Jó arról gondolkodni, hogy mi zajlik a lelkünkben, és mindazt tudni, hogy ami riadalmat kelt, honnan ered, mondja Dr. Bagdy Emőke pszichológus az Utazások lelki tájakon c. műsorban. Az egészségtudatosság éppen az, hogy tisztában vagyok azzal, mi a lelki egyensúly és mitől borul fel ez, illetve, ami legelemibb, a szorongás, a félelem miből fakad, és hogyan válik kellemetlen tünetté, esetleg fóbiává, pánikreakcióvá.
A szorongás gyökerű félelem – sokféle változatban jelenhet meg –, olyan mint egy vészcsengő – egy „alarm-reakció”, mondja a pszichológus, és ezzel az érzéssel szerencsénk van, hiszen ezt üzeni: valamit tenni kell. Tehát figyelni kellene rá – egyébként normális reakció, és rövid ideig tart. Mindazonáltal ez a figyelmeztetés a védelmünket szolgálja, evolúciós eredetű. Ha a biztonságunk megrendül, ha nem érezzük úgy, hogy uraljuk a helyzetet, ez a veszélyelhárító mechanizmus rögtön bekapcsol. Védelmezi a lelki és biológiai rendszerünket is, ellenben jól tudjuk, a lelki frusztrációk, szorongások hosszú távon károsak az egészségünkre, adódik tehát a kérdés:
hogyan lesz a lelki veszélyelhárító mechanizmusból támadó, amikor már fizikai, biológiai tüneteket is produkál a folyamat következő fázisaként?
Először is induljunk ki a jelekből, melyek könnyen értelmezhetők: ingerlékenység, fáradtság, alvászavarok, csökkent szellemi teljesítőképesség, memóriaprobléma. Utóbbi nagyon jellemző, mondja a szakember, hiszen a szorongással járó belső feszültség a gondolkodási rendszerünket is befolyásolja, magyarán a gondolataink kuszákká, kaotikussá válnak. A szorongásközpont annyira beizzik, hogy minden lelki funkcióra kiterjed, de a memóriára is. Tehetetlenség érzés lesz úrrá rajtunk – ilyesmit épp válsághelyzetekben tapasztalhatunk. Debilizál is a szorongás, fogalmaz Bagdy, vagyis elbutít, nem úgy gondolkodunk, mint normál helyzetben. Hogy ez ne gyűrűzzön tovább, egyéni szinten kellene először is foglalkozni vele, feloldani.
Megküzdési stratégiáink
Az egónk természetesen a megingott biztonságérzetben – mint amilyen a mostani hosszú időszak is – nagyon jól tud úgymond viselkedni, tehát a veszélyelhárító reakcióink széles skáláján ellavírozhatunk egy darabig. Mi történik? – Egyik út ez: amikor a feszültség a testbe, pszicho-vegetatív utakra vándorol, de kikapaszkodik az egyén belőle, mentálisan jól funkcionál, azaz helyén van az eszünk, de a testünk tudja, hogy szorongásban vagyunk.
Ha a kiváltó ok hosszú távon nem szűnik meg, szerveink fogják a feszültséget tárolni.
Tudjuk például, hogy minden érzelemnek van egy molekulája, ami bizonyos szervekhez csatlakozik, mondja a szakember. A haragnak, dühnek a szívben van, (lásd. szívinfarktusok), és ha nem tudjuk feloldani a negatív érzéseinket, megbetegedhetünk, szervi problémáink lehetnek. Az a csodálatos viszont, szív esetében például, hogy minden, ami öröm, jó élmény, szeretet, az kompenzál – pozitívan hat a szervre, a szívre is, aminek szintén itt a központja, magyarázza dr. Bagdy Emőke.
Második út az úgynevezett elhárító mechanizmusoknak a bekapcsolása – úgy védi a szervezetet és tudatot is az egó, hogy megtagadja, mintha nem venne tudomást a vészhelyzetről. Ez az elhárító mechanizmus, a tagadás életveszélyes. A projekció ugyanide tartozik, a bűnbakképzés: ki okozta a problémát? – Kreálunk egy jelenséget, valaki, valamiért hibás (a gazdagok, a gyógyszergyártók stb.). Az egyénben keletkezik ugyan a feszültség, de áthelyezi másra a felelősséget, s a megoldást is kívülről várja.
A félelem és agresszió, ami felhalmozódik, másra vetül, tömegreakcióként szintén veszélyes, áldozatot is kreál: mindemellett normaképző, összetart, egymáshoz kapcsol, ha egyformán gondolkodunk, hibáztatunk, dühöngünk, félünk.
Ide tartozik még az intellektualizáció is, vagyis kigondoljuk, kifundáljuk (összeesküvés-elméleteket gyártunk), hogy kik lehetnek a felelősek a bajainkért. Ezek a lelki ügyeskedések arra hivatottak, hogy a bennünk lévő feszültséget csökkentsék, mondja a pszichológus.
Az elhárító magatartásban van viszont egy lelki jelenség, mely mint tünet komolyan megbetegíthet. Ezek is szorongás gyökerűek, ilyen a fóbia és a pánik. A fóbia konkrét, és a bennünk lévő bizonytalanságnak rávetülése olyasmire, ami közmegegyezésszerűen nem félelemkeltő. A pánik viszont rohamszerű félelem, hirtelen biztonságvesztés. Felkészülünk növekedésünk során a váratlanra, a válságra, a veszélyekre bizonyos mértékben. Ám
félelmeink azért bénítanak meg, mert nincs eszközünk a kezelésükre, s ez visszavezethető két éves korunkra, amikor a szüleink igyekeztek megóvni mindentől, illetve helyettünk cselekedtek
(felöltözni, játékokat elpakolni, iskolatáskába bepakolni, és így tovább) – a gyerek elügyetlenedik, elbátortalanodik. Felnőtt korunkban ezért félhetünk az akciótól, a dolgoktól, próbálkozástól. Nincs bátorságunk, eszköztelenek leszünk.
Mint társas lények, egymásnak tudunk leginkább segíteni – igen, azzal is, ha a barátnőnket meghallgatjuk. Azonban ne tetézzünk rá, hogy hát még én!, na de nekem! Ezzel nem segítünk. Azzal igen, hogy hagyjuk ventillálni, hogy a gondolatait megoszthassa velünk. Az is, aki segítséget kér, tartsa be azt, hogy mindenkinek fontos az ideje, illetve a hallgató félnek is lehet panasza, tehát kölcsönös legyen az odafigyelés, magyarázza a szakember.
Összességében az a fontos, mondja a beszélgetés zárásaként dr. Bagdy Emőke, hogy mégiscsak derűvel tekintsünk az élet eseményeire, higgyünk a képességeinkben, reménykedjünk abban, hogy holnap jobb lesz, hogy az életnek van értelme a nehézségek ellenére is, hogy van feladatom, van kiért és miért élni, illetve hogy tudunk kapcsolódni, szeretni. A szakember hangsúlyozza, az optimizmust mindenkinek meg lehet, meg kellene tanulni, van módszertana ugyanis, és épp az említett három dolog működteti: a hit, a remény és a szeretet.
