Két normalitás között: koronahatás hosszú távon

Mit tartunk meg az elmúlt időszak kényszerű változásaiból? Gál Katalin szociológussal a megváltozott mindennapok mellett arról is beszélgettünk, hogy mi az, ami ebből a rendkívüli helyzetből a szabadabbnak remélt időszakban is velünk marad.

Új normalitás, régi normalitás – utóbbi jelentésével tisztában vagyunk, még akkor is, ha mindenki számára más ez a normalitás. Amiben mindannyian egyetérthetünk az az, hogy az elmúlt hónapokban mindannyiunk élete a feje tetejére állt, az új normalitásról pedig addig nincs is értelme beszélni, amíg még mindig kijárási korlátozások és más óvintézkedések határozzák meg a mindennapjainkat. 

Amikor a tavaszi vesztegzárat követően elkezdtünk arról beszélni, hogy milyen mértékben változott meg az életünk, vagy hogy milyen lesz az élet a járvány után, túl korainak bizonyult előrevetíteni az átalakult, posztkorona világrendet, hiszen még mindig a bennünket körülvevő valóság részét képezi – mondja Gál Katalin szociológus, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. Ugyanis a nyári lazítást követően őszre ismét beálltak az emberek az online munkarendbe, a tavaszi szervezői gyakorlat és család-menedzsment sok háztartásban elengedhetetlen kvalitássá lett. Ugyanakkor a szakértő szerint azt is észre kell vennünk, hogy március óta

a vírussal szembeni attitűdünk, az újonnan kialakult élethelyzethez való viszonyulásmódunk is változott: beállt egy fajta rutin az életünkben,

és minden bizonnyal letisztult bennünk az is, hogy melyek a legfontosabb tényezők, amelyek hiányoznak az „előző életünkből”.

Ám hiba lenne azt gondolni, hogy mindannyian ugyanúgy gondolkodunk, érzünk, cselekszünk a vírus-helyzettel kapcsolatosan, vagy az ahhoz való viszonyulásunkban egyformák lennénk, hiszen „sokan vagyunk nagyon sokféle helyzetben”. 

Részben velünk maradhat az átalakult munkaerőpiac

Az első és azóta is az egyik legnagyobb változás a munka területén következett be, bár a statisztikák nem egyértelműek, sokan maradtak ideiglenesen vagy tartósan állás nélkül, a szerencsésebbek – bár a legtöbben ezt egyáltalán nem így élik meg – home-office-ba „száműzettek”. „A munkaerőpiaci átalakulások,

a flexibilis munkarendre való áttérés dimenzióját tekintve, már a világjárványt megelőző időszakban is napirenden voltak globális szinten.  Románia ebben a tekintetben hátrányból indult,

hiszen az atipikus munkaformák – részmunkaidő, önfoglalkoztatás, távmunka, alkalmi vagy szezonális foglalkoztatás, meghatározott határidős foglalkoztatás, munkakörmegosztás – job rotation, home-office stb. – elterjedésének nem nagyon engedett teret a merev munkaerőpiaci berendezkedés. 

Koronahatások Gál Katalinnal

Ugyanakkor sokszor az informális vagy szürke/fekete foglalkoztatás előretörését láttuk ezekben a munkaformákban – jogosan, amennyiben például minimálbéren részmunkaidőben foglalkoztatnak „papíron” és feketén megy a többi – idézte fel a kiindulópontot a szociológus. 

A járvány azonban felgyorsította a folyamatot. A felmérések is azt mutatják, hogy csupán 10-ből 1 romániai munkavállaló szeretne fizikailag is visszatérni a munkahelyére. Persze ágazatonként eltérő ez a hozzáállás, de az is biztos, hogy a rotációs jelenlét vagy az időnkénti otthoni munka, az online meetingek az életünk szerves részei maradnak – vetítette előre Gál Katalin.

„Vélhetően sokunk számára a hibrid munkaformák lesznek a legvonzóbbak a jövőben, alkatilag nem mindenki menedzseli jól, hogy az otthoni életterében elválassza az én-időt vagy a családi ügyek menedzselését a munkaidőtől, de az is igaz, hogy a fiatalabbak számára teljesen életszerű ez a fajta berendezkedés,

a koncepció, hogy bárhonnan dolgozhatnak – és a bárhol nem is minden esetben föltétlenül az otthonuk, amennyiben újra lehet majd biztonságosan utazni” – vallja a szociológus. Aki szerint ebben az összefüggésben ki kell emelni még egy hasznos hozadékot: Románia rohamtempóban digitalizálódott a világjárványnak köszönhetően. A lemaradások behozásáig viszont ennek a trendnek folytatódnia kell – tette hozzá.

Szakértőnkkel ugyanakkor arról is beszélgettünk, hogy a munkaerőpiac tekintetében az árnyoldalakat is meg kell említenünk. Hiszen nem mindenki számára volt lehetséges a zökkenőmentes online átállás, vannak olyan munkavállalók, akiknek  változatlanul folytatniuk kellett a megszokott munkarendet, immár a vírus veszélyének kitéve, ami pszichésen rendkívül megterhelő – jó esetben annak örülhettek, hogy egyáltalán van munkahelyük. A legkevésbé szerencsések pedig azok a munkavállalók, akik a vírushelyzet miatt elveszítették az állásukat, megélhetési problémákkal küszködnek.

„Összességében a világjárvány felhívta a figyelmet a sebezhetőségünkre, a munkaerő-piaci helyzetünk sérülékenységére

és arra, hogy nem lehet kockázatmentesen alapozni egy hosszú távúnak és jövedelem szempontjából kiszámíthatónak hitt munkahelyre sem” – összegezte a témát az egyetemi adjunktus.

Az oktatási rendszer rákfenéit még jobban kiemelte a pandémia

Miközben sok szülő a konyhaasztalnál egy hokedlin, vagy jobb esetben egy íróasztal mellett a nappaliban próbált helytállni a munkájában, sok családban nehezítette a körülményeket, hogy a gyerekek is otthonról tanultak, tanulnak. A logisztikázás mellett a tanügyi rendszer számos rákfenéje is még erősebben reflektorfénybe került, mint „békeidőben”.

Hirdetés

„A tanítás úgy állt át egyik napról a másikra az online térbe, és elöljáróink is úgy beszélnek az átállásról, mintha létezne a minisztériumban egy varázsgomb, amit ha megnyomnak a döntéshozók, azonnal minden átalakul: a tanmenet alkalmazkodik, a tanárok futurisztikus képernyős-kamerás digitális szobákba járnának be online órákat tartani, természetesen felvértezve csupa interaktív, átdolgozott, az online oktatásra alkalmas tananyaggal, a gyerekek pedig otthonaikban boldogan csatlakoznak a szupergyors internetre az okoseszközeiken, és minden nagyon szép. Ehhez képes közvetlen vagy közvetett tapasztalatok alapján mindannyian tudjuk, hogy ez messzemenően nem így van” – illusztrálta a családoknak mindennapi fejtörést okozó helyzetet a szociológus. Rámutatott: óriási szakadékok tapasztalhatók mind az internetcsatlakozással, mind pedig az eszköz-ellátottsággal kapcsolatosan, de ugyanolyan diszkrepanciák tapasztalhatók a tanárok digitális kompetenciáit, valamint a szülők attitűdjét illetően. 

„Pár tanulságot mindenképpen ki kell emelnünk, amit magunkkal kell vinnünk:

strukturális tekintetben egyértelműen beigazolódott, hogy az oktatási rendszer – immár 30 éve – valódi átalakításokra vár, a tananyagcentrikus megközelítésből egy valós kompetencia-központú értelmezésre van szükségünk. 

A tanárok digitális kompetenciáinak fejlesztése nem lehet egyéni felelősség. Ugyanakkor újra kell értelmezni az iskola–oktató–szülő viszonyt is. Azt is el kell fogadnunk, hogy a digitális megoldások, különböző felületek, applikációk és eszközök az oktatás részévé kell váljanak a jövőben” – sorolta a feladatokat Gál Katalin, aki szerint mára kialakult egy olyan tapasztalat minden érintettben, amit kár lenne nem fejleszteni tovább. Persze itt nem arra gondol elsősorban, hogy a gyerekeink üljenek otthon tartósan a számítógép előtt, „de miért ne követhetnék az iskolai tennivalóikat egy erre alkalmas applikációban, vagy miért ne tölthetnék fel a házi dolgozataikat egy olyan felületre, ahol a tanár  online értékelheti, akár összesítheti a félévi eredményeit átlátható módon”. 

„Egyszer s mindenkorra az oktatás ügyét kiemelten kellene, hogy kezelje a mindenkori kormány. Ha eddig semmilyen körülményt nem vettünk figyelembe, akkor bízom benne, hogy a világjárvány megmutatta, hogy az oktatás ügyét nem lehet kiiktatni a közbeszéd napirendjéből” – vonta le a következtetést a szociológus.

Kikapcsolódás online térben

Bár a mindennapi „helybenfutás” mellett nem sok idő maradt a szabadidős tevékenységekre, délutánonként-esténként vagy hétvégénként sok családban merült fel a kérdés, hogy milyen kikapcsolódási lehetőséget válasszanak, merjenek-e legalább az adott keretek között utazni, hiszen egyértelmű, hogy a világjárvány az életünknek ezt a dimenzióját is radikálisan átalakította. Ide tartozik a sportolás, a szórakozás, a kultúrafogyasztás, a társas kapcsolatok ápolása – hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. 

„Az online lehetőségek tárháza határtalan, exponenciálisan megnőtt az online szolgáltatásokat kínáló vállalkozók, applikációk, videós bejelentkezések aránya a különböző médiacsatornákon, de ugyanez a helyzet a kulturális kínálat „onlineosodása” tekintetében is,

az online kapcsolattartásnak is rengeteg formáját tudjuk művelni. Mindezekből „csak” a személyes találkozások hiányoznak, ami rendkívül fontos lenne,

de azok számára, akik életvitelszerűen ilyen jellegű szolgáltatásokból élnek, adaptálódniuk kellett” – mondta Gál Katalin. 

Rögtön hozzá is fűzte: nyilván nem fogunk leszokni a világjárvány végére a személyes találkozásokról, egy felmérés szerint is 4-ből 1 romániai azt várja, hogy a családi és baráti találkozások normalizálódjanak, de minden bizonnyal lenyomatot fog hagyni a szokásainkban. „Tudatosabban fogjuk keresni az online is hozzáférhető lehetőségeket, és reméljük, hogy tudatosabbak leszünk a személyes kapcsolataink felértékelésében is” – mondta a szakértő, aláhúzva, hogy az más kérdés, hogy a napunk ugyanúgy 24 órából áll, és megesik, hogy online sem „érünk el” mindenhová, tehát ugyanúgy szelektálnunk kell. 

Utaznánk, de hogyan és hová?

Ami az utazást illeti, a nyári enyhítés megmutatta, hogy a nyaralás „kényszere” óriási hatással van az egyének döntéseinek a meghozatalában, láthattuk, hogy tömegek vándoroltak a tengerpartra határon innen és túl, vállalva a teszteléssel járó többletköltségeket és az esetleges megbetegedés kockázatát is. „A poszt-korona időszakra vonatkozóan nem vagyok annyira optimista, hogy abban reménykedjek, széles tömegek válnak majd tudatos belföldi slow turistákká, vagy lelassul a globális tömegturizmus.

Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy megváltoznak a körülmények, talán szigorúbbak lesznek a beutazási szabályok, mi magunk is vélhetően elővigyázatosabbak leszünk, jobban megtervezzük az utazásainkat,

de tulajdonképpen mindenki – szolgáltatók, turisták – arra vár, hogy újrainduljon az élet világszerte” – fogalmazta meg sokak nevében Gál Katalin.

A kutatások is azt mutatják, hogy a romániaiak több mint harmada azt várja, hogy újra ugyanúgy járjon-keljen, mint hajdanán. „Ezzel azonban még várnunk kell, marad a virtuális séta és a belföldi utazás. A külföldi desztinációk tekintetében azt mindenképpen el tudom képzelni, hogy lényegesen átalakul a preferált országok térképe, és előtérbe fognak kerülni eddig kevésbé turistás helyek” – vetítette előre a szociológus.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: