokban, portálokon, öltözködési trendekkel foglalkozó vagy éppen a környezettudatos életmódot népszerűsítő honlapokon is egyre gyakrabban találkozunk a divatvilág gyors, de rengeteg szempontból káros trendjeivel.
Amikor először találkoztam a fast fashionnel, még nem tudtam, hogy így hívják. Tény, hogy nem is mutatkozott be, de talán éppen azért nem tette, mert nagyon sietős volt neki.
Történt ugyanis, hogy az elmúlt másfél évtizedben végre nálunk is sorra nyitottak márkaboltokat azok a brandek, amelyekkel előbb a turkálókban, majd a budapesti plázákban találkoztunk, és sok közülük belopta magát a szívünkbe. Gombamód szaporodtak/szaporodnak Kolozsváron, Brassóban és Nagyváradon is a New Yorkerek, a H&M-ek, a C&A-k, Deichmannok, manapság, amikor csak beugrunk egyet „shoppingolni”, pedig már eszünkbe se jut, hogy milyen sok évig vártunk rájuk.
Tényleg csak beugrunk, végigfutunk a polcok között, ha megtetszik egy blúz, ruha, nadrág, kabát vagy cipő, felpróbáljuk, vagy sokszor próba nélkül indulunk fizetni, ha pedig áll valaki előttünk, akkor még legeltetjük a szemünket a nem véletlenül a pénztár közelében elhelyezett kiegészítőkön, sálakon, fülbevalókon, táskákon, s ha valami megtetszik, repül a többi mellé a kosárba.
Mitől gyors a fast fashion?
Na de nem a gyors döntésektől „gyorsdivat” a fast fashion. Azért különben a magyar fordításnál az idézőjel, mert nincs magyar szavunk a fast fashionre. A Szomagyarito.hu weblap szerint: a fast fashion márkák a piacot gyorsan és olcsón új modellekkel elárasztó cégek.
A gyorsaság a divatszakmában azt jelenti, hogy a kifutókon megjelenő trendek sokszor alig két hét múlva már visszaköszönnek például a váradi boltok polcain is, igaz, amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek, helyüket pedig az újabb és újabb kollekciók veszik át. Nagyjából erről szólt az én első találkozásom is a fast fashionnel: a kiszemelt kabátnak egy héttel később, mire megérkezett a fizetés, már csak hűlt helyét találtam.
Ennek trendjellegét igazolja a Zara márkát is portfóliójában tudó Inditex magyarországi kirakatrendezője, Volentics Anikó nyilatkozata is, amit a Hg.hu portál idéz. „Az Inditex nagyon jól ráérzett a divat gyors változására. Egy boltban például csak egy méretsor van, ezzel elérik, hogy a vevők megvegyék, mert holnap már lehet, nem lesz. Nagyon jól ráéreztek a vásárlási szokásokra. A havonta változó kirakat is a divat gyors változását jelzi, de egyébként cserélhetnénk kéthetente is, mert amit kirakunk, azt villámgyorsan elkapkodják” – mondta.
A Quelle katalógus pszichológiája
Talán pont ez az oka, hogy egyre szélesebb tömegeket szippant be e világ, az emberek mindent megvesznek, ami „kacsintott” nekik, hogy egy hét múlva ne bánják az elszalasztott lehetőséget. És ne feledjük azt sem, hogy még a kelet-közép-európai fizetésekhez képest is jó árban kínált ruházati cikkekről, kiegészítőkről beszélünk. És akkor mit mondjon a francia vagy a német, aki a címkék szerint nagyjából ugyanazon az áron jut hozzájuk, mint mi? Ráadásul egy szezonban is többször van árleszállítás, kiárusítás, így féláron is beszerezhető a vágyott darab, persze ha a kiárusításig el nem kapkodják előlünk.
Kelet-Közép-Európában ugyanakkor az is nagyban hozzájárul a folyamatosan pörgő fogyasztáshoz, hogy a mai 35+-os generáció a kommunizmus hiánygazdálkodásában szocializálódott, és a 80-as években – Isten tudja, hogyan behozott – Quelle katalógusokat lapozva álmodott egy olyan világról, amelyben ezek a cuccok elérhető közelségbe kerülnek. Utána még bő másfél évtizedig kellett várnia, hogy a turkálós márkákat újonnan is beszerezhesse. Tény azonban, hogy a Quelle még „régivágású” volt, és ahogyan a divatvilágban is mindig csak két idény volt, évente kétszer jelent meg: volt a nyári-őszi és a tavaszi-téli kollekciót tartalmazó katalógus. Ez pedig mára a feje tetejére állt.
A természetre senki sem figyel
Mivel ez a cikk az Öko rovat számára készül, mélyebbre már nem is mennék a fast fashion pszichológiájában, inkább arra irányítanám rá a figyelmet, milyen környezeti hatásokkal bír az, hogy egyre gyakrabban váltják egymást a kollekciók, és egyre szélesebb körök számára válnak megfizethetővé ezek az árucikkek.
Az Index.hu nemrég nagyobb összeállítást közölt a témában, a szerző pedig igen frappánsan foglalta össze, hogy mivel is jár az, hogy olcsón is állandóan divatosak lehetünk. Mint rámutatott, a divatipar méretével együtt nő az okozott környezeti pusztítás is, mivel nincs olyan olcsó alapanyag és gyártási technológia, ami ne járna fokozott szén-dioxid-kibocsátással, vízpazarlással és vegyszeres szennyezéssel. Az olcsó ruha pedig hamar kimegy a divatból, vagy tönkremegy, így tonnaszám gyűl a hulladéklerakókban.
Az újrahasznosítás és a cellulózalapú textil lehetne a jövő, de nemrég kiderült, hogy a legnagyobb márkák viszkózbeszállítói mérgezik a környezetet.
A Changing Markets kutatói tíz nagy gyárat vizsgáltak meg, és a helyszíneken azt tapasztalták, hogy ártalmatlanítás helyett a súlyosan mérgező vegyi anyagok nagy részét egyszerűen beleengedik a természetes vizekbe. Az üzemek környékén egyre romlik a levegőminőség, az ivóvíz mérgezővé vált, pusztul az élővilág, növekszik a rákos megbetegedések száma, és olyan hagyományos szakmák, mint a halászat, veszélybe kerültek a külvilágba engedett kemikáliáknak köszönhetően. Mindebből Európában és Amerikában nem érzékelünk semmit, ugyanis a huszadik század második felétől kezdve fokozatosan áttelepítették a viszkózgyártási kapacitás túlnyomó részét a fejlődő országokba. A tanulmány szerint egyébként a problémás üzemek megrendelői közt olyan fast fashion világmárkák vannak, mint a Marks&Spencer, a Zara, az Asos, a H&M, a Benetton, a Levi's vagy a Tesco.
Legalább egy kicsit lassíthatnánk
A folyamatos vásárlásra ösztönző trendnek különben megvan az ellentéte is, ami nem véletlenül hallgat a slow fashion névre. Lényege pedig a minőségi anyagokból készült, lehetőleg egyedi termékek vásárlása. 1985-ben az Amerikai Egyesült Államokban indult, hogy a fogyasztókat az amerikai termékek vásárlására ösztönözze. A lassú divat szemléletű cégek időtálló, környezettudatos termékeket terveznek.
Természetesen senkinek sem akarjuk azt mondani, hogy ezentúl kerülje a divatos ruhákat viszonylag jó áron kínáló boltokat. De ha a bőséges és tetszetős kínálatot felvonultató ruhakollekciók között tobzódva egyszer is felmerül a kétely, hogy valóban szükségünk van-e erre a tetszetős darabra, és nem vesszük meg sokadiknak arra a polcra, már azt érezhetjük, hogy tettünk a környezetért. Ha pedig valami már nem jön ránk, vagy meguntuk, de használható állapotban van, ajándékozzuk, adományozzuk el, s a hasznavehetetlen darabokat is próbáljuk ne a szemétbe dobni.
Nem kell ugyanis túlzásokba esnünk, és kizárólag feketében és fehérben látnunk a világot egy kis környezettudatossághoz, a szürkének is van elég árnyalata – mint tudjuk, legalább ötven –, nemhogy a zöldnek, így nem kell mindig a sötétzöldet választanunk.
Fotó: Pixabay
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. áprilisi lapszámában jelent meg.
