Kissé ellentmondásos a cím, gondolnánk, hiszen a legnagyobb közösségi portálról minden eszébe jut az embernek, legkevésbé a tudatosság, hogy a környezetet ne is említsük. A Facebooknak azonban – számos hátránya ellenére – előnyei is vannak – erősítik meg kommunikációs szakemberek, pszichológusok, hiszen amellett, hogy egymástól nagyon távol élő emberek kapcsolattartását könnyíti meg, a hasonló érdeklődésű felhasználókat is összefogja. Ma már szinte minden témában alakulnak Facebook-csoportok, ahol a hasonló érdeklődésű emberek megosztják egymással az információkat, tudást, már-már úgy, ahogyan nagyanyáink is tették.
Tudatosan Kolozsváron (vagy máshol)
Egyik példa erre a Tudatos Kolozsvár csoport, melynek célja elősegíteni a környezettudatosságot a kincses városban és környékén. „Ez egy tapasztalatcsere céljából létrejött csoport. Saját tapasztalatodat szívesen fogadjuk, ehhez saját fotót, cikket, stb. csatolhatsz. Minden apróság számít, a jó példa ragadós, oszd meg velünk és kérdezz bátran!!” – fogalmaznak a leírásban a kezdeményezők. Azt is hozzáteszik, hogy a termékpromoválás nem megengedett, ellenben jól bevált megoldásokat, termékeket lehet ajánlani hozzászólásban, amennyiben az ár is fel van tüntetve.
Kifejezetten hasznos, hogy a témák hashtaggel is el vannak látva, így könnyen visszakereshetők, legyen szó hulladékkezelésről, komposztról, biotermékekről, természetes mosószerről, csomagolásmentes vásárlásról stb. És csak párat említettünk a sok száz közül, hiszen a csoportban arra is választ kaphatunk, hogy a közelünkben hol fogadják a használt olajat, hová lehet adományozni a megunt cuccainkat, vagy milyen vízszűrő megoldással érdemes kísérletezni. A csoport népszerűségét és hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy olyanok is tagjai maradtak, akik elköltöztek a városból, mivel az itteni tanácsokat új lakóhelyükön is hasznosítani tudják.
Budapesten is hasznos
„Az egyik leghasznosabb Facebook-csoport, sosem jött szembe velem fölösleges tartalom. Sokszor innen értesültem számomra addig ismeretlen információkról (pl. zöld törekvések a városban), ráadásul a csoport tagjai segítőkészek, gyors válaszokat kapsz a kérdéseidre” – mondja Tünde, aki bár pár hónapja Budapesten él, máig tagja maradt a csoportnak, hiszen az itt kapott tanácsokat a magyar fővárosban is fel lehet használni.
„Ezekben a csoportokban bátran megkérdezheted, hogy a tejes dobozt melyik szelektív kukába kell dobni, hogyan komposztálj otthon, vagy hol találod meg a helyi kisvállalkozók portékáit. Emellett hasznos praktikákat leshetsz el a low waste életmód minden területéről.
Elég beleolvasni a bejegyzésekbe, és rájössz, hogy ezeket az egyszerű mozzanatokat hogyan építheted bele a hétköznapi rutinodba. Kezdő zöldként sokat tanulhatsz, kérdezhetsz, haladóként pedig megoszthatod a tapasztalataidat. Ráadásul itt a fölöslegessé vált tárgyak is könnyen gazdára találnak, míg másnak megkönnyíted az életét velük” – sorolja a jelenleg 1800 tagot számláló csoport előnyeit Tünde, aki évek óta próbál környezettudatosan élni, és az alkalmazott megoldások egy részét a Tudatos Kolozsvár csoportban látta.
Együttes erővel a zöld élettérért
Bár környezettudatos életvitelhez szükséges tanácsokat osztogató csoportokban nem bővelkedik a Meta-verzum, annál több az olyan csoport, ahol lakóhelyüket próbálják zölden megőrizni a városlakók. Erdély fővárosában ilyen a Clujul Civic (Civil Kolozsvár), ahol számos városrendezési téma mellett környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések is akadnak. A Hója-erdő megmentése, a légszennyezés, a kevés kerékpárút csak három ezek közül. A 14 000 tagot számláló csoport előnye, hogy civil aktivisták is vannak közöttük, akik ha kell, utcára is vonulnak egy élhetőbb város érdekében. Hasonló kezdeményezés a Zöld Szatmár csoport, amely egyesíti a két kolozsvárit: a környezetvédelmi posztokat környezettudatos életmód tanácsok „fűszerezik”, bár itt inkább az adminisztrátorok osztják őket. Helyi és bio termékeket kínáló csoport már bőven akad a nagyobb városokban: ilyen a HELYI háztáji termékek (élelmiszerek) – Nagyvárad és környéke csoport vagy a Helyi termelők piaca – Székelyudvarhely és környéke.Hasznos kezdeményezések tehát mindenhol vannak, és a rutinosabb tagok akár pár mondatos bejegyzésekkel rávezethetnek arra, hogy környezettudatosan élni nem nagy ördöngösség: csak döntés kérdése, amit a klímakáosz közepette nincs idő halogatni.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gomba-biztos tippek: ezt szedd a kosárba!
A gomba finom, tápláló eledel, sőt gyógyhatású is lehet. A gombászás pedig nemcsak hasznos, de idegnyugtató kikapcsolódás is – állítja a szakértő, Málnási András, akivel a gombákról, a gombászás ábécéjéról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2016. szeptemberi lapszámában jelent meg.)