Emlékeznek? Hogy lüktetett, hogy hullámzott, morajlott, tombolt, mint a tenger vihara: hajnalig tartó délutánból és a tökéletesből is kettő kellett, hogy csillapítson, szelídítsen, hogy megzabolázzon. A vágy elemi, a kor csak ráncba szedi: megölni, örökre kioltani nem tudja. Vajon milyen lehet ágyba bújni a másik generációval? Vajon ugyanúgy érint, ugyanúgy csókol, mint egy tüzes ifjú, vagy a vadságot gyengédség váltja fel, és a kor javunkra lesz: vajon úgy ölel, hogy másnap és harmadnap az emlékébe is beleremegünk? Mit tud egy idősebb szerető, és mitől ellenállhatatlan a fiatalság?
Sokakban lappang a gondolat, bár ritkán nyilvános, és még ritkábban hencegünk vele, ha megtörténik. Ágyba bújtam a másik generációval. Kérdezed, milyen volt. Jó – mondom. A bőre tapintása? Ugyanolyan. Persze értem, mire gondolsz… Ki sem mered mondani, de biztos vagy benne, hogy nem egy huszonéves Adonisz kigyúrt deltája – mondod cinikusan. Nem olyan. De tulajdonképpen az egész nem olyan. Kérdezed, van-e benne szenvedély, és hogy lehet-e egyáltalán ilyesmiről beszélni, amikor az apáddal egyidős. Van szenvedély. Nem, nem gondolok a korára, és bizonyára te sem, amikor egy idősebb nővel vagy. Eleinte esetlen, ami érdekes, hiszen annyi nőt látott már. Zavarban van. Én is kezdőnek érzem magam, amatőrnek. Én sem vagyok szűz – mondod, de tudom én is, nem erről van szó. Ez más. Ebben az vagyok. Ebben te is az lennél.
Aztán eszembe jut, hogy nagyon szeretem, és mondom neki, és ő is szeret, mondja, és látom, hogy ez benne van a szemében is.
Mondja a nevem, én simogatom az arcát, magához von, kicsi vagyok, kiscica, nem nyávog, csak simul, lebeg. És akkor, amikor nem is számítok rá, úgy fogja meg a derekam, hogy az egész testem beleremeg. Eszembe jut egy kép a pillangók röpködéséről, és ettől szuszognom kell, hosszan, mélyen, be és ki, be és ki, és ő is ugyanígy szuszog, ugyanezt érzi, mélyen: be és ki. Kérdezed, mennyit tartott, de ne próbáljak hazudni, mert úgyis tudni fogod. Hadd mondjam így: nem tart egész éjszaka, de egy életre szól.
Plusz-mínusz okok
A környezetünk hangja elcsuklik a „nem normális” felállásoktól, folyton kérdeznek, kételkednek, valahogyan meg akarják magyarázni, okot akarnak találni rá:
biztos a pénze, biztos a múltja, biztos a jövője, a pozíciója, a hatalma, a kapcsolatai, biztos azért, mert az apja nem szerette, vagy azért, mert az anyja nem ölelte eleget.
Biztosan van rá magyarázat. Lennie kell. Mi másért bújna ágyba két különböző generáció? A társadalom számára óriási falat a korkülönbség. Pedig ha körülnézünk, millió példát látunk arra, hogy az érzés plusz-mínusz hússzal is ugyanaz: az igazi térdre kényszerít, és a biológiai kor abban a pillanatban elenyésző, majdhogynem felesleges részletté zsugorodik. De egyáltalán hogy jut eszünkbe a másik generációhoz nyúlni? Kádár Enikő pszichológus szerint a biológiai mellett létezik egy úgynevezett „lelki kor”, amely tulajdonképpen az érettségünk, a szellemi, lelki felnőttségünk mércéje. Ez a belső óránk, a fejlődésünk mutatója. „Szerelemben ezek a belső órák találkoznak:
ha talál a lelki korunk, ha egymásra tudunk hangolódni, nem számít a biológiai kor”
– vallja a szakember. A helyzet azonban sajnos koránt sem ennyire egyszerű, mert bár a kutyát sem érdekli a kor, ha minden klappol, a biológia huncut, kegyetlen játszótárs.
Tiktak, tiktak
Másra vágyunk. Másra vágyunk? 20–25 évesen gyermeket szeretnénk, vagy karriert űzünk – ki ezt, ki azt, ki mindkettőt. 50 évesen? Ugyanezt akarjuk – minél távolabb magunktól. A gyermekek kirepülnek, a karriert csúcsra járattuk: ez itt a plafon, megérdemled, élvezd. Egy 50–60 éves férfinál általában már nem, egy 20 éves nőnél pedig még nem kérdés a gyermekvállalás, de – és kezdődik a kegyetlen játék – mire a hölgy erre vágyna, partnere túl idősnek találja majd magát hozzá. „Ekkor a nőnek számolnia kell azzal, hogy talán egyedül kell felnevelnie a gyermeküket” – véli a pszichológus. Ez ugyanígy igaz a középkorú nőkre is: végre nem édesanyák és főállású házvezetők akarnak lenni, hanem nők. Ízig-vérig.
A férfi
Ötvenet töltött. Fiatalon lett apa. Gyönyörű család, számtalan megvívott hétköznapi harc, több titok, egyre kevesebb szex, de az élet szépen telt, különösebb drámák nélkül. És akkor elválnak. Senki sem érti, úgyhogy a férfi lesz a hibás: kapuzárási pánikja van, fiatal nőt kíván, elismerésre vágyik, hajtja a vére, ezért lépett le. Az igazság? Igen, szabadságra vágyik. Igen, egy fiatalabb nő laza, könnyed, felelősségtől és kötöttségektől mentes ölelésére vágyik. Vagy pont az ellenkezőjére: mélységekre.
Ártalmatlan „benzintyúkok”
Érdek. ÉRDEK. Piszkos egy szó. Mondanám, visszataszító, de az dobja az első követ, aki soha nem tett valamit valamiért. Az érdek sok mindent hajt, gyakran a szexet is. Van, aki pénzért, ajándékokért csinálja, más magány ellen, ölelésért, mert bár megy egyedül is, ketten jobb. Ha meglátunk egy 20–25 éves nőt egy idősebb férfi mellett, tekintetünk rögtön a pasi autójára vetül: ha drága a jármű, megfejtettük. Ha az autó átlagos, további „okokat” keresünk: biztos szerteágazó a kapcsolati hálója, nagy a háza, és elhalmozza ajándékokkal a fruskát, aki csalja egy fiatal titánnal.
Igen, van ilyen is, aki érdekből játssza el a szerelmet, talán érdekből orgazmust is mímel, érdekből megfogja a kezét, leszedi a szöszt a kabátjáról, és érdekből néha nyilvánosan is belesimít a hajába. „A helyzet a következő: a férfit ez nem érdekli” – világosított fel egy jó barátom. Hozzátette:
egy idősebb férfinak imponál egy fiatalabb nő társasága szexuálisan és intellektuálisan egyaránt.
Egy idősebb férfi sok mindent látott már, nemcsak pénze, de tudása is van, és mindkettőt szívesen osztja meg, ráadásul a legenda szerint egy „hatalmon” lévő férfinak nagyobb a nemi szerve is – teszi hozzá élcelődve. Szóval az idősebb férfi tudja a dolgát: a szabályokat ő írja, a határokat ő húzza, egész pályás lerohanás, minden kontroll nála összpontosul.
A nő
A nő ötvenet tölt. A volt férje egy fiatal lánnyal korzózik, ő szomorkodik. Eszébe jut, az elmúlt években milyen ritkán szeretkeztek, fáradtságra hivatkozva hányszor elutasította. Ha a férfi mégis közeledett, le kellett kapcsolni a lámpákat, hogy a tökéletes sötétség nyelje el a sajnos már egyáltalán nem tökéletes idomait. A nő nem szerette magát, öregnek, fáradtnak, szürkének látta a testét. A válás fájt neki, mert úgy gondolja, szerette a férjét, azért szült „neki” gyermeket, azért főzött, mosott, takarított rá, még afölött is szemet hunyt, hogy a férfi egyre kevesebbet van otthon, és egyre boldogabb.
Magányos nosztalgiáját düh váltotta fel: ő a lelkét is kitette, a férfi mégis elhagyta egy kívül-belül izmos babáért, aki csak bólogat és pillogtat.
Aztán a nő összeszedte magát, fodrászhoz, manikűröshöz járt, vásárolt, nevetett, kirándult, olvasott, zenét hallgatott – sőt, többen állították, valósággal bömböltette! –, táncolt, társasági életet élt. ÉLT. Hogy fiatal szeretőt is tartott? Talán… Aztán tudják, mi történt? A volt férj újra régi felesége után vágyakozott.
Mi vonz?
Amikor a nő újra élni kezdett, a volt férje jobban kívánta, mint huszonéves barátnőjét. Talán mi is ludasok vagyunk abban, ha a párunk a másik generációt kívánja? Talán csak „élne” egy kicsit, mi pedig nem vesszük a jeleket? Sok nő nem vigyáz magára – mondja egy barátom, és hozzáteszi: sok nőben 45–50 éves korára nem marad élet, feláldoznak mindent a megfelelés oltárán, minden erejükkel a tökéletes családi képet festik, pedig 40–50 évesen lennének igazán a csúcson, ami a nőiességüket, a szex utáni vágyukat illeti. Sok férfi sem vigyáz magára: kívül-belül elpuhul, félrelépni sem lenne ereje.
Egy fiatal nőben ugyanaz az izgalmas, mint egy fiatal férfiban: a megzabolázatlan szenvedély, a „musztángság”, a szabadság iránti kérlelhetetlen, vad vágy, az életerő, amit nem lehet eljátszani, amit a naivitás és a hit elegye villant fel a szemükben.
Ez vonzó! A szilárd hit, hogy halhatatlanok, és előttük áll az élet, amibe fejest ugorhatnak, amelynek buja bugyrai végtelenek.
Erdőtűz lesz: a nő virágzása
Egy nő 40–45 éves korában virágzik legszebben, akkorra pontosan tudja, ki ő, és mire vágyik: „úgy szeretkezik, mintha utoljára tenné”, „nehezebben melegszik be, de ha begyúl, erdőtűz lesz, mindent feléget” – idézem férfi barátaimat. Az idősebb férfi ugyanilyen: a tekintetében nem tanult, hanem kiérdemelt magabiztosság van, nem érdekből, hanem kedvtelésből udvarol, nem teszi mérlegre a bókjait, már régen megtanulta az igazat a nőről és a vágyról.
Nem idővel leszünk jobb szeretők, hanem figyelemmel, ha mindaz, ami megtörténik, néhol csak megesik velünk, megtapad, ha tudássá érlelődik. Éppen ezért valaki nem lehet túl öreg a szeretéshez: a szenvedély minden generációban perzselő!
A másik szög
Itt van egy fiatal nő, és itt van mellette a 25 évvel idősebb párja. Senki nem érti, hogy működhet, miért nem keresnek korban magukhoz illőt. Ez a legnehezebb: úgy tálalni a kapcsolatot a környezetünknek, a családunknak, hogy ne az érdek után kutassanak, és szkeptikus tekintettel ne a gyorsan múló éveket sirassák, hanem elhiggyék, hogy két ember belső órája járhat egyformán a korkülönbség ellenére. Ezeket a kapcsolatokat sokszor csak megtűrik, elviselik remélve, hogy a lánynak aztán megjön az esze, és odébbáll a „jó öreg” mellől.
A fiúknak nehezebb – azoknak a fiatal pasiknak, akik idősebb nőt szeretnek.
Ödipusz-komplexus? József Attila szellemét hordozzák, aki minden nőben az édesanyját keresi? A barátok sem értik: minek a „nyanya”, amikor annyi üde csirke rajong érte? Néznek rá, és betegesnek tartják. Nem normális – szajkózzák. Annak a nőnek is lehetne több esze, ne zárja be azt a fiatal, életerős pasit, ne láncolja magához, ne tegye tönkre. Hányszor hallották ezt?
A béklyók és függőségeink
Azért beteg, mert olyan, mintha az idősebb férfi „apja” a nőnek, az idősebb nő pedig „anyja” lenne a fiúnak? A pszichológus szerint ez bármilyen kapcsolatban – korosztálytól és korkülönbségtől függetlenül – előfordulhat. Függőségnek nevezik.
„Érdekes, hogyan szólítjuk egymást otthon. Apa, anya? Vagy van nevünk, és azt használjuk?
A neveket, a becéző szavakat meg kell őrizni, látnunk kell egymásban a férfit és a nőt: ki kívánja meg anyucit vagy apucit? Az is fontos, hogy kiből mit hozunk ki. Ha én nő vagyok, a páromban a férfit mozdítom meg, ha anyáskodom felette, ő gyermekké változik. Függő viszony. Egy jó kapcsolatban két önálló felnőtt ember él együtt. A féltékenység is ennek hiányáról szól: ha valaki önálló, magabiztos egyén, aki érzi saját erejét, akkor nem akarja birtokolni a társát. Nem azért kell fiatal szerető, mert birtokolni akarom, hanem azért, mert párként tekintek rá, meg akarom osztani vele az életem” – fogalmaz a szakember.
Kor ide, különbség oda, a nagy dolog – bár kétségtelenül az egyik legjobb – nem a szex. A nagy dolog a szerelem. A nagy dolog az igazi szeretés, a harmónia, a tisztelet, két ember egymásra hangolódása. A nagy dolog az – ahogy Feldmár András pszichológus mondaná –, ha szabadabb vagy vele, mint nélküle kortól vagy éppen korkülönbségtől függetlenül.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
