Az ipari forradalom óta egyre nagyobb méreteket ölt a víz-, föld-, és légszennyezés, mára pedig már rendkívül nehéz visszafordítani. A Föld napja közeledtével rend szerint eszünkbe jut a környezettudatosság fontossága, ennek apropóján jártunk utána, mennyire keresettek az erre ösztönző könyvek, van-e efféle „muníciója” a következő generációnak.
„Könyvesbolt-túránk” alkalmával igazán pozitív visszajelzéseket kaptunk: a környezettudatosságra való nevelés egyre népszerűbb – legalábbis a vásárlási szokásokból ezt szűrik le az eladók.
„Ahogy a környezetszennyezés problémája nő, és egyre inkább érzékelhetővé válik, úgy növekszik azok száma is, akik egy élhetőbb és fenntarthatóbb világot szeretnének hagyni a jövő generációinak”
– mondja az egyik székelyudvarhelyi könyvesbolt eladója.
A hölgy tapasztalatai szerint ma már sok szülő vásárol a gyerekeknek olyan könyveket, amelyek a környezettudatosság alapjait ültetik el a kicsikben. „Noha a mindennapokban az az általános tapasztalat, hogy bőven van még, ahová fejlődni,
ameddig vannak szülők, akik könyvek segítségével nevelik a gyerekeiket ilyen fajta tudatosságra, talán elmondhatjuk, hogy elindultunk egy úton, ami jó irányba vezet”
– összegezi igencsak derűlátó hozzáállással.
Nem vélekedik erről másképp egy másik könyvesbolt eladója sem. Ő úgy tapasztalja, hogy inkább a fiatal generáció keresi a „zöld könyveket”, s mint mondja, gyakran említik, hogy azért szeretnének ilyen jellegű olvasnivalót vásárolni, hogy a környezettudatosság fontosságát megértsék középkorú- és idősebb rokonaik is. „Érdeklődés van, keresik, rendelik a könyveket,
gondolatban legalábbis elindult egyfajta változás”
A harmadik üzletet eladója szerint több osztályközösség is vásárolt már náluk egy bizonyos könyvecskét, amely egyben munkafüzet is, és a kedves kis történetek mellett a környezettudatosság gyakorlatba ültetését is szorgalmazza.
Az idei tanévtől kezdődően ugyanis bevezették az iskolákban az úgynevezett zöld hetet,
amelynek célja, hogy a diákok már a korai iskolás években minél többet tanulhassanak a környezet tisztaságának és védelmének fontosságáról. A könyvesboltban dolgozó hölgy szerint ez is érezhetően rásegít a zöld könyvek népszerűségének növekedésére.
Az átalakulás tehát gondolati síkon kétségtelenül elkezdődött – sajnos azonban több száz évnyi szennyezést és a mindennapok rossz berögződéseit nem lehet néhány év leforgása alatt semmissé tenni…
A folyamat lassú, de nem lehetetlen,
hiszen a környezettudatos kifejezés azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a környezetünkkel, az életterünket fenyegető veszélyekkel, és felelősséget vállalunk. A felelősség vállalásának pedig számos formája adott, az egyik legfontosabb talán a legkézenfekvőbb is egyben: idejében beszélni a gyerekeknek a hulladékkezelés fontosságáról, a környezetszennyezés okozta fenyegetettségről, és mielőbb tudatosítani bennük, hogy belőlük még lehet zöld nemzedék.
A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amelyekkel próbálják felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének óvására. Az ENSZ 2009-ben nyilvánította április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjává”, a mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Bár a példamutatás a legjobb tanítómester környezettudatosság terén is, miért ne olvassunk olyan könyveket gyermekeinknek, amelyek szintén arra nevelik őket, hogy védjék, óvják a természetet. Olyan könyveket kerestünk, amelyeket nyugodtan fellapozhatunk, olvashatunk a legkisebbeknek, sőt még mi is tanulhatunk belőlük. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi lapszámában jelent meg.)
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak