Profi(t) Petry Júlia: A generációváltás egy hosszú folyamat

A családi vállalkozásokban talán az egyik legnehezebb feladat a generációváltás. Miként tanulja meg az egyik generáció elengedni a kontrollt, miközben a másik még csak keresi a saját hangját vezetőként? Petry Júlia szerint a generációváltás nem egyetlen ünnepélyes pillanat, hanem hosszú évek vitái, kompromisszumai és újratanulásai. A Petry cégcsoport vezetőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy milyen nőként helytállni egy többgenerációs családi vállalkozás élén, hogyan lehet egyszerre tisztelni a múltat és változtatni a jövőn? (Cikkünk a Nőileg magazin 2026. júniusi lapszámában jelent meg.)

Hirdetés

• Fotó: Csatlos Tünde

– Azt gondolnánk, egyértelmű, ha családi vállalkozásról van szó, hogy a gyerekek predesztinálva vannak arra, hogy átvegyék majd a stafétát. Édesapád egy többgenerációs, már a 18. században mészárosként dolgozó család vállalkozását indította újra 1990-ben. Érezted, hogy ezt az utat neked kell majd folytatni?

– Soha nem éreztem a nyomást, hogy kötelezően át kellene majd venni a stafétát a családi vállalkozás vezetésében, és egészséges kamaszként voltak olyan periódusok, amikor hangosan ki is mondtam, hogy semmi szín alatt nem fogok beállni a sorba. Viszont az anyatejjel ezt magunkba szívtuk. Egy családi vállalkozásban egyszerűen lehetetlen, hogy ne szüless bele, ne dolgozz benne. Édesapám a megfelelő pillanatban motivált arra, hogy itt kezdjek el dolgozni. Miután elvégeztem az egyetemet Udvarhelyen, felajánlotta, hogy próbáljam ki magam a vállalkozásban.

Itt van ez az üzlet, mondta, építsd fel, és lássuk, mi lesz belőle. Ezzel tulajdonképpen bevonzott a családi vállalkozásba anélkül, hogy ezt valaha erőltette volna.

Szabad kezet adott, hagyta, hogy tévedjünk, a húgomnak is, amikor ő is bekerült a vállalkozásba, és hogy tanuljunk a hibáinkból, merthogy a saját tévedéseinkből tanulunk a legtöbbet. Egyébként megkérdeztem tőle, hogy ha azt látta volna, hogy valami óriási hibát vétünk, akkor sem szól bele? De nyilván figyelt, és nem engedte volna. Hálás vagyok neki azokért az évekért.

Hirdetés

– A generációváltás, a cégvezetés átadása hosszú ideig húzódott?

– A generációváltásra sokan úgy gondolnak, hogy ez egy ünnepélyes pillanat, amikor a szülő átadja a kulcsot a gyereknek, a valóságban azonban ez egy nagyon hosszú, átmeneti időszak, ami sok bizonytalansággal, vitákkal és újradefiniálással jár. Persze,

egy adott pillanatban nálunk is elhangzott, hogy „Júlia, akkor mostantól te vagy az ügyvezető”, de hogy ez a gyakorlatban is működjön, ahhoz sok időnek kellett eltelnie.

Hogy már ne írja felül a döntéseimet, ne ő adjon feladatokat az alkalmazottaknak, ne kerüljön meg engem egy-egy kérdéssel, hogy ne másfele nyisson, hanem nekem mondja el, ha valamivel nem ért egyet, és együtt vitázzunk róla.

– Ugyanakkor édesapád még mindig veletek dolgozik, gazdasági igazgatóként. Talán nehéz is kilépni teljesen egy családi vállalkozásból.

– Nem is szeretném, hogy kilépjen, mert hatalmas segítség nekem, hogy ott van. Egy erős támasz, sokat segít, és számítok is rá. Ő az, aki reggel hatkor már bent van, és ez stabilitást és biztonságot is ad a cégnek és az ott dolgozóknak.

– Milyen különbségeket látsz a két generáció között?

– Az előző generáció nem feltétlenül rendszerben gondolkodott, márkaépítésben, skálázhatóságban, vagy feltétlen növekedésben. Ők a stabilitásra törekedtek. A generációs különbségek főleg ebben emelkednek ki. Nekik a biztonságra volt a legnagyobb szükségük. Nekünk sokkal inkább a nyitottság, a rendszerezettség az első, ami az előrehaladást, a növekedést segíti. A két gondolkodásmód közti egyensúlyozás az, ami nyilván vitákat is szül.

Bár nem feltétlenül az egyet nem értéssel van problémánk, hanem magával a változással van a gond, leggyakrabban a változás sebessége a konfliktusforrás.

Van, hogy egyetértünk mindannyian azzal, hogy a céget meg kell újítani, de hogy az milyen gyorsan történjen, abban már nem értünk egyet. Nem egyszer hallottam azt, hogy „ti mindent csak meg akartok változtatni”. És akkor én is lassítottam.

– Mi a fontosabb ilyenkor vezetőként: kiállni a döntésed mellett, vagy igazodni édesapádhoz?

– A helyzet hozza. Attól függően, hogy milyen horderejű dologról van szó, hogy mekkora az ellenállás, néha engedek, mert van, hogy nem éri meg azt a vitát. Volt olyan döntésünk például, ami 3 évig elhúzódott. Három évbe telt, ameddig mindannyian azt tudtuk mondani, hogy igen, elengedjük azt a tevékenységet, amihez ő nagyon ragaszkodott, mert már nincs benne potenciál. Azóta azonban már olyanra is volt példa, amire ő is nagyon könnyen azt mondta, hogy engedjük el, ha nem jövedelmező.

– Sokan gondolják, hogy sokkal könnyebb megörökölni és tovább vinni egy vállalkozást, mint egy teljesen újat felépíteni.

– Mind a kettőnek megvan az előnye és a hátránya. Egy családi vállalkozásnál igen, ott van egy biztos háttér, gazdasági, pénzügyi biztonság is, ami pluszt jelent, és lehetőséget ad arra, hogy építkezz, míg egy teljesen új céget évekig finanszírozni kell. Női vezetőként úgy gondolom, hogy minden nőnek fontos a biztonság, és

számomra az, hogy egy jól működő családi vállalkozást vehettem át, az adott egy olyan biztonságot, amitől én jól éreztem magam ebben a szerepben.

Ha egy férfi vesz át egy családi vállalkozást, talán ő sokkal inkább arra fókuszál, hogy megvívja a harcot a pozíciójáért. A férfiak számára a teremtés sokkal fontosabb, mint egy nőnek. Úgyhogy, akár még nemek között is van különbség, hogy kinek jobb egy családi vállalkozást átvenni és kinek új céget indítani.

– Édesapád büszke arra, amit teremtettél?

– A családunkban ez az első alkalom, hogy nem apáról fiúra, hanem apáról lányokra szállt át a vállalkozás. Az, hogy képes volt minket bevonzani a cégbe, hogy mi ennyire aktívan tudunk részt venni a vállalkozásban, és fejlődtünk is, már az nagy büszkeséggel tölti el. A cégcsoportunkba négy különböző tevékenység kapcsolódik, és ennek az irányítását vettem át. Ezen felül a családtagok különböző tevékenységekben érdekeltek. A húgom, Ágnes a vendéglőkért felel és a kelementelki kúria irányítását vette át, a férjem a fejlesztésekért, értékesítésért és a HR-ért felel, édesapám pedig a vállalkozás pénzügyi részét viszi, ugyanakkor egy-egy helyen vannak külsős vezetők is.

– Milyen tanácsot adnál a fiatal önmagadnak, aki most lép bele ebbe a generációváltásba?

– Talán, hogy emberismeretet hamarabb kellene tanulni, a különböző habitusú emberek irányítását, mert én nagyon sok tapasztalat során tanultam. Hogy fontos kezdeményezni, új dolgokat kipróbálni, és megtalálni azt, amit igazán szeret csinálni az ember. Nyolc éve indítottuk a bisztrót, a vendéglátás volt az, amit mi hoztunk be a cégcsoportba, és ezt szívvel-lélekkel tudom csinálni, az összes többi jön hozzá körítésnek. Amikor ezzel foglalkozhatok, az feltölt.

Ezt a pluszt érdemes mielőbb megtalálni az új generációnak, amit integrálni tud a családi vállalkozás profiljához.

Talán a generációváltásban a legnehezebb nem az volt, hogy legyenek új ötleteink, hanem az, hogy elfogadjuk, hogy ugyanarra a problémára két generáció két teljesen más megoldást lát jónak. És ezt a két különböző nézőpontot kell valahogy közös nevezőre hozni.

korábban írtuk

Egy erős közösség öröksége: a csíkszépvízi Magyarörmény Emlékház
Egy erős közösség öröksége: a csíkszépvízi Magyarörmény Emlékház

Bár jelentősen megfogyatkozott mára a szépvízi örmény közösség, 19. századi fénykora emlékei fellelhetők a Magyarörmény Emlékházban. Az állandó kiállítás öt teremben mutatja be az erdélyi, azon belül is a csíki magyarörmények tárgyi és szellemi örökségét.

Hirdetés