Az alapötlet Dávid elméjéből pattant ki, aki a Marosvásárhelyi Slam Poetry ötletgazdája is volt, és szeretett volna egy verses projektbe belefogni, ám kellettek hozzá a szerencsés találkozások.
– Mi motivált benneteket, hogy létrejöjjön a Líraigény facebook oldal?
Jáhel: Szerettem volna visszajelzést kapni a verseimre. Nem azért, hogy dicsérjenek, fejlődni szerettem volna. Mindhárman éreztük ennek hiányát, így létrehoztuk mi magunknak azt a felületet, ahol közszemlére tehetjük verseinket.
Vivien: Illetve mások is, mert arra kértük követőinket, hogy küldjék be alkotásaikat. Már az első két hónapban több száz vers érkezett, még Magyarországról és Felvidékről is küldtek.
Dávid: Törekszünk arra, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Nálunk még nincs mérce, amit el kell érni. Talán ez az egyik szépsége, hogy egyelőre nem egy nagyon magas irodalmi szintet képviselő oldal ez, hanem az a platform, ami lehetőséget ad olyan embereknek is, akik eddig talán csak a fióknak írtak.
– Érdekli a mai fiatalokat a vers?
Jáhel: Szkeptikus voltam én is, hogy másokat fogja-e érdekelni az a sok vers, amit közzéteszünk. Nyitottak lesznek-e rá, hogy olvassák, esetleg saját verset küldjenek be. De egy hónap alatt ötszázra nőtt a követőink száma. Ha nem lenne meg a fiatalokban a líra-igény, akkor nem lett volna ilyen gyors a növekedés.
Vivien: Bár most egy nagyon Tik-Tok-os, Instás világot élünk, amikor csak pár másodperces videókkal lehet elérni a fiatalok ingerküszöbét, meglepő módon azt tapasztaljuk, van fiatal költő társaság ma is. Amúgy van egy közös vonal Jáhel, Dávid és az én életemben: mindhármunk felmenői között volt valaki, aki írt verset. Az én dédnagyapám például, így a gyermekkorunkat meghatározta a költészet.
– Hol a határ, hogy valaki költőnek vallja már magát vagy csak valakinek, aki verset ír?
Jáhel: Ha nem nevezem magam költőnek, nem vagyok támadható. A munka területén számtalan lépcsőfok, titulus van, amit el szeretnének az emberek érni. Épp elég azzal foglalkozni.
Én az életembe a költészet vonalát azért vezettem be, hogy könnyebb és ne nehezebb legyen.
Persze, kenegetné a lelkemet, ha azt mondhatnám, hogy költő vagyok. Ha a versek írása azzá tesz valakit, akkor igen, annak mondom magam, viszont én inkább megmaradnék azon a szinten, hogy valaki vagyok, aki szereti a költészetet, és szeret verseket írni.
– Ti miért írtok verset?
Vivien: Számomra ez önkifejezés. De vannak olyan pillanatok is, amikor jön az alkotói kényszer, és olyankor bármivel is vagyok elfoglalva, le kell ülnöm egy asztalhoz egy írószerrel, lappal, és ki kell írnom magamból, ami jön. Azok a legjobb versek, amelyek ilyen pillanatokban születnek.
Dávid: Az esetek többségében én pillanatnyi érzéseket írok ki magamból. Van valami, ami nagyon megfog, vagy épp nagyon lehúz. Lényegben ez egy ürítés is: kijönnek a gondolatok, érzelmek, és ezeket szavakba, mondatokba fonom össze.
Jáhel: Én zárkózott típus vagyok, nehezebben fejezem ki az érzéseimet. Viszont, amit versben ki tudok fejezni, az a fájdalom. Így inkább szomorú verseket írok. Érzékeny vagyok viszont a rímekre és a ritmusra: legyen hullámzása a verssoroknak és mindig rímelnie kell.
