Ki vagyok én, ha nő vagyok?

Nőnek lenni. Felkavaró és indulatokat gerjesztő kérdés is tud lenni, ahogy manapság annyi minden. Feladatok, szerepkörök sokasága, megfelelés az elvárásoknak, hagyományoknak, miközben mi magunk is megkérdőjelezzük, hogy hol vannak a keretei, határai női létünknek. A kibeszéléssel segíthetjük egymást, de végeredményben magunknak kell megtalálni az önazonos válaszokat. Erre keresi saját válaszait Zillmann Zsuzsa állandó szerzőnk.

Tudjuk, hogy mitől nő a nő? Vagy hogyan lesz nő? Mit jelent nőnek lenni? Valamitől nővé válik, vagy nőnek születik? 

Vajon csak egy szerep, és bárki magára húzhatja? Hozzáállás vagy tanult minta? Világlátás, készség, akarat? Tudni kell nőnek lenni? Lehetek döntésből nő vagy férfi? Adott ez a lehetőség?

Attól vagyok nő, mert menstruálok? Mert gyermeket szülök? Elég az egy nőnek, ha szül? Vagy nevelni is kell, és azt a nő tudja végezni? 

Én döntöm el, milyen nő akarok lenni? Vagy eldönti más helyettem, és én csak viselem? 

Fontosak a szerepek? Hogy olvas-e a nő? Vitázik-e? Véleménye van-e? Erős? Netán gyenge? Van szakmája, tudása? Mi az elég? 

Kinek kell megfelelni? És kell megfelelni?! 

Elég embernek lenni, vagy nemet is kell mellé rendelni? Más ember a nő, és más a férfi? Ha felcserélnénk a szerepeket, mennyire valószerű, hogy a férfi háztartásbeli legyen, a nő a kereső, hajtómotor? 

Ezek a kérdések már sok embert foglalkoztattak, zömében a 20. század egymást sűrűn váltogató korszakaiban. 

Abban a században szereztek jogot maguknak a nők arra, hogy felsőfokú oktatásban részesüljenek, szavazhassanak, de arra is, hogy gyárban dolgozzanak. 

Egyáltalán dolgozzanak, házon kívül. Mert a házban, persze….ezt tudjuk, ismerjük. 

Hirdetés

A hatvanas évek Amerikájában azonban valamiért elterjedt az a nézet, vagy életforma, amely szerint a nők csak azért, és addig jártak dolgozni, amíg horogra akadt a megfelelő férj, a tanulmányaikat abbahagyták, hogy a férjüknek szenteljék magukat. Eldöntötték, vagy helyettük mások tették meg, hogy nekik egy szerepük van, és az a család hátterét ellátni: lakást rendben tartani, gyermekeket hordozni, ahova kell, eseményekre felkészülni, és persze, várni a Férjet haza. Mintha ugyanezzel a lehetőséggel szembesülnénk még ma is.

Olvasom a The Feminine Mystique című könyvet, Betty Friedan a szerzője, egy amerikai újságírónő, aki 1963-ban írt erről a jelenségről, illetve talán inkább arról, hogy nőtársai mennyire boldogtalanokká váltak ezt a szerepet élve. 

A nőiség megélésére nem kielégítő válasz háziasszonyként működni, kell még más cél is az élet teljességéhez. 

Mindenkinek a képességeihez, vágyaihoz, elképzeléseihez mérten. Talán mégsem elég az, nem attól nőies a nő, ha szép a kert, kényelmes az otthon, és a gyerekek jól tanulnak. Ha rend van a házban és gőzölög az étel a kályhán, vagy csajos beszélgetéseken vesznek részt a nők. Bár a láthatatlan munka is feladat a javából, ezt érezzük mindannyian, akik tesszük. Rengeteg energiát, időt, odafigyelést igényel, hogy a család dolgai rendben legyenek. 

A nőiség, nőiesség a kiemelt példákon, szerepeken keresztül bemutatva nem határozható meg. 

Jó ideje találkozom a háziasszony felfogással itthon is, és mindig meglepődök, hogy hogyan lehetséges ez? Miért kellene ez engem boldoggá tegyen? Miért feladat egy nőnek, hogy szüljön? Ki és hogyan kellene ezen az attitűdön változtasson? Kit és hogyan kell meggyőzni arról, hogy ez így nem a teljes kép? Vagy meg kell-e győzni bárkit is erről, vagy csak menni kell előre? 

Szerintem ez lehet egy jó irány: ha megkérdezik tőled, mi tesz téged valóban boldoggá? 

Sok a kérdés, és nekem sem könnyű a válasz. Mert minden feladat teljes embert kíván ahhoz, hogy jól végezzem. A munkából néha elrohanok anyának lenni, és az anyaságból elrohanok dolgozni. A mosatlan gyűl, a koszos ruha is, meg a por is. Vagy éppen az elmaradt munka, hogy mindez mégis meglegyen. 

Ennek ellenére elmondhatom, hogy mégiscsak nőnek születtem, nőként viselkedek, női agyberendezésem” és női testem van. Sőt, hagyományos értelemben is nő vagyok, én végzem el a háztartási munkákat, én vásárolok, és én rendezem a gyerekeket is. Az építkezést is én felügyelem, a ház körüli teendőket, a bútor tervezését és az orgona megmetszését egyaránt. Hordom  a virágföldet, de a biciklit már nem én szerelem meg. 

Ki mondja meg, hogy akkor most eléggé nő vagyok-e?

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock