Az érzelmek kifejezésének, megértésének és szabályozásának képessége egyrészt velünk született, másrészt pedig tanult összetevőkből áll.
Kezdetben egy reakció
Az érzelmek örökölt, genetikusan meghatározott voltát bizonyítja, hogy a gyermek már az első hetekben reflexszerűen mosolyog (ezt „gázmosolynak” is nevezik). Egy tízhetes csecsemő is széthúzza ajkát, ha boldog felnőttet lát, és ajakbiggyesztéssel reagál a szomorú arckifejezésre. A valódi, szociális mosoly két–háromhónapos kortól jelenik meg (még a vak kisgyermekeknél is) – ez nem más, mint kommunikációra való felhívás, ami a szülőben azt az érzést aktiválja, hogy gyermeke felismerte őt és fontos számára. A gyermek veleszületett nonverbális jelzéseire a szülők visszatükrözése erősíti meg az érzelmi állapotok kifejezését.
A szülő visszajelzései arra késztetik a gyermeket, hogy a hallott hangokat, a látott gesztusokat, valamint az érzések kifejezését átvegye és utánozza.
A sírás az első jelzőhang, amivel a gyermek érzéseit, igényeit fejezi ki, ami által megtanulja, hogy ha hangokat ad ki, környezete erre reagál.
Az érzelmeket a szülő tudatosítja
A gyermek veleszületett elsődleges érzelmei – az öröm, a szomorúság, a düh, az undor, a meglepődés és a félelem – mellett kialakulnak a másodlagos, az énre vonatkoztatott érzelmek, amelyek a másokhoz való viszonyulásmódban jelennek meg. A második életév második felében jelenik meg az irigység, két és fél éves kortól hároméves korig pedig a büszkeség, a szégyen és a bűntudat.
Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye. A csecsemő kezdetben nem tudatosítja saját érzelmi állapotait – az segíti őt érzéseinek azonosításában és szabályozásában, ahogyan az anyja visszatükrözi ezeket.
Amennyiben az anya rá tud hangolódni kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.
Az anya akkor felkészült gyermeke érzelmi állapotainak tükrözésére, ha képes saját érzéseinek ambivalenciáját is elfogadni: azt, hogy gyermekével kapcsolatban egyes időszakokban akár negatív érzéseket is megélhet.
Nem a tökéletesség jelenti a biztonságot
Az érzelmek felismerésének képessége szoros összefüggésben áll a kötődés képességével, a kötődéselmélet legfontosabb motívuma ugyanis épp az anya érzékenysége és válaszkészsége. A biztonságos kötődéshez szükséges, hogy az anya felelősségteljesen viselkedjen, érzékenyen reagáljon a csecsemő jelzéseire, kifejezze az érzelmeit és hiteles, bátorító környezetet biztosítson. Nem tökéletesnek kell lennie, de képesnek arra, hogy alkalmazkodjon a gyermek igényeihez.
„Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá – akkor a könnyein át mosolyog.”(Gárdonyi Géza)
A bizonytalan, szorongó anya nehezen tudja tevékenységét a baba szükségleteivel szinkronizálni, gyakran félreérti a gyerek jelzéseit, sokszor merev, öncélú vagy elutasító. Ez az értelmezés rávilágít a régi elképzelések téves mivoltára is:
ha a gyermek egy percre sem mer elmozdulni anyja mellől, vagy egyéves korában néma csendben ül, amikor a szülő elhagyja a szobát, az nem azt jelenti, hogy ő „jó gyermek”, hanem azt, hogy nem alakult ki a biztonságos kötődés.
Az anya és a csecsemő között nonverbális módon történik az érzelmek kifejezése – az anya hanghordozása, mimikája, mosolya, a szemkontaktus, a testközelség jelzik az érzelmi elfogadást. Mivel a csecsemő még nem tudja szabályozni feszültségét, indulatait, az első időkben ezt a szülő végzi: csillapítja a felfokozott érzelmi állapotot, és biztosítja a megfelelő ingereket, amikor gyermeke unatkozik.
A biztos érzelmi alapok megteremtik a lehetőségét annak, hogy a gyermekek a későbbi kapcsolataikban is biztonságosan kötődjenek, hogy nyitottabbak legyenek érzelmeik kifejezésében, jobban kommunikáljanak és jobb problémamegoldó képességgel rendelkezzenek.
A következő részben a bizalom kialakulásáról lesz szó, ami egész életére meghatározhatja gyermekünk kapcsolatát a külvilággal.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
