Egyik ilyen órán arról beszélgettünk, hogy miként tervezzék meg a jövőjüket, ahhoz, hogy boldogok és sikeresek legyenek. Szóba kerültek a „boldog” élet fontos kellékei: pénzes szakma, autó, utazások, ház, család, kihívások, kalandok, élmények megélése. Látom rajtuk, hogy megérintik őket a mostani világ szirénhangjai: mindenből legyen minél több, ennek is, annak is megfelelni, mindent megszerezni, kergetni az élményt. Aztán a húsz év terápiás munkában szerzett tapasztalat deklaratív stílusban kiszakad belőlem:
tudjátok, gyermekek, azt látom, hogy ebben az abnormális tempójú világban a legnagyobb kihívás és eredmény az tud lenni egy ember számára, ha meg tudja találni a saját ritmusát, meg tudja teremteni a lelki békéjét, és fityiszt tud mutatni az őt szétcincálni vágyó erőknek.
Hogyan tudjuk megőrizni belső békés világunkat? Mi táplálja a lelkünket, csak arra figyeljünk. Ezek után már csak a kapcsolataink, barátságok, szerelmek meghitt intimitása, az örömmel végzett munkák, a meghitt együttlétek pihe-puha melege, a bizalom, a közös élmények kerülnek szóba.
December van. A természet visszavonul, csend van és lassulás, leválik, ami fölösleg, és mélyen érlelődnek a magvak. Hideg van, összebújnak az állatok meleg vackukban. A világban mit látunk? Kifele élés, rohanás. Évvégi elszámolások, szereplések, műsorok, bulik, vásárok, kapkodás, tömeg üzletekben, tereken. Mindent is be akarunk fértetni ebbe a hónapba, mindenhol ott lenni, megfelelni, magunkon is keresztül esni. Közben halljuk lelki emberektől, hogy lassítani kellene, de még ez a mondat is dühít: hát hogyan lassítsak, amikor a gyerekem tanítója közös adventi koszorú készítésre vár, a gyermek szereplésére el kell menni, az Angyal is koprodukciót kíván az ajándékok beszerzésében, a ház is tiszta legyen, a bejgli és töltött káposzta kombó muszáj, cégnél buli… Öröm-boldogság, csak valahogy nem így együtt…
Mert, ha mindent is akarunk, akkor sehol nem vagyunk ott teljesen.
Hogyan lehetne ezt másként? Egyik nagyon tisztelt pszichoterapeuta vezetőmtől tanultam egy fontos képességet, a hogyanját ezen működés megszakításának. Egyik önismereti csoportunk bejelentkező körében
arról panaszkodtam, mint kisgyerekes anyuka, hogy milyen sok dolgom volt épp aznap reggel, de szakítottam időt arra, hogy kicsit magamban legyek, és nyugodtan megigyam a kávém.
Kicsit büszke is voltam magamra, hogy ezt a célt elértem. Ma reggel legalább. Aztán jött a kérdés: szakítottad az időt vagy szántad? Mert nagyon nem mindegy…
Akkor egy életre megértettem: ha szánok időt, szentelem az időt önmagamra, arra, ami nekem nagyon fontos, ami az én napi egyensúlyomat meghatározza, akkor érték vagyok magamnak, s érték lesz az idő, amit magamra fordítok. Ha szakítom az időt, akkor erőszakkal tépem, elcsenem az időt, lopok magamnak, akkor titkon azt hiszem, hogy nem is érdemlem meg, csak sunyizok a magam javára kicsit, mert én nem is vagyok annyira fontos. Az önmagamhoz való viszony tükröződik abban, hogy melyik igét használom.
Ezt a kérdést hagyom neked is, kedves Olvasó, ajándéknak: vissza nem térő idődet mire akarod szánni, minek akarod szentelni? Mi az, ami lelked táplálja, ami melegséget, lágyságot és meghittséget varázsol elő belőled, amitől ünnep lesz a veled való együttlét?
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. decemberi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A határok harmonikus megtalálása segít elkerülni a társfüggőséget és az egyéni szabadság megélését
A párkapcsolat életünk egyik legjelentősebb köteléke. Mivel az életszerepeink kapcsolati alapúak, fontos foglalkoznunk a párkapcsolatban megélt érzésekkel, működéseinkkel, mintáinkkal és az ezekből adódó nehézségekkel. Önismereti munkával nagy lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy felismerjük, mi mozgat bennünket a párkapcsolatunkban, milyen érzelmeket élünk meg, mit hoztunk a családból, milyen módon tudunk kapcsolódni a partnerünkhöz. A párkapcsolat az egyik legnagyobb intimitást, testi-lelki közelsé
