Sok olyan nő él közöttünk, aki nem kap kézzel készített papír csecsebecsét és illatos gyöngyvirágot május első vasárnapján. Mert nem lehet gyerekük. Mert nem találnak társat hozzá. Vagy mert köszönik, jól vannak gyerek nélkül is.
„Alig telik el hét úgy, hogy valaki ne szegezné nekem a kérdést, hogy van-e gyerekem. Ha elmondom, hogy nincs, akkor elindul a lavina. Miért nincs? Mikor szeretnék? Akarok-e egyáltalán? Tudom-e, hogy ketyeg a biológiai órám? Miközben ezeket a kérdéseket hallgatom, legbelül úgy érzem, hogy egyetlen válasz sem lenne kielégítő a kérdező számára” – nem csak Melánia nem tud mit kezdeni a tolakodó kérdések garmadájával, rengeteg nő életét nehezíti meg a környezete nap mint nap, a gyermekvállalás amúgy sem könnyű döntését, leküzdendő akadályait téve még nehezebbé számukra. „Néhány éve egy rég nem látott ismerősöm oktatott ki, hogy a nőnek márpedig a családi tűzhely mellett van a helye, és a gyereknevelésen kívül más ne is jusson eszébe. Bár alig tudott rólam valamit, karrierista és önző jelzőkkel illetett, egy olyan nő voltam a szemében, aki csak magára gondol – meséli a 33 éves Melánia. – Nem érdemes magyarázkodni, az én életemről van szó, a külvilágnak nincs joga beleszólni, hogy mihez kezdek vele. Ha minden egyes elvárásnak megpróbálnék megfelelni, a mások életét élném a sajátom helyett. Hogy kevesebbnek érzem-e magam azoknál, akik már szültek egy-két gyereket? Egyáltalán nem. Ennek ellenére szeretnék anya lenni, de kizárólag akkor, amikor elérkezettnek látom az időt erre” – mondja a temesvári nő.
„Nem akarok gyereket. És?”
Anikó 34 éves, és sosem volt életcélja az anyaság. Bár házasságban él, egyelőre nem tervez szülni. „Nem álmodoztam arról, hogy milyen lesz anyának lenni. Az élet természetes velejárójának tartom, aminek el kell jönnie egy nő életében. De ha nem jön el, vagy valaki nem akar gyereket, azt is el tudom fogadni” – mondja. Kolozsvári olvasónk úgy véli, egy nő nem csak akkor teljesedhet ki, ha minden szerepet megél, amelyet a természet „rá szabott”. „Lehet jó lánya a szüleinek, jó feleség vagy szerető, anya, testvér és nagynéni. Lehet vállalkozó vagy beosztott, politikus és vezető vagy mindez egyszerre is” – sorolja a lehetőségeket.
Mint meséli, ő és generációja a Ceușescu-érában dolgozó nőket látott mintaként, nem „főállású” anyákat, most pedig a női aktivizmus virágkorát tapasztalja. „Folyamatosan harcoló nőket látok, akik a szülésért, a szoptatásért, az anyaságért küzdenek. Ha valaki csak úgy anya, az snassz” – magyarázza, bár maga is úgy érzi, hiányzik a biztonságos környezet, amelyben „nyugodtan” lehet gyereket nevelni. „Vagy én nem állok készen a gyerekvállalásra” – mutat rá egy másik lehetséges okra.
Ijesztő anyának lenni
„Barátaim életét nézve szinte ijesztő számomra anyának lenni” – osztja meg aggályait a 38 éves Kinga is. Egyedülállóként nem tudja, lesz-e valaha gyereke. Bár szereti a gyerekeket, és soha nem merült fel benne, hogy épp neki ne lenne, ma már nem biztos ebben. „Nem szeretnék csak azért szülni, hogy időskoromban legyen majd, aki vigyázzon rám” – magyarázza. Bár korábban volt olyan kapcsolata, melyben vállalt volna gyereket, ma már nehezebben talál partnert ehhez. „Elég nagy trauma az, hogy az ember nem talál társat, egyáltalán nem hiányzik a hozzátartozók tolakodó kérdezősködése” – mondja ő is arra utalva, hogy rokonai körében sokszor terítékre kerül a „mikor mész már férjhez” típusú kérdéskör. Mint magyarázza, inkább a szülei miatt szomorítja el a gyerek hiánya, hiszen nagyon szeretnének már unokát, és mire lesz – ha lesz egyáltalán –, lehet, hogy akkorra már a nagyszülők nem élnek. „Alapvetően nem érzem boldogtalannak magam attól, hogy nincs párom, gyerekem. Úgy gondolom, a szerelmen és anyai szereteten kívül még sokféle szeretetet megélhetünk. Saját család hiányában próbálok a szüleimre, a barátaimra koncentrálni, és ahelyett, hogy azt fájlalnám, ami nincs, próbálok annak örülni, amim van” – mondja Kinga.
Félelem az ismeretlentől
Réka csíkszeredai, de több éve külföldön él. „Sok oka van annak, hogy nem szültem. 31 éves voltam, amikor megérkezett az életembe Csabi. Ő a nagy szerelem, nem kérdés. Ha egy előző kapcsolatából már nem lett volna gyereke, akartam volna szülni neki. De van egy kislánya. Vagy ha valaki »megígérte volna«, hogy fiú lesz, akkor is szültem volna... – meséli a harmincas évei végén járó Réka. – Tudom, hogy sok mindenről lemaradok, ami csodás lehet, viszont abban is erősen hiszek, hogy nem kaphatunk meg mindent. Nincsenek szüleink, sosem volt igazán meleg családi fészkünk, az imádott nagymamám korán elment. Viszont mára van egy férjem, tényleg jók vagyunk együtt, jó munkánk és jó barátaink vannak, egészségesek vagyunk – sorolja örömeit Réka. – A félelmeim miatt nincs gyerekünk, ami abból (is) adódik, hogy csonka családból jöttem. Féltem, hogy hogyan fogom végigcsinálni az egészet. A kilenc hónapot, majd az azt követő egy–négy évet, ami nagyon nehéz. És mi lesz, ha lány lesz? Mert én fiút akartam szülni a férjemnek. Sőt én akartam gyereket adni neki először. De mindig arra gondoltam, hogy az egész életünk a kompenzálásról szólna, ha lenne gyerekünk. Kompenzálnánk a férjem lánya felé, hogy a testvére mindent megkap nálunk, apát mindennap. Ezért talán féltékeny lenne, mi meg próbálnánk vele mindig jót tenni. Miközben én az »én« gyerekemnek akarnék mindent megadni. Féltem az ismeretlentől – összegez Réka. – De boldog vagyok, tényleg! Mert elfogadtam ezeket a döntéseket. És kérem a Jóistent, hogy ne akasszon rám 15 év múlva egy nagy adag depressziót emiatt.
Ha más is vagy, mint a legtöbb nő, attól még nem szabadna azt érezned, hogy kevesebb vagy, értéktelenebb, vallják azok, akik már megvívták a csatáikat
Az életünk jó, eseménydús gyerek nélkül is – teszi hozzá. – Egyébként én is azt gondolom, vagyok annyira értékes, hogy érdemes lenne belőlem »még egy«. Volt is egy év, amikor elhagytam a gyógyszert, és azt mondtuk, hogy akkor jöjjön. Nem jött. És szerintem azért nem, mert a fejem tiltakozott. Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy jó, a természetbe nem akarok beavatkozni.
Amúgy meg óriási lemondással és áldozattal jár a gyerekvállalás, amihez én, lehet, önző vagyok, ezt is tudom. Nincs anyukám, nővérem, aki segítene. A barátnőim is nagyon elfoglaltak. Nincs Consuela, aki takarítson, házvezető legyen helyettem. Egyszerre anyának, feleségnek, dolgozó nőnek lenni... Emelem a kalapom az előtt, akinek ez megy segítség nélkül. Régen, a szegényebb családoknál is, ha egy nő szült, akkor ment az édesanyja, nővére vagy unokatestvére, bárki, és segített a ház körül, hogy az újdonsült anya anya lehessen. Ma van egy rövid szabadsága az apának, aztán már csak esténként van jelen a család életében” – magyarázza aggályait a csíkszeredai nő.
Gyermeket ebbe a világba?
Ugyancsak csíkszeredai a 36 éves Erika is, akinél a gyermekvállalás sosem volt téma. „Az egyik oka az, hogy szerettem volna megőrizni a függetlenségemet, szabadságomat, utazni, mozogni, veszélyesnek ítélt dolgokat csinálni. A másik oka, hogy szerintem a világ olyan szinten fordult el a természettől, és vált művivé, a kapitalista szellem rabjává, hogy a gyermekvállalást ebbe beágyazni hatalmas nehézségnek, kínnak és örömöktől mentesnek gondoltam. A harmadik ok pedig a rombolás, a környezetszennyezés, a háborúk, az emberi élet értékeinek a megváltozása – nem akarom ennek kitenni a gyermekem – sorolja. – Negyedikként pedig az élt bennem, hogy annyi szegény, árva, rossz körülmények között élő gyermek szenvedi el az életet nap mint nap, hogy ha esetleg gyereket akarok, akkor inkább az örökbefogadás” – magyarázza döntésének okait Erika.
Nem sokkal ezelőtt azonban rákot diagnosztizáltak nála, és ez árnyalta korábbi véleményét is. Mivel az utókezelések miatt legalább öt évig nem ajánlott gyereket vállalnia, most már nem az ő kezében van a választás szabadsága.
„Nem én döntöm el, hogy talán mégis szeretnék gyereket. A választás lehetősége veszett el. De talán könnyebb így, hogy korábban nem akartam. Ha minden vágyam egy gyerek lett volna, talán sokkal inkább fájna, hogy nem lehet – magyarázza. – De nem kell mindenkinek egyetértenie velem, ennek a döntésnek a felelőssége és a következménye is az enyém, kizárólag.
A környezetemben sokan sajnálattal tekintenek rám, hisz nekem a betegségem miatt nagy valószínűséggel már nem lesz gyerekem. Nem lehetek »normális«, nem járhatom a kikövezett utat – mondja mosolyogva. – Időnként, mások véleményétől függetlenül, bennem is megjelenik félelem és sajnálat azért, hogy ezt a témát talán túlságosan marginalizáltam. De az én történetem így az enyém, gyerek nélkül. Így épül fel az életem, a terveim, az elképzeléseim. Így tervezem a heteket és a hétvégéket, így utazom, így vállalok be olyan dolgokat, amiket sokan csak a tévében látnak. Az élet túl rövid és túl gyors tempóban száguld ahhoz, hogy olyasmibe kényszerítsük magunk, ami nem áll közel hozzánk, hogy aztán sóvárogjunk valami olyasmi után, amiről tudatosan lemondtunk korábban” – teszi hozzá Erika.
Értelmes élet gyerek nélkül is
„Gyerekzsúron voltam nem sokkal ezelőtt, ültem a szoba közepén, a szőnyegen, körbevéve mintegy húsz, 3–6 év közötti gyermekkel. Játszottunk. Jöttek az ismeretlen anyukák, kissé értetlenül bámultak, majd ahogyan miniszoknyában kell, illedelmesen leültek a székre (nem a szőnyegre!), és megkérdezték, melyik az én gyermekem. Nem kevés frusztrációval magamban, de büszkeséggel vegyesen mondtam, hogy egyik sem. Engem nem a gyermekemért, önmagamért hívtak erre a szülinapi zsúrra – meséli Tünde, aki harmincas évei végén jár, és közel tíz éve nem talál társat magának. – Nem igaz, hogy nem frusztrál, hogy szinte mindenkinek van már gyereke a korosztályomban, de ettől függetlenül boldognak tartom magam – mondja. – Annyira (még) nem akarok gyereket, hogy egyedül is vállaljam, de ezt sem tartom akár néhány év múlva teljesen kizártnak” – teszi hozzá.
Mint meséli, maga az a tény, hogy senki nem akar tőle gyereket, roppant fájó, és bántja, de ha jobban belegondol, még sosem érzett olthatatlan vágyat a gyermekvállalásra.
„Lehet, talán épp ezért nem ad az Ég, mert nem mindenki alkalmas anyának – filozofálgat. – Rengeteg nehézségét, áldozatát hallom a gyerekvállalásnak, vagy szelektíven csak azt hallom meg. Meg persze azt is, hogy a gyerek az élet értelme, a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása és a többi. Mit mondjak? Nyilván, ha lenne egy társam, talán örömmel tervezgetném én is a családot, de így csak azt mondhatom, hogy gyerek nélkül sem látom értelmetlennek az életem, sőt több időm, energiám marad a barátaimra, a szenvedélyemre, a munkámra. S a feltétel nélküli szeretet? Bocsánat, de azt én átélem a kutyámmal. Tudom, a kutya nem gyermek, senki ne vegye az összehasonlítást bántásnak, de rengeteg szeretetet képesek ők is adni, rajongást és empátiát, sok anyai érzést, gondoskodást elő tudnak csalogatni” – teszi hozzá Tünde. Míg barátnői a gyerekeket, ő kutyáját sétáltatja a parkban. Mindeközben azért van egy mély szomorúság a szemében, hogy nagy eséllyel neki már sosem lesz kicsi mása.
Vénleányok régen is voltak
„Vénlegények és vénleányok régen is voltak, a társtalanság nem egyidős az internettel vagy a WhatsApp-pal. A vénleányok régen is hasznos tagjai voltak a nagycsaládnak, a társadalomnak, s ha csak a mai európai államok vezetőit nézzük: szinte kivétel nélkül gyermektelenek. És nem csak ők. Ha az Europa Nostra-díjasainkat, néhai Kovács Piroska nénit vagy Kallós Zoli bácsit vesszük is. Talán nem véletlen, ha valakit egyéb, közösségi célokra szán az Ég – mondja a székelyföldi nő. – Nem mondom, hogy politikai ambícióim vannak, szó sincs róla, de istenhívő emberként bíznom kell abban, hogy ha nem az anyaság, akkor valami egyéb hasznos terve van velem az Alkotónak” – magyarázza.
Az emberek többsége általában igyekszik magához hasonlók társaságát keresni, tehát vélhetően sok olyan (baráti) közösség is van, ahol minden nő édesanya. Jelen sorok íróját azonban aggodalommal vegyes szomorúsággal tölti el mégis, hogy tíz erdélyi, 35–40 közötti, közeli nőismerőséből négynek van gyermeke, igaz, közülük kettőnek több is. Három nőnek nem jön össze (egyelőre) a gyermekáldás, egy nem akar szülni, kettő pedig nem talál hozzá társat...
Lehet keresni az ő felelősségüket is ebben, kevés kivételtől eltekintve nem tudatosan vállalt, saját döntés áll a gyermektelenség hátterében. De legyünk őszinték: mindenki egyformán, egyértelműen érezte, hogy anya akar lenni? Nem voltak Önök is, kedves Olvasók, tele számtalan kétséggel és bizonytalansággal? Tudatos döntés volt az Önök számára a gyerekvállalás, esetleg okos számítás? Vagy tán „véletlen”, hogy anyák lettek? Nem vagyunk egyformák. De abban talán egyformák lehetünk, hogy nem győzködünk és nem ítélkezünk, nem tapintatlankodunk, és nem bántjuk a másikat döntéseiért, választott vagy sorsul jutott életútjáért.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. májusi lapszámában jelent meg.
