ARCHÍV Nem minden kislány haja hosszú, és nem minden kisfiú verekszik

Második éve, hogy apa-fia programmá lett a napi ingázás, s bár soha nem firtattam, néhány hónapja a gyermek avatott be, miről folyik az eszmecsere suliba és suliból menet-jövet. Egyik kiemelt téma a nők, azaz egy apa intelmei: mit lehet és mit nem a nőkkel. A történetet mi a családi anekdota-tárba száműztük, de ettől függetlenül gondolkodóba estem: mi történik, ha ezt a szülő és a gyermek is komolyan veszi? Van annak súlya és következménye, ahogyan a gyermekünknek a másik nemről beszélünk? (Cikkünk a Nőileg magazin 2024. februári lapszámában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Mint mindennek, amit szülőként teszünk, természetesen annak is van súlya, ahogyan a gyermekünk számára a másik nemet jellemezzük. A kisgyerekeknél két-hároméves korban formálódik a nemi identitás, amikor az én- és testtudat is kezd kialakulni. A saját nemük jellegzetességeinek felfedezése után természetesen kíváncsiak lesznek arra is, hogy „másnak mije van”.

„Ebben a korban a gyerek kérdései és érdeklődése szerint beszéljünk a nemek közötti különbségekről, a felvilágosító, csak a szülő által kezdeményezett beszélgetéseket nem javasolnám” – jegyzi meg Szalay Zsuzsanna pszichológus. Egyébként pedig, ha a gyerek családban nő fel, közösségbe jár, akkor az élethelyzetek úgy hozzák, hogy a szülők, a testvérek testét megfigyelheti.

Amennyiben kérdések merülnek fel benne annak kapcsán, hogy a kislányok és kisfiúk testileg miként különbözők, akkor azokra a lehető legegyszerűbben válaszoljunk, javasolja a szakember. Ha a gyerek ennyivel megelégszik, akkor elégedjünk meg mi is.

Előfordul azonban, hogy már óvodáskorban rákérdeznek a saját születéstörténetükre, vagy, hogy miként születnek a kisbabák, és ezt is a számukra érthető módon meséljük el. Továbbra sem a gólyamesét vagy a méhecskés történetet javasolja a szakember, de túlzottan tudományos, részletekbe menő anatómia-felkészítő sem indokolt még.

A fiúk ilyenek, a lányok olyanok

A közösségbe kerüléssel azonban óhatatlanul a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákkal is szembesül a gyermek. Lehetnek ezek kinézetre (a lányoknak hosszú a hajuk, a fiúk nem viselnek rózsaszínt, stb.), de viselkedésre vagy érzésekre vonatkozók is (a lányok hisztisek, a fiúk nem sírnak, a lányok nem verekednek, a fiúk agresszívek, stb.). Minden esetben fontos, hogy ne általánosítsunk, hanem inkább egyedi helyzetekből induljon ki a szülő, hangsúlyozza Zsuzsa. „Biológiai tény, hogy a nemek között vannak olyan különbségek, amelyek az agyműködésből, a nemi jellegből vagy a neveltetésből kifolyólag, de a nagy általánosságban érvényesek. Ám fontos azt is hangsúlyozni, hogy nem minden esetre érvényesek. Nem minden kislány hordja hosszan a haját, és nem minden kisfiú verekszik. Ezért

nem szerencsés túl sok általánosságot, sztereotípiát hangoztatni a gyereknek. A negatív kicsengésű általánosításokat pedig végképp mellőzném”

– magyarázza.

Amennyiben a kicsi hozzánk fordul kérdéseivel, magyarázatainkban az egyedi helyzetekre reagáljunk, amelyek láthatóan foglalkoztatják a gyereket, amelyekkel esetleg megkeres. „Egyértelműen az érzések terén vannak és lesznek különbségek a kisfiúk és kislányok között, de például ahelyett, hogy a lányok érzékenyebbek, fogalmazhatunk úgy, hogy vannak gyerekek, akik szeretik a kedvességet” – példálózik a szakember. A cél tehát, hogy a nagy általánosításokat kicsit korrigáljuk, hiszen nem minden esetre érvényesek, a köztudatban és közbeszédben ugyan jelen vannak, de fontos, hogy a gyerekek azt is hallják, hogy vannak kivételek, és ez is a normalitás része.

Aztán jön a pre-pubertás és a szülők által rettegett serdülőkor, amikor a nemi érdeklődés hangsúlyosan élőtérbe kerül.

A gyerekek ilyenkor kapcsolataikban – barátaikkal, osztálytársaikkal – nagyon sok információt és tapasztalatot begyűjtenek a másik nemről. A serdülőkorban rejtélyessé, érdekessé, izgalmassá válik a másik nem. Rendkívül sérülékeny korszak ez, amikor az általánosításokon alapuló címkézés káros és romboló lehet. Fontos tehát differenciálni, hogy nem minden fiú és nem minden lány egyforma, ugyanakkor a valós biológiai változásokról is beszéljünk. „Nagyon jó, ha a szülővel olyan közvetlen és bizalmi a serdülő gyermek viszonya, hogy ezekben a kérdésekben hozzá fordul, de jellemzően ebben a korban a kortársak inkább egymás közt beszélik meg ezeket a dolgokat. Akkor jön képbe a szülő, ha már nagyobb, zavaróbb a probléma” – osztja meg a szakember.

Vészmadárkodás, vagy tényleg káros?

Nem kell a szőnyeg alá söpörni a dolgot, nagyon is károsak tudnak lenni az olyan nemi sztereotípiák, amelyek nagyon szűkítők vagy negatívak egyik vagy a másik nemre vonatkozóan, erősíti meg Zsuzsa. Például az is káros, ha a gyerek azt tanulja meg, hogy a férfinak mindig erősnek, határozottnak, bátornak kell lennie. Ebből azt olvashatják le a fiúk, hogy az érzékenység, a bizonytalanság, de akár a fájdalom megélése is szégyellendő, elrejtendő, és nem férfias.

„A székely társadalomban nagyon sok negatív, főként a nőkhöz kapcsolódó előítélet él, a társadalmi szerepünkre vonatkozóan („a nő helye a fakanál mellett”), de akár ennél rosszabb is („az asszony verve jó”), stb. Ezek rettenetesen károsak,

és be tudnak épülni a gyerekek nemi fejlődésébe, abba, hogy miként viszonyulnak majd a másik nemhez, hogyan viselkednek egy kapcsolatban, mit tesznek hozzá annak a dinamikájához. De még nagyobb nyomatékot kapnak ezek az előítéletek, ha azokat nem csak hallja a gyerek, hanem a családban tapasztalja is”.

Erős férfiak és csendben szenvedő nők

A férfiak sem mentesülnek az előítéletektől: a székely férfimodell értelmében ugyanis a pasi éjt nappallá téve dolgozik, ő a családfenntartó. De hát ez a mostani társadalmi berendezkedésben nem mindig így van, a szakember praxisa során is gyakran tapasztalja: a férfiak küszködnek azzal a teherrel, amit az ennek a szerepnek való megfelelés okoz.

A szexualitással kapcsolatos előítéletek terén azonban egyértelműen sokkal több negatívumot kapnak a nők és a kislányok.

Nagyon sok családban ugyanis már akkor megkondítják a vészharangot, amikor a kislány még csak kezd érdeklődni a másik nem iránt. Ilyenkor hallani a sejtelmes, vészjósló figyelmeztetéseket, „jó tanácsokat”, hogy a fiúkban nem szabad megbízni, mert csak egy dolgot akarnak…

A nemkívánt terhesség és az ehhez kapcsolódó szégyen ugyanis nagyon erős emóciókat vált ki a társadalmunkban. Zsuzsa megjegyzi, az ilyen jellegű „felkészítés” például a lányoknál hozzájárulhat ahhoz, hogy a későbbiekben képesek lesznek-e örömtelin és félelem nélkül megélni a saját szexualitásukat. A fiúknál ez nincs ilyen erősen jelen, pusztán abból a biológiai okból kifolyólag, hogy ők nem eshetnek teherbe. Sőt, a férfiaknál határozottan az számít vagánynak, ha minél többet hódítanak. S ha a fiú nem akar minden lányt megdönteni? Nem egyszerű ez egyik oldalon sem.

Megtörni a mintát

A családon belüli dinamikáról a gyerek már kicsi korban mintát kap, hogy milyen nőnek és milyen férfinak lenni, hogy milyennek kellene lenni. A gyereknek pedig ez válik természetessé, és óhatatlanul befolyásolja a későbbi kapcsolataiban is. „Fontos előbb tudatosítani, hogy milyen mintákat hordozunk magunkkal, majd el kell gondolkodni, hogy mit kellene változtatni, vagy miért nem tudunk változtatni.

A kívánt viselkedésformákat pedig tudatosan kell gyakorolni, ahhoz, hogy elérhessük a célunkat.

Meg kell küzdeni azzal, hogy mit hozunk magunkkal, mi az, ami miatt szenvedünk, és mit nem adnánk át a saját gyerekeinknek” – sorolja a pszichológus. Zsuzsa hozzáteszi, saját gyerekeiben például azt tartotta fontosnak tudatosítani, hogy tudjanak önmaguk lenni: hogy a lánya megélhesse a nőiessége szépségeit, a fia a férfiasságát, akkor is, ha az nem az általánosnak vélt és elvárt sémák szerinti.

korábban írtuk

Mit tehetsz, ha zaklatják a gyermeked?
Mit tehetsz, ha zaklatják a gyermeked?

Az okoseszközök elterjedésével a gyerekek internetes zaklatásnak való kitettsége igen magas. Egy több száz kilométerre lévő ismeretlen Facebook/Instagram „ismerős”, de akár a közvetlen környezetünkben élő személy is zaklathatja a csemeténket.