Elképzelések, tervek, különböző forgatókönyvek között az egyszeri szülő egész nyáron csak kapkodta a fejét, és – majdnem biztosak vagyunk benne – sokan szorongva vártátok az iskolakezdést. Azt már tavasszal láthattuk, hogy ha csak az otthoni tanulás van, az mekkora terhet ró a szülőkre, a gyermekkel való kapcsolatra, és magára a gyermekre is. A kérdés tehát sosem volt aktuálisabb: hogyan lehet úgy megszervezni gyermekünk tanulásának segítését, hogy az mindenkinek jó legyen?
A gyerek nem felnőtt
Jánosi-Rekeczki Kata gyergyószentmiklósi nevelési tanácsadó, maga is édesanya egy „neveléstörténeti alapvetéssel” kezd: „Jean Jacques Rousseau francia filozófus, pedagógus több mint 250 évvel ezelőtt vetette fel azt a gondolatot, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt.
Nem mennyiségileg tud kevesebbet, vagy gondolkodik tökéletlenebbül, mint a felnőtt, hanem életkori sajátosságaiból kifolyólag másként fogja és dolgozza fel a külvilág élményeit, ismereteit, és mások a magyarázó elvei.
Sajátosan működik a figyelem összpontosítása, a memóriája, a teljes jelenléte és tudatossága.” Kata ebből kiindulva a nevelés, tanulás során az életkori sajátosságok figyelembe vételét tartja az egyik legfontosabb támpontnak, a gyerek életkorától függ tehát a szülői segítségnyújtás mértéke és jellege is. „Ennek elemei lehetnek a tanulás megszervezése, körülményeinek a kialakítása, a tanulási rend közös átbeszélése, eldöntése (melyik tantárggyal, milyen típusú feladatokkal kezdjen, mit hagyjon legutoljára), a gyerek tanulási szokásainak a fokozatos kialakítása, és az ebben nyújtott támasz” – sorolja a szakember. Fontos, hogy ezekben a keretekben a gyermek gyakorolhatja az önálló döntés lehetőségeit, és a választás szabadságát is megélheti a tanulásszervezésben. Kata azt is mondja, hogy
a hosszú távú cél az lenne, hogy ahogy nő a gyerek, úgy csökkenjen a szülői bevonódás mértéke és abban kapjon segítséget, hogy kialakítsa és fenntartsa az önálló és önszabályozó tanulási szokásait és stílusát.
Nem rejti véka alá a szakember, hogy a folyamat időigényes, sikerek, kudarcok egyaránt jelentkezhetnek, ezért türelemre, és megértésre van szükség mind a gyerekkel, mind önmagunkkal szemben.
Irreális elvárások
Jánosi-Rekeczki Kata szerint a másik nagyon fontos tény, az, hogy az iskolás gyerek, de a serdülő feladattudata, motivációja, a tanulásban való jelenléte is nagyon más, mint a felnőtteké a saját feladataikban. „Azt elvárni, hogy egy gyerek, serdülő ugyanúgy legyen jelen a feladatai elvégzésében, mint ahogyan mi felnőttek szoktunk jelen lenni, hasonló elvek, célok, stratégiák mentén, sok ellentétet szülhet. Tanácsadói munkám során többször találkoztam aggódó szülőkkel, akik értetlenül álltak a gyerek tanuláshoz való viszonyulása előtt, mérgelődtek, hogy nem ért a jó szóból, és nem szervezi úgy meg a tanulást, ahogy a felnőtt ajánlja.
Sok szülő nem érti, az egyébként okos, értelmes gyermeke hogyan nem képes felfogni azt, hogy ha »odateszi magát«, és nem kalandozik el a figyelme, nem zökken ki a tanulásból, hamarabb végez, és utána jöhet a játék, pihenés.
A gyermek meg nem érti, hogy az egyébként kedves, szerető szülő hogy lehet ilyen követelőző, és miért nyaggatja, kínozza őt” – fogalmaz a nevelési tanácsadó.
Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadó
Az életkori jellemzőket kell itt is szem előtt tartani: minél kisebb a gyermek, annál inkább igényli azt, hogy rövid időegységekben dolgozzon, szüneteket tartson, melyek jó, ha rövid, mozgásos játékot tartalmazó intermezzók, és nem rajzfilmnézés, vagy „digitális kütyüzés”. Kata szerint tudni kell azt is, hogy
minél kisebb a gyermekünk, annál nehezebben tud kapcsolódni nagyon távlati célokhoz, a „majd meglátod, erre nagyobb korodban szükséged lesz” elvéhez.
A „ha tanulsz, majd okos leszel” helyett inkább a rövid távú célok, a külső motiváció az, ami ösztönzően hathat: „ezután a feladat után kimehetsz biciklizni, játszhatsz egyet”.
„Jónak látom megtanítani a gyermeknek azt, amikor elakad a tanulásban, és a „nem értem” állapotába kerül, szánjon időt arra, hogy túl az általánosításon („mit nem értesz?”, „semmit”) megkeresse, esetleg közösen megkeressük: hol, mi okozza az elakadást a megértésben, hol van az a pont, ameddig vissza kell menni” – ajánlja Kata.
Legyél kísérő!
„Fontosnak tartom, hogy a szülő tisztázza le önmaga és gyermeke(i) számára egyaránt az ő szerepét, amelyet betölt az otthoni tanulás folyamatában, és alapattitűdjét, különben szerepkonfliktust fog megélni: ő most szülő, tanító, számon kérő, vagy segítséget nyújtó, ellenőrző, vagy együttműködésre törekvő. Én a kísérő szerepet tartom a leginkább rugalmasnak: a szülő jelen van, és a figyelmével, a nyitottságával és az érdeklődésével is elérhetővé teszi önmagát a gyermeke számára” – mondja Kata, majd ki is fejti a „hogyant”:
úgy van jelen a szülő a tanulási folyamatban, hogy közben nem oldja meg a gyermeke helyett a feladatot, nem ad meg válaszokat, hanem türelmesen kivárja a gyermek válaszait, vagy hozzásegíti őt a saját válaszai megfogalmazásában.
Lényeges, hogy a szülő átgondolja, mennyi ideje van arra, hogy kísérője legyen a gyerekének a tanulási folyamatban, hogyan tudja beosztani a saját idejét, feladatait, hogy megmaradhasson a türelme és a nyitottsága a gyereke iránt. „Ismerősöm mesélte, hogy a tavaszi otthoni oktatás alatt ismét elkezdett kötni, kézimunkázni, amíg a gyermekei mellett volt a tanulásukban. Így tudott türelmesen jelen lenni velük. Én magam is elkezdtem megfigyelni, mi az a tevékenység, amit ha végzek a tanuló gyermekem mellett, nem von el, elérhetővé hagy a számára, magam sem leszek türelmetlen, és őt sem zavarom. Több dologgal próbálkoztam, végül elkezdtem megvarrni azokat a ruhadarabokat, amelyeket korábban mindig félre tettem, hogy ha majd lesz időm megvarrom, és remekül utolértem magam ebben” – vallja a nevelési tanácsadó.
Átgondolandó témák Katától:
- Hogyan tudok a gyerekemnek úgy támaszt nyújtani a tanulásban, hogy erre ne menjen rá a kapcsolatunk?
- Hol van az a pont, ahol rugalmasan, együttműködően, esetleg megengedően viszonyulok a tanulásához, és hol érzem azt, hogy átvettem a tanító szerepét, és nekem van nagy felelősségem abban, hogy a gyermekem mit sajátít el.
- Mi az érték számomra: legyen meg a feladat, legyünk túl rajta, legyen kipipálva, vagy apró, lassú lépésekkel tanítsam őt felelősséget vállalni a feladataiért. A tananyagon, a leckén van a hangsúlyom, vagy a gyermek tanuláshoz való viszonyulásának kialakításán?
Tippek a tancitól:
Imre Ildikó székelyudvarhelyi tanító elvárja a szülőktől, hogy tiszteljék a pedagógust, de azt is ajánlja, hogy mérlegeljék: az-e a jó tanító, aki annyi házi feladatot hagy, hogy estig tanulnia kell a gyermeknek, vagy az, akivel már az iskolában el lehet sajátítani, be lehet gyakorolni az „anyagot”. Szerinte az egészben az a lényeg, hogy ne öljék ki a gyermekből a tudásvágyat (pl. amikor egész délután tanulni kell, nagy valószínűséggel egy idő után a gyermek undorodni fog az iskolától), inkább segítsék az önállóvá válásban, saját motivációk kialakításában, és ne dolgozzanak helyette, a saját módszereikkel ne próbálják okítani a gyermeket. Ha a szülő „benne lakik” a gyermekben, megjósolható, hogy félszeg lesz az iskolában, vagy egyéb magatartászavar alakul ki, mert ott nem érzi maga mögött azt a személyt, aki helyette mindig megoldja a problémákat.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Délutáni tanulás: mikor és kivel?
Mind a szülők, mind a tanárok számára kényszerhelyzet a délutáni oktatás kisiskolások esetében. A helyzetből sokan húznak hasznot, viszont bármennyire is bírálandó a rendszer, a végső döntés alól nem bújhat ki a szülő, hisz neki kell határozni, hogy mit csináljon a gyerek délutánonként.
