Tisztelt Doktor Úr!
Ez az egész bolondéria, ami nálunk zajlik, éppen a nyári Európa-bajnoksággal kezdődött. Tudja, a magyarok végre, negyvenvalahány év után kijutottak a rendezvényre, és a barátaimmal, mint egyébként minden rendes férfi, egy sörkertben izgultuk végig a meccseket.
{hirdetes}
Minden a legnagyobb rendben volt, amíg haza nem mentem a portugál meccs után. Alig volt hajnali négy óra, de a feleségem már ébren volt, ami azért is furcsa, mert őt korábban sosem zaklatta fel a foci, sőt olyannyira nem értette, hogy azt hitte, hogy a bíró valamelyik játékosnak az apja, és haza akarja ráncigálni a kölyköt a pályáról. Egyszer még olyat is kérdett, hogy nem kevés az egy labda ennyi embernek, illetve hogy a hosszabbítást a nézőkkel kifizettetik, amikor elhagyják a stadiont?
Akkor pirkadatkor csak annyit mondott, hogy pöccintsem be a szennyesem a rövidsarokba, de a borotvahabommal egy csíkot húzott a hitvesi lepedőn, és megfenyegetett, hogy ha átlépem, akkor kiállítás lesz a vége. Kezdett tehát durván játszani, és én azt hittem, hogy az éjjel soha nem ér már véget. Másnap meló, persze, és sípszóval költött, majd úgy a bordáim közé rúgott a másik térfélről, hogy a plafonig ugrottam, mire vigyorogva csak annyit mondott, hogy ez volt a kezdőrúgás. Amikor hazaugrottam ebédelni, a tányéron a babszemek 4-4-2-es felállásban sorakoztak, és még néhány a tányér szélén. Értetlenkedve ránéztem, mire csak azt mondta, hogy azokkal cserélhetek, ha nincs ínyemre a dolog. Gondoltam, este csak kiengesztelem, lefekvés előtt a fülébe súgtam, hogy kívánom, mire megkérdezte, hogy képes lennék-e két félidőt végigjátszani, illetve fennebb tolta a melltartóját és szemtelenül megkérdezte, hogy melyik labdát választom. Alapvetően a szexuális életünkkel sosem volt gond, most viszont annyira izgultam, hogy nem ment könnyen a behatolás. Minden sikertelen próbálkozást kuncogva elintézett azzal, hogy „kapufa, drágám”. Amikor meg végre helyzetbe kerülök, akkor egyéb nem volt, csak „lőj már, lőj már!”.
Tudja, kedves doktor úr, nekünk férfiaknak is van önérzetünk, szóvá is tettem neki, hogy még mi következik, mire azt válaszolta, hogy kirúgás. Na, szóval, azóta lecsap minden magas labdára, ha kiüríti a pénztárcámat, akkor az számára csak egy átívelés, az albérletünket edzőtábornak nevezi, a házmesterünk hülye bíró, és a szomszéd gyerkőcöket az anyjuk előtt szólította utánpótláscsapatnak. A minap is, amikor a vízszerelő háton fekve a konyhai kagylónk alatt dolgozott, megállapította, hogy ez teljesen szabályos becsúszásos szerelés. Hát mondja meg, normális ez a nő?
Ha meglépek előle, azt mondja, lesen vagyok, ha védekezem, akkor kikacag, hogy döntetlenre játszom, és gúnyolódik, hogy nem veszem a sárga lapot. Irtózom, mert nyakunkon vannak a vb-selejtezők, és egyre elviselhetetlenebb ez a Má-ria-ria. Kérem, segítsen, ha szorult magába egy jó kis labdaérzék!
Ui.: A telefonszámom a szerkesztőségben elérhető, de ha telefonon nem sikerül elérnie, akkor megkérem, hogy a sípszó után hagyjon üzenetet.
