Helen Fisher amerikai antropológus „A szerelmes agy” című népszerű TED-előadásában is a szerelem természetével kapcsolatos kérdésekre keresi a választ. Tudniillik, nem nagyon ismerünk olyan dolgot, ami a történelem során erőteljesebben hatott volna művészetre, eseményekre, filozófiára, illetve az egész emberiségre, mint maga a szerelem.
Hol lakik a szerelem?
Tán a szívben, a gyomorban vagy az agyban? – vagyis mi történik akkor, mikor szerelembe esünk, mi zajlik testi-lelki-szellemi, avagy idegi szinten, tették fel sokan, nálunk okosabbak a kérdést, és igyekeztek vizsgálni is a jelenséget. Helen Fisher szerint a szerelem „valójában egy szükséglet, egy sürgető érzés, egy homeosztatikus egyensúlytalanság, olyan, mint az éhség és a szomjúság, szinte lehetetlen megsemmisíteni”. Tehát az agyunk játszik velünk? Akkor minek tulajdonítjuk a remegő gyomrot, a lepkéket ugyanitt? – ezt is az agyunk műveli velünk?
A boldog szerelmesek agyát vizsgálva kiugró aktivitást figyeltek meg kutatók az egyes dopamint termelő idegsejtekben.
Ezek a sejtek egy természetes ingerületátvivő-anyagot, nevezetesen dopamint állítanak elő, hogy aztán ezt a jutalom-érzésben és a függőség kialakulásában szerepet játszó hormont szétszórják sok más agyi területre. Röviden egyfajta pozitív függőségként értelmezhető tehát a szerelem. A szív pedig hevesebben ver, repes, vérzik, megszakad – mert bárhogyan fogalmazzunk e nagy erőket mozgató érzésről, tudjuk, a szerelem mulandó, fájdalmakat is magában rejtő, de az önismerethez közelebb vivő csodálatos dolog.
„Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!” (részlet József Attila Óda című költeményéből)
Mindig emlékszünk az első szerelemre, vagy egy filmben látott, könyvben olvasott, megélni vágyott helyzetre, érzésre, vágyunk egy férfira/nőre, aki viszonozza az iránta tápláltakat, aki a másik felünk lehetne. Megszólaltatottjaink ilyen szerelmekről mesélnek.
Love story – Tatár Ata
Eszembe jutott egy csoda szép történet, amelyet nemrég egy barátom mesélt a nagyszüleiről. A történet egy csíki faluban kezdődött, ahol egy fiatal leány és egy fiú közt a kezdődő szerelmi kapcsolatot keresztülhúzta a háború, a fiút nemsokára elvitték katonának. A lánynak is menekülnie kellett a front elől. Egészen Mosonmagyaróvárig vitte az útja, ahol egy vonatról leszállva, az állomáson, teljesen véletlenül belebotlott a fiúba, aki épp ott állomásozott a hadosztályával.
Tatár Ata
Nagy örömükben elhatározták, hogy azon nyomban összeházasodnak. Az anyakönyvvezetőhöz siettek, behívtak két járókelőt az utcáról tanúnak, és összekötötték az életüket. A fiú elszökött a hadosztálytól, és elindultak hazafelé, azonban a határon a fiút elfogták az oroszok, és szibériai hadifogságba vitték. A lány szomorúan tért haza, minden nap imádkozott, templomba járt, és megfogadta, hogy ha a fiú hazatér, élete hátralévő részében, minden egyes nap elmegy a templomba. Két év múlva a fiú hazatért, boldog házasságban éltek gyermekeik, unokáik körében. A lány élete utolsó napjáig, minden nap elment a templomba, és hálát adott a Jóistennek, amiért hazahozta a fiút.
Több mint szerelmi történet – Székely Kinga Réka
Idős korukban ismertem meg őket, az aranyosgerendi kastély utolsó lakóját, báró Bánffy Istvánt és feleségét, Apor Erzsébetet.
Meghurcolt, meggyalázott életük volt. Földönfutóvá tette őket az új világrend. Ők minden népi és lélektani bölcsességet megcáfoltak, amit a szerelemről és a házasságról hallani szoktunk. Hogy ha a szegénység bejön az ablakon, a szerelem kimegy az ajtón. Hogy a leszegényedett ember társával és önmagával szemben is agresszív lesz. Hogy ha nem születik gyermek a házasságban, az kihűl. Hogy a megváltozott munkaképességű emberek szerelme megkeseredik, és így tovább.
Székely Kinga Réka
Bánffy István elvesztette egyik lábát egy bombázás alkalmával. Falábbal élt azontúl. Annyiszor tartóztatta le élete során a katonai és biztonsági rendőrség, hogy ő maga nem tudta számon tartani. Nem hófehér nászágyban és nem gazdagon terített asztal mellett kapaszkodtak egymásba bódult szerelmesen. Börtönök kihallgatószobáiban, durva lelkű és más nyelvet beszélő őrökkel a hátukban, hónapokig tisztálkodás nélkül, éhesen, sajgó testtel és lélekkel szerették egymást.
Tudták, hűségük mindent túlél. Olyan nem történhet meg, hogy ők egymást elhagyják. Meghalhatnak, megcsonkíthatják és megnyomoríthatják őket, kivégezhetik őket, de hogy ők egymást elhagyják, olyan soha nem fog megtörténni.
Történetünk – Kányádi Szilárd (férj)
Sorolnom illene egy halom idézetet és egy kazalnyi részletet különböző regényekből, de nem tehetem, mert csak egy motoz valahol az emlékeim sűrű ködfátyolában, az, amelyikre úgy emlékszem, hogy ennél szebbet nem olvastam sehol megfogalmazva a szerelem megfogalmazhatatlan lényegéről, s éppen ez nem jut eszembe... Annától (feleség :)) is kérdeztem, hogy hátha ő emlékszik, mert neki is mutattam, de ő még annyira sem. Most itt tolakszanak kósza gondolatok, vélt vagy valós események, filmek, versek, regények, szövegkönyvek sorai, színpadi szerelmek élményei, melyek mind oda löktek-taszítottak, hogy felismerjem majd, ha utamba kerül azt a bizonyos nagybetűs Szerelmet. Hogy hány szerelem mellett szaladtam el, fel sem ismerve a lehetőségét, vagy hány olyan lehetett, amire még nem álltam készen, fogalmam sincs.
Kányádi Szilárd
Késő bánat, mondhatnám, de nem bánom azt, ami volt. Több lettem és tapasztaltabb ezek által. Ahogy azon a januári vagy februári estén is, egy vásárhelyi albérlet konyhájában, a földön ülve, falnak vetett háttal egymás mellé ültetett minket Annával a Sors, az Élet, a Gondviselés, a jó Isten – azóta sem tudom, kinek köszönjem. Neki már megköszöntem, hogy akkor, sok-sok évvel ezelőtt, arra a kérdésemre, „Megyünk?", „Menjünk!"-kel felelt. Azóta is együtt megyünk.
Márquez – Sándor Anna (feleség)
Mindez még kislányként kezdődött a szentgyörgyi könyvtár könyvespolcai közt, amikor a felnőtt részlegen bolyongva elértem a G-betűhöz. Gabriel García Márquez akkor ejtett először rabul, és ez a szerelem azóta is tart. Bizonyos időközönként még most is késztetést érzek, hogy visszanyúljak a könyveihez, újra elmerüljek az általa teremtett mágikus realizmus világában.
Sándor Anna
Egy olyan világban, amiben létrejöhet az olyan szerelem, mint amilyen Florentino Ariza és Fermina Daza életen át tartó, beteljesületlen kapcsolata. A szerelem a kolera idején újraolvasásai közben mindig felerősödik az az érzés a gyomromban, az az izgalom, az a kíváncsiság, amit annyira jó meg- és újraélni, legyen 13, 25, 30 vagy – remélhetőleg – 90 éves az ember.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Több mint negyven éve együtt – Időtálló házasság: Sinka Erzsébet és Ignác
Sinka Erzsébet és Ignác neve nem ismeretlen az udvarhelyieknek: Erzsike és Náci – ahogyan a legtöbben ismerik – alapítói voltak az egykori népszínháznak, s Náci bácsi azóta is fel-felbukkan a Tomcsa Sándor Színház egy-egy előadásában. A székelyföldi kisváros elválaszthatatlan párosa voltak, sokat megélt, bölcs derűjük azóta sem lankad. Az alapvetően házasságellenes újságíró – akinek tízéves korában épp Sinka Erzsi adott mikrofont először a kezébe – harminc évvel később a harmonikus házasság titkáért láto
