Tudom, sokan olvastak már ebben a témában akár több könyvet is, hisz időnként újra és újra terítékre kerül. Én magam is olvastam többet, de ez annyira ütős, hatásos volt, hogy időbe telt feldolgozni. Mert ez a mostani más: más szemszög, más stílus, talán a mondanivalója is más, vagy inkább több. A téma: a II. világháború szörnyűségei.
{hirdetes}
A történet helyszíne egy németországi kisváros, München külvárosa, a főszereplő egy 11 éves német kislány, Liesel Meminger, akinek a legértékesebb tulajdona egy könyv. Aztán több könyv. Sorra szerzi be, lopkodja a könyveket, és gyűjti a szavakat. A szavak aztán átformálják az életét. A történet narrátora a halál, akinek a nézőpontjából megszínesedik a világ, és színt kap az elmúlás. Nem csak sötét, fájdalmas, borús színt, hanem élénk, erős, ütős színeket is. Igen, tudom, hogy rémesen hangzik, tele fájdalommal, bánattal és keserűséggel, és ez igaz is.
A regény tele van ezekkel az érzésekkel. De ott vannak még az apró örömök, megjelennek egyetlen szem cukorka megosztásában a legjobb baráttal, egy csodaszép felhő odaajándékozásával. Egy zsidó ember kapja, aki hónapok óta nem látta az eget, a külvilágot, mert rejtőzködnie kell. Ott van az öröm a harmonika néhol hamis hangjaiban, amin a szeretett Papa játszik, egy magánkönyvtár könyveinek a gerinceiben, egy focimeccsben, amit az utcán játszanak a barátok. A lényeg, hogy kell egy kislány, aki mindezeket felfedezi és értékeli. Az értékek, amiket közvetít a regény, szépek és egyértelműek, akár felnőtt olvassa a könyvet, akár egy tizenéves gyerek.
Van még egy szereplő a könyvben, egy rejtőzködő elem, amit kiemelnék, hisz egyik legértékesebb szerep az övé: a fantázia. Hogy mi mindenre képes, ha megelevenedik, azt fedezzék fel Önök, kedves olvasók, higgyék el, megéri.
