Az aradi anyukák közösségi csoportjában tartottam egy rövid közvélemény-kutatást a feltételekhez kötött ajándékozásról, gyermekjutalmazásról. A válaszok, amelyekből szemezgettem cikkemhez, megerősítettek abban, hogy az ajándékozás nem feltételekhez kötött, mibenléte, hagyománya viszont családról családra változik.
Jutalom versus mit tettél, mennyit érsz
A pozitív megerősítés pedagógiai értékét ma már sokféle kutatás alátámasztja. Akár otthon, akár az óvodában, iskolában bevett szokás, ezzel megerősítjük az elvárt viselkedést. Kedves dicséret, elismerés, matrica, piros pont, később pedig a jegyek – a különféle jutalmazások tárháza széles. „De mikor is jutalmazzunk? A kérdés sokszor felvetődik bennem – mondja Leib Gáspár György tanító. – Amikor szépen kanyarintották a fecskevonalat, esetleg gyönyörűen színeztek, köszöntek a tanár néninek a folyosón, vagy csak felvették a földről a szemetet, és a kukába dobták? Jutalmat akkor kap egy iskolás, ha valamiben valami jót mutatott fel” – osztja meg tapasztalatait a pedagógus. Szerinte a legfontosabb az, hogy
saját képességei alapján jutalmazzuk, önmagához viszonyítsuk a gyermeket,
mindig legyünk következetesek és mértéktartóak.
Ajándék, önmagáért
Ajándékot adni és kapni is jó. Az ajándék attól ajándék, hogy azt nem valamiért „cserébe” adjuk és kapjuk, hanem azért, mert a másik fontos számunkra, mert mi fontosak vagyunk a számára. Az önzetlen szeretet kimutatása, hogy neves alkalmakkor megajándékozzuk a gyermekeinket függetlenül attól, hogy éppen az agyunkra mentek a hisztikkel, vagy örökösen rendetlenséget hagynak maguk után. „Ha következetesek vagyunk a nevelésben, akkor nem lesz szükségünk arra, hogy ünnepekkor feltételekhez kössük az ajándékozást, mert gyermekeink tudni fogják, hogy ilyenkor azért kapnak ajándékot, mert ebben az időszakban hangsúlyosabban mutatjuk ki azt, hogy szeretjük egymást – magyarázza Gujdár Gabriella pszichológus.
– Az ünnep a feltételnélküliségről szól. Ha az ajándék mellé feltételeket támasztunk, a gyerek ebből azt tanulja meg, hogy ő önmagáért nem értékelhető.
Ha negatív érzelme van, ha félelme van, ha dühös, amit nyilván 4-5-6 évesen nem igazán tud még kezelni, akkor azt félre kell tennie, el kell nyomnia ebben az időszakban legalábbis, nem lehet önmaga, és nem szerethető csupán önmagáért. Emiatt csorbul az önbizalma, és megtanulja azt, hogy nem kérhet csak önmagáért” – hangsúlyozza a szakember. Az ajándékozással azt üzenjük a csemeténknek, hogy ő szeretni való akkor is, ha éppen nem az elvárásaink szerint viselkedik. Viszont egyfajta megfelelési kényszert generálunk akkor, ha az ajándékot feltételhez kötjük, azaz jutalmazunk, amennyiben pedig büntetésből megvonjuk az ajándékot, könnyen megtörténhet, hogy a gyermek bűntudatot és kudarcot él meg.
Elhalmozás, miért?
Mindenki szabadon dönt arról, hogyan neveli a gyermekét, így az ajándékok mennyiségét is a szülők egyéni döntése, elképzelése és anyagi lehetőségei határozzák meg. „Ha valaki az anyagi javakat tartja fontosnak, akkor nyilván ajándékokkal fogja elhalmozni gyerekét. Ha egy másik családban másfajta értékrend van, ott valószínű, hogy csak 1-2 ajándék lesz, viszont éppen az, amelyikre a gyermek nagyon vágyik. És így alakul ki egy egyensúly” – vallja a pszichológus.
„Az iskolában a diákok eldicsekednek a kapott dolgokkal. Van olyan, aki tisztában van azzal, hogy szülei egyáltalán nem vagy csak nagy anyagi áldozatok árán adhatják meg neki azt, ami az osztálytársainak megvan. Sajnos mi, pedagógusok nem tehetünk ez ellen semmit. Szerintem az otthoni neveltetéstől függ az is, hogy a gyerek értékeli-e azt, amit kap. Örülhet egy pár lejes ajándéknak, mert csak az hiányzik a gyűjteményéből, de duzzoghat is, mert a méregdrága mobiltelefonok közül éppen a másik modellt szerette volna” – mondja Leib Gáspár György.
A túl sok ajándéknak negatív hatásai is lehetnek. A gyerek nem tud mihez kezdeni vele, nem tud igazán örülni egyiknek sem.
Az ünnep valódi ajándékvadászattá alakul át. Ne lepődjünk meg, ha egy-egy újabb ajándék már csak nagyon rövid távon, egy-két percig, óráig okoz majd örömet neki. Éppen ezért koncentráljunk inkább a tartalmas együttlétre, az ünnep apró örömeire.
Hagyjuk a hókuszpókuszt!
Szinte biztosan állíthatjuk, hogy minden szülő vagy pedagógus életében volt már olyan eset, hogy hasznot húzott a Mikulás, az angyal vagy a Jézuska figurájából azért, hogy bizonyos teljesítményt vagy viselkedést elérjen a gyermeknél. „Nagyon kényelmes helyzet, mert nem kell felelősséget vállalni azért, amit kérünk a gyerektől, hiszen nem mi kérjük, hanem egy felettünk álló csodalény. Tehát valamilyen külső körülménnyel motiválom a gyereket ahelyett, hogy meglátnám benne azt a kapaszkodót, amitől ő jobb lehetne” – hangsúlyozza a pszichológus. Ezért inkább
gondolkozzunk el: mit csinálhatnánk másképp,
hogy együttműködésre bírjuk a gyermeket, és ami a legfontosabb, vállaljunk mi magunk felelősséget az esetleges büntetésekért. Ráadásul az ajándékmegvonással való ijesztgetés hiábavaló, hiszen a végén általában úgyis kerül ajándék a kiscsizmákba vagy a karácsonyfa alá. Az üres fenyegetésből pedig a gyermek annyit tanul meg, hogy az ígéreteket nem tartják be, és a tetteknek nincsenek következményeik.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
