Egyszer volt, hol nem volt, de talán igaz sem volt, volt egyszer egy hatalmas királynak egy gyönyörű lánya. Tökéletes derék-csípő arány, igazi homokóra alkat, kerek popsi, szép, hosszú lábak, finom kezek és bájos, szimmetrikus arc, valamint mandulaalakú, csillogó szemek. Csupán az orrával volt egy kis gond, azt egy kicsit fennebb hordta a kelleténél, ami arra volt jó, hogy a férfiak bolonduljanak érte.
{hirdetes}
Legyeskedtek volna is körülötte, de a leány nem volt hajlandó beadni a derekát. Az apja azonban unokára vágyott, akit babusgathatna a királyi lakosztályban, tudniillik a folyton kiújuló köszvénye miatt elege lett a hadjáratokból is. Addig beszélt, mígnem a szépség beleegyezett abba, hogy felvonultatják neki a nagyvilág válogatott fess fickóit, hogy párt válasszon magának.
Tömött sorokban érkeztek a kérők, mint valami migránsáradat, csakhogy itt egyetlenegy maradhatott, a többi mehetett a szeme világába. Volt olyan, aki a bűvöskockát bekötött szemmel kirakta kevesebb mint húsz másodperc alatt, a másik néhány pillanatra megállította a globális felmelegedést, de akadt olyan is, aki egy kardsuhintással elvágta maga alatt a combnyi vastagságú ágat. A királylány rájuk sem hederített. Éppen az egyik híresség hencegett, hogy képes a gázórát az elméje erejével visszaforgatni, amikor a lány arra lett figyelmes, hogy a sok epekedő kandúr között van egy fiú, aki rá sem bagózik, bámult kifelé az ablakon, mint munkaidőben a mozdonyvezető. Megbökte a lány az apját, és rámutatott a fiúra, mire az felpattant a trónusáról, odarohant, és füstölögni kezdett a fiúnak:
– Mit képzelsz, te semmirekellő, hátat fordítasz a királylánynak, miközben a kezére pályázol?
– Megbocsásson, királyuram, engem nem érdekel a leány – mondta a fiú mindenki füle hallatára –, én csak elkísértem a barátomat – mutatott az egyik ifjúra, aki éppen a felső hidat próbálta megcsinálni úgy, hogy közben xilofonon pötyögtette a fürelizt, vagy mit.
Hej, de begerjedt ettől a király, de még a lánya is belepirult a szégyenbe.
– Tömlöcbe vele – üvöltözte –, majd csavarunk egyet a nyakadon, hogy megtanuld, merre kell nézned, amíg a király közelében állsz.
Szegény flótást azonnal elhurcolták, és börtönbe zárták. Igen ám, de a királylánynak is elment a kedve mindentől, elhessegette az összes kérőt, ő maga is csak állt az ablak előtt, és bámulta a messzeséget. Egész este bosszankodott, hajnal felé pityergett, másnap pedig végig zokogott. Hiába faggatta az apja, hogy mi baja van, egy szót sem szólt, csak sírt, mint a záporeső.
Harmadnapon korán reggel viszont a király elé kérezett a főporkoláb, és falfehéren bejelentette, hogy a legénynek nyoma veszett, miután a királylány meglátogatta az éjszaka a tömlöcben. A király nyelt egy nagyot, és akkor azt is elmondta neki, hogy a lányát sem találják, holott felkutatták az egész palotát.
– Visszahozzam a lányát, felség? – kérdezte szemlesütve az őr. A király vakargatta egy darabig az állát, majd sóhajtott egy nagyot, s azt mondta:
– Nem, semmiképp. Most éppen a boldogságot kergeti.
