Mindannyiunk életére hatást gyakorolnak a média világából származó különféle rejtett üzenetek. Ennek a világnak egyik része azt sugallja, hogy fogyassz minél többet, a másik része, hogy maradj mindig karcsú.
Sokan elcsüggednek látva, hogy a sztárok egy része tökéletes alakkal rendelkezik, mások azon, hogy a fogyni vágyó hírességek sem tudják megtartani kívánt súlyukat, megbetegítik magukat a diétákkal vagy éppen csak műtéti eljárásokkal tudják a testsúlyukat kontrollálni.
Ezeket a történeteket látva, elbizonytalanodhatunk, megkérdőjelezhetjük a saját lehetőségeinket, nem feszegetjük a határainkat, akkor sem, amikor egyébként tudjuk, hogy a plusz kilók testileg betegítenek meg vagy lelki sérüléseket, önbizalomhiányt, az énképünk módosulását okozzák. Biztos vagyok benne, hogy sokféleképpen működünk, amikor eldől, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, és elszánjuk magunkat a változtatásra, vagy amikor a motivációink életben tartásáról van szó, vagy amikor döntünk egy konkrét módszer mellett, vagy amikor azon gondolkodunk, hogy hogyan érjük el a célunkat. Mindenki története egyedi és szubjektív, de talán egymástól is lophatunk ötleteket.
A felismerés
Hosszú hónapokig készültem, talán évekig is. Sosem voltam kifejezetten vékony alkat, de attól kezdve, hogy a kamaszkori változások befejeződtek, a húszas éveim legvégéig könnyedén kontrolláltam a testsúlyomat sportolással és, ha éppen kellett odafigyelve egy icipicit az étrendemre. Most, a harmincas éveim közepén és sok-sok plusz kilóval, nyilvánvaló volt, hogy ennyi nem lesz elég.
Az elmúlt három évre visszamenőleg ott találtam az éves tervezőmben az egészséges életmódra vonatkozó célkitűzéseimet, amiket rendre kipipálatlanul hagytam.
Találtam jó néhány kifogást, még akkor is, amikor már minden jel, többek között a fizikai állóképességemre és az egészségem romlására utalók is azt jelezték, hogy változtatni kellene. Így utólag igyekszem kellő öniróniával és humorral visszagondolni arra, hogy mindezek a fontos érvek több évig eltörpültek és a végleges döntésemet egy banális ruhapróba után hoztam meg.
Egy számomra nagyon fontos szakmai eseményre készültem és az üzletekben kellett hagynom a felpróbált ruhadarabokat, mert egynek sem passzolt a mérete. Talán van, akinek ismerős az érzés, én korábban csak elmesélések alapján hallottam róla, de rémesen rosszul esett, a testképemet és az önbizalmamat igencsak megtépázta. Sokat segített, hogy a ruhapróba után képes voltam beazonosítani az érzéseimet, a csalódottságomat, az aggályaimat, a dühömet, hogy eddig nem figyeltem oda magamra eléggé és egyúttal a félelmeimet a jövőre vonatkozóan.
Ekkor már sokkal tisztábbá vált bennem az esztétikai és az önbizalmi kérdéseken túl a testsúlyproblémám egészségügyi vetülete is, ami eddig is ott lapult a batyuban, csak valahogy korábban nem volt elég ütős érv, pedig ha fontossági sorrendet kellene állítanom, a józan eszem természetesen ezt rendelné az első helyre. A lélek azonban olykor másképp működik…
Amióta az új életmódom szerint élek és néha elmegy a kedvem a folytatástól, jó visszagondolni erre az egyébként kellemetlen élményre, mert megerősíti az elszántságomat. Szóval, ha belevágsz, érdemes vinni a tarsolyodban olyan erősítő történeteket, amelyek akár pozitív, akár negatív élményt hagytak benned, de segíthetnek a továbblépésben.
A lista
A döntésemet követően listáztam, hogy melyek azok az erősségeim, amelyek segíthetik az új életmódot, kik tudnak támogatni ebben, mi lesz az, ami gátolhat, a hétköznapjaimat hogyan tudom úgy alakítani, hogy beleférjen ez az új életmód.
Az erősségek listán nálam szerepelt a céltudatosság és a kitartás, valamint az, hogy többnyire szabálykövető típus vagyok. Ha neked nem ezek az erősségeid, biztos, hogy más is segít, csak írd meg a listát és vedd elő, amikor nehezebb napjaid vannak.
A gyengeségek közé soroltam, hogy stresszevő vagyok (voltam?) és, hogy a maximalizmusom miatt a személyes igényeimet sokszor a háttérbe szorítottam. A személyeket felsorakoztató listára a párom volt az első, aki felkerült. Ő a kezdetektől támogatott érzelmileg. Mivel az életem az első hetekben az étkezésekkor bevitt grammokról, a tiltólistás gyümölcsökről és a mérleg számadatairól szólt, voltaképpen semmilyen egyéb témáról nem lehetett velem beszélgetni, emellett az első hat hét után jött a ruhatáram teljes átválogatása aszerint, hogy kb. hány hónap múlva tudom majd felvenni a régen elfeledett holmijaimat. Mindezeket békésen tűrte, ami miatt nagyon hálás vagyok neki.
Az ismerősi körömben többen is végigcsinálták azt az életmód-programot, amit választottam és amit orvosi felügyelet mellett gyakorlok.
Ez azért volt jó, mert egyrészt a saját szememmel láttam a hatékonyságát, másrészt a kik-fognak-támogatni-listára őket is felírhattam, és jól jött a későbbi segítségük, biztatásuk, hasonlóan azon barátnőknek a támogatásához, akik életük bármelyik szakaszában voltak már gondban a súlyuk miatt.
A családtagjaitokra is érdemes ilyenkor gondolni, vajon szabotálják-e majd a céljaitokat. Biztos sokaknak ismerősek a családi ebédek során elhangzó felszólítások: Vegyél még, drágám, alig ettél! Ennyi nem árthat meg! Ne maradj éhes! stb. Ezt én úgy oldottam meg, hogy a családi ebédre később érkeztem. Szerencsére ezt nem vették zokon, de mindenképpen érdemes stratégiákat kidolgozni az ilyen helyzetekre ismerve a családi szokásokat és elvárásokat.
A félelmek
Volt néhány dolog, ami nagyon megrémisztett a diéta elkezdése előtt. Hogyan tudom majd legyőzni, hogy ne kívánjam a kedvenc ételeimet? Hogy fogom viselni, ha mások körülöttem más ételeket esznek?
Hogyan kezelem majd a stresszt édesség nélkül? És hogy iszom meg a kávét feketén, holott eddig sok cukorral és tejjel ittam?
A félelmeim egy részét bizonyára a fogyókúrás program maga tette semmissé. A testem felismerte, hogy a bevitt ételek hasznosak számomra és így ritkán kívánok más tápanyagot. Természetesen előfordul, hogy új ízekre vágyom, ilyenkor erősítem magamban azt a gondolatot, hogy az eddigi eredményeimet csak akkor tudom továbbvinni, ha a pillanatnyi érzéseimet legyőzöm.
Az aggodalmaim másik része arra vonatkozott, hogy az életmódbeli rossz szokásaimat hogyan fogom hatékonyan átalakítani úgy, hogy a program szabályait be tudjam tartani. Talán ez okozta a legtöbb fejtörést, amikor hangolódtam a váltásra. Én, aki képes voltam annyira belefeledkezni tanításba, terápiába, írásba, hogy 8–10 órán keresztül fél liter vizet is alig ittam, hogyan fog eszembe jutni egyáltalán a folyadékbevitel fontossága?
Mi van, ha nem tudom pontos időben megenni az ebédemet, mert éppen sürgős dolgom van? Hogyan fogom megoldani a munkámból fakadó utazgatásaim során a speciális étrendhez való ragaszkodást?
A fogyókúra legszigorúbb időszakát (az első két hetet) tudatosan olyan időszakra terveztem be, amikor kevés időponthoz kötött programom volt, később a napirendemet is sokkal szigorúbban megterveztem, mint korábban és az erősségeimben bízva fogtam hozzá. Végül is az új életmód sokat segített – többet is, mint sejtettem – kézben tartani az életemet és a szokásaimat, tudatosan az egészségemre koncentrálni, fontossági sorrendet felállítani, határokat szabni a másokkal való együttműködésben.
Mára már több mint három hónap telt el, amióta belefogtam az életmódváltásba. Jelenleg mínusz 16 kg-nál tartok és nagyjából még 8–10 van hátra. Eleinte csak néhányan vették észre a változást, többnyire azok, akik tudták, mit vettem a fejembe. Én csak a mérleg számadatainak a változásait láttam.
Ha belevágsz a változtatásba, légy jó magadhoz, és hidd el a környezeted pozitív visszajelzéseit.
Sokat segítettek, akkor is, amikor a saját szememnek még nem hittem. Az évek alatt felszedett pluszkilók hátterében örökölt tényezők és egészségügyi problémák is állnak, és tudom, hogy sokaknál nem akarat vagy kitartás kérdése a fogyás. Ezekben az esetekben, úgy gondolom, még jelentősebb szerep jut az orvosi kivizsgálásoknak és megoldások keresésének. Az egészségügyi hátterem természetesen a félelmeimet növelte – ezek a félelmek máig jelen vannak. Próbálok az aktuális élethelyzettel foglalkozni és sokszor erősítem magam azzal, hogy az elmúlt hónapokban hatékony szokásokat alakítottam ki, amelyek a későbbiekben is segíteni fognak.
Bevallom, a járványhelyzet kezdetén elindult bennem a szorongás, hogy nehéz lesz tartani az étrendet a mostani helyzetben. Most viszont úgy gondolom, hogy a fogyókúra pillanatnyilag a legjobb barátom. Az egyetlen csalódottságom, hogy az ismét hordható ruháim továbbra is a szekrényben állnak, de mivel előrelátó vagyok, a csökkenő ruhaméretek közül is hagytam meg régről egy polcnyit.
Jól érzem magam
Pszichológiai tanulmányaim kezdetétől foglalkoztatott a női énkép és testkép. Ebből írtam a szakdolgozatomat és később a terápiás képzéseim egyikén is ez lett a témám. Időről időre visszatérek magamhoz is a női énképpel kapcsolatban, időről időre meg kell tudnom válaszolni néhány kérdést önmagamra vonatkozóan ahhoz, hogy ismét jól érezhessem magamat a bőrömben.
Néhány nappal ezelőtt megkérdezte valaki, hogy fizikailag érzem-e már a fogyókúra eredményeit, jobban érzem-e magam? Az egészségem és a fizikai állóképességem a sor elején vannak az életmódváltás pozitív hozadékaiban, de ennél sokkal többről van szó. Arról a sikerélményről, ami az elszántságomnak köszönhető, arról, hogy az énképem és az önbizalmam erősödött, arról, hogy
tudom, a testem jól működik és segít nekem.
Arról, hogy ismét megtapasztaltam, hogy a határaim feszegetése új dolgokat taníthat meg önmagamról, és hogy képes vagyok lépésről lépésre haladni a céljaim megvalósítása felé. Így teljes a kép, ezek a megtapasztalások együtt adják, hogy jól érzem magam.
