Csíkszentléleken van egy épület, amelyet a helyiek úgy emlegetnek, „az a furcsa ház”. Rendhagyó a színe, formája pedig a skandináv építkezésre emlékeztet. Ám, ha jobban megnézzük, arányai a régi csűröket idézik. Mérete ideális egy négyfős család számára. Sem kicsi, sem nagy. Pont, mint egy jó kabát.
Lőrincz Barna építészmérnök talán élete legnagyobb kihívása előtt állt, amikor saját családja számára kellett a nagybetűs Otthont megterveznie. Városlakók lévén, Barna és pszichológus felesége, Enikő nagyon vágyott egy olyan házra, amelynél az udvar is szerves része a lakótérnek.
A telek adott volt, nem is rossz tulajdonságokkal: Csíkszentléleken, ahogy a helyiek mondják, a „véres képpel“ szemben, egy domb tetején helyezkedik el. A terület eléggé huzatos, így Barna úgy tájolta a házat, hogy az udvar szélvédett legyen. Úgy helyezte el, mint a régi csűröket.
„Azért esett a választás a csűrre mint formára, mert tömegében nagyobb, mint a régi parasztházak, így élhetőbb egy négyfős család számára, és a hagyományos tájolása is nagyon passzolt a mi telkünkhöz. Tehát mi is keresztbe tettük a portán, mint ahogyan a csűröket régen – meséli Barna. Egyszerű forma, amit modern stílusban is át lehet fogalmazni.”
Csíkszentlélek az elmúlt években igen népszerű lett a városlakók körében, ma már szinte Csíkszereda külvárosának számít. Megnőtt az építkezések száma, és- finoman fogalmazva- igen sokszínű lett a település...
„Csíkszentlélek elég nehéz környezet, ha ide akarsz házat tervezni, nagyon kaotikussá vált a településkép – folytatja Barna. Számunkra fontos volt, hogy ne rontsuk ezt tovább, valami tájba illeszkedő, de mégis korszerű épületet szerettünk volna. Így esett a választásunk a fára mint tradicionális alapanyagra.”
Barna úgy látja, hogy miközben szinte közhellyé vált, hogy a székelyek szeretik a fát, építkezni mégsem szeretnek belőle. Maximum a tetőszerkezetet készítik ebből, a falakhoz a többség megveszi a gyári téglát, mert azt mondják, tartósabb. Pedig a nagyszüleink, dédszüleink még fából építkeztek, és házaik sok esetben ma is állnak. Elődeink felnevelték a fát, ésszel kitermelték, megmunkálták, vagyis elő tudták állítani saját maguk az építkezési alapanyagot. Nem szorultak rá másokra...
„Nálunk az, ahogyan elkészült az otthonunk, az volt tökéletesen hagyományos: kalákában, együtt, közösen a családdal, barátokkal” – emlékszik vissza Barna. „A burkolatokat otthon gyalultuk, a bútorokat édesapám készítette, a ház külsejét borító deszkákat a feleségem festette le.”
Az épület könnyűszerkezetes. Fa vázszerkezetből készült, ásványgyapot a hőszigetelő anyag, és fenyőfa a borítás. Ami szembetűnik rögtön, ahogy megpillantjuk a házat, a nagy üvegfelület. Lőrinczék számára rendkívüli fontossággal bír a fény. Ugyanakkor a kapcsolat a külvilággal és a kilátás is szempont volt, amikor legyártatták az egyedi nyílászárókat. Azért költöztek ki a városból, a blokkrengetegből, mert arra vágytak, hogy ne legyenek bezárva a négy fal közé, hanem folyamatos kapcsolatuk legyen az udvarral, a kerttel, a környező tájjal. Ez sikerült is, hiszen még Somlyó hegye is látszik az ablakukból.
„A fény játéka nagyon izgalmas ebben a házban. Úgy terveztem, hogy minden órában besüssön valamelyik helyiségbe a nap. A fény egészen körbejárja az épületet. Az ébredés utáni kávét a konyhában, a reggeli napsütésben isszuk meg, délben a gyerekszobák világosak, délután a Somlyóra néző helyiség.”
A gyerekek miatt padlófűtést választott a család, ugyanakkor fal- és plafonfűtés is van a házban. Mindezt fáskazánról működtetik. A lakberendezés Enikő feladata volt, ez is talál a ház már-már minimalista stílusához. Letisztult formák, egyszerű, de mégis stílusos bútorok kerültek a lakásba. Lőrinczék nem akartak nagy, háromajtós ruhásszekrényeket. A beépített szekrényekre szavaztak, amelyek szinte belesimulnak a falba.
A beltér, a világos bútorok kontrasztban állnak a ház sötét külsejével, mely a fa kérgére emlékeztet. Ezt a szürke, már-már fekete színt egy kültéri lazúrfestékkel érték el, melynek kiváló a víztaszító tulajdonsága.
„Érdekes a ház színének története – meséli mosolyogva Barna. Nagy bizalmat kaptam a tervezéskor a feleségemtől, Enikőtől, gyakorlatilag szabad kezet adott, bár nyilván a fontos dolgokat együtt döntöttük el. De alapvetően egyeztek az elképzeléseink. A ház színével is úgy jártunk, hogy én kiválasztottam három árnyalatot, volt közte konvencionálisabb és modernebb, és nekem építészként volt egy favoritom, ami szerintem a legjobban passzolt az épület stílusához. De azért megkérdeztem a feleségemet, hogy ő melyiket választja. És pont azt választotta, amelyiket én. Tehát itt is kiderült, ugyanaz van mindkettőnk fejében.”
Lőrinczék imádják az udvart. Idén már veteményeztek, virul a konyhakert, és a fekete ribizli is szépen fejlődik. Próbálnak rendes falusi életet élni, bár pityókát még nem vetettek, és állatokat sem tartanak. De a szomszéd macskája egyvégben náluk henyél, „ez már jószágtartásnak számít?” –kérdezik nevetve.
Barnának nem volt könnyű dolga, hiszen ő volt a megrendelő, a tervező és a kivitelező egy személyben. Ugyanakkor úgy érzi, nagyon eltalálta, milyen ház való az ő családjukhoz, és bár még nincs egészen kész, hiszen a padlástérben még most alakítják ki a gyerekszobákat, mégis napról napra egyre jobban érzik magukat az épületben. Mert egy valódi Otthont sikerült közös erővel létrehozni.
„Olyan, mint egy jó kabát. Pont akkora, pont olyan, amilyen kell” – árulja el mosolyogva, hogy elégedett.
Fotók: Mihály László
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.
