NEMes MESÉK: Különös mázasság ARCHÍV

Egyszer volt, hol nem volt, hatodhat országon is túl, volt egyszer egy telitalálat. A szilveszteri hatos lottón. Negyvenöt számból hatot kell megtenni, és mind a hat számnak be kell jönnie a sorsoláson. Nagyon nagy mázli kell ahhoz, hogy az ember megüsse a főnyereményt, nem megy olyan könnyen, mint, mondjuk, megütni a bokáját, itt körülbelül ugyanakkora esélye van annak, aki játszik, mint annak, aki nem játszik. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. januári számában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Pixabay

Érdekes viszont, hogy a megfigyelések szerint a nyeremények nagysága fordítottan arányos a nyertesek intelligenciahányadosával, vagyis az együgyűség mentén elég megbízhatóan meg lehet jósolni, hova megy a nyeremény. A balgák bevonzzák a szerencsét. Pont ilyen alkat volt ez a Kasu Győző, aki elvitte a főnyereményt a szilveszteri húzáson. Annyi pénzt nyert hirtelen, hogy élete végéig megengedhette volna magának, hogy csak addig használja a szappant, amíg elkopnak rajta a betűk, és úgy vehette volna a pompás autókat, mint más a levegőt, vagy akkora házat építhetett volna, hogy az egyik szobája ablakából a jegesmedvéket fényképezze, míg az átellenben lévőből pedig a bőgőmajmokat etesse az esőerdőben.

No de Kasu Győző nem siette el sem az ingó-, sem az ingatlanvásárlást, annál inkább sietett eldicsekedni azzal, hogy új extrémsportot űz, pénzhegymászásra szegődött, és nagyon élvezi a dolgot.

Mondanom sem kell, hogy a hír hallatán nagyon megszaporodtak a barátai, pedig korábban annyira magányos volt, hogy a pingpongmeccseit a fallal játszotta, és a munkahelyi karneválon is magányos cédrusnak öltözött, sőt az utcán még a villamos is kikerülte. Csődültek a fiúk, lányok, fényezték Győzőkét éjjel-nappal, és a ő kezdte felfedezni páratlan kvalitásait: aranyosnak mondták, holott korábban aránytalannak titulálták, nagylelkűként méltatták, holott korábban szőrősszívűnek gondolták, nemesnek szólították, holott korábban azzal csúfolták, hogy akkora paraszt, hogy disznóperzselővel szárítja a haját. Mondjuk, ez nem volt alaptalan, mert Győző kopasz volt, mint a gyalult deszka, de a mai lányoknak bejönnek a bőrfejűek, mert a fényük a Mercedes-motorháztetőre emlékezteti őket, azt pedig olyankor látják, amikor az anyósülésen kuporognak a kopasz mellett.

Volt a látogatók között egy lány, akit Delilának hívtak, szép fekete haja volt, de lilának látszott, és

kis huncut szemével teljesen megigézte ezt a Győzőt, addig duruzsolt a vékonyka hangján a fülébe, és addig simogatta annak a kopasz fejét, hogy a férfi belezúgott teljesen.

Mondtam, ennek a Győzőnek nem a hajában volt az ereje, viszont Delilának volt esze a haja alatt. Igazi aranyásó csaj volt, nem engedte magához túl közel a férfit, de sosem fogyott ki a mézes-mázas szavakból. Szegény Győző úgy érezte magát, mint aki kívülről nyalogatja a lekvárosüveget, de hát bevillant neki, hogy a pénz hatalom, ám erre Delila azzal válaszolt, hogy a pénz nem boldogít, az igazi szerelem az ínségben és távollétben edződik. Ezen Győző igen hosszan gondolkodott, majd tanácsot kért, hogy mitévő legyen. Delila könnyes szemmel sóhajtott egy nagyot, majd előadta, hogy mi lesz a szerelmük próbája.

Elviszi az összes pénzt egy másik kontinensre, hogy ne zavarja a férfit döntéseiben, és ha egy esztendő után is tart az epekedés, akkor bizonyossá válik, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot.

Úgy is lett. Delila könnyen jött, de nehezen ment, azt hiszem, nem a szíve miatt, az utazótáskája volt rém nehéz. Egy év múlva üzent: rossz döntés volna összeszűrni a levet egy nincstelen férfival.

korábban írtuk

Bartha Krisztina: A szexuális nárcizmust nem lehet gyógyítani
Bartha Krisztina: A szexuális nárcizmust nem lehet gyógyítani

Bár a szexuális nárcizmus és a nárcisztikus személyiségzavar egyes jellemzői hasonlóak, a két jelenséget nem szabad összekeverni. Megtörténhet, hogy az egyén szexuális nárcisztikus jellemzőkkel bír, mégsem diagnosztizálható személyiségzavarral.