2004-ben már viszonylag naprakészek voltunk a filmes újdonságokkal, túl voltunk a Big Brother első évadán és a Való Világon, már láttuk a tornyok szeptember 11-i katasztrófáját s a McDonald’s-os kaja sem volt újdonság, aztán meg arról, ami egy évtizeddel azelőtt még a vágyott nyugatot képviselte, szép lassan beláttuk, hogy néha csak fölösleges cukormáz. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása épp akkor jelent meg, amikor már elegünk volt abból, hogy a kereskedelmi csatornákon az Amerikai Pite részei mennek, az akkor debütáló Lost – Eltűntek új részeire pedig egy-egy egész hetet kellett várni.
2004-ben jó pár díjat bezsebelt, többek között a Legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart is –
az Egy makulátlan elme örök ragyogása olyan film, melyre bátran be lehetett ülni moziba az első randin, hiszen van benne romantika, science fiction és bájos humor is.
Izgalmas elegy, jól összerakva, jó színészi játékkal egy olyan évtizedben, amikor Hollywood csak úgy öntötte magából a nagyköltségvetésű produkciókat. Ekkor már a Harry Potter harmadik részénél, a Pókember és a Shrek második részénél tartottunk, mozikba került az Én, a robot, na meg olyan nagyszabású történelmi produkciók is, mint az Aviátor, a Trója meg a hírhedten véres, Mel Gibson-film, A Passió.
Jelen film főhősei, Joel Barish (Jim Carrey) és Clementine Kruczynski (Kate Winslet), mondhatni véletlenszerűen találkoznak, és bár látszólag a férfi életuntsága, visszahúzódó természete és a lány életvidám, ösztönös rámenőssége teljes ellentétben állnak, szép kapcsolat alakul ki köztük.
A szinte sablonosan induló történet akkor vesz egy meredek fordulatot, amikor Clementine egy váratlan ötlettől vezérelve, egy különleges technika segítségével kitörölteti a fejéből kapcsolatuk minden emlékét.
Joel, más lehetőséget nem látva, szintén a közös emlékek törlése mellett dönt, ám ő nem tud olyan könnyen búcsút inteni szerelmüknek, tudata ragaszkodik közös pillanataikhoz. A történet ezután párhuzamosan zajlik Joel fejében és a valóságban, majd az egyik, az új technikával dolgozó tudósnő közbelépése által vesz újabb csavart, új irányt, melyről nem lehet tudni, hogy a happy end vagy a drámai vég fele vezet, csak azt, hogy egy új lehetőséget jelent.
Az Egy makulátlan elme örök ragyogása szép film a szerelemről, az emlékek fontosságáról, de egyben egy olyan korszak lenyomata is, melyben az emberek nagyon különbözőek, a helyzetek nagyon bonyolultak tudnak lenni, és amelyben gyakran nehéz jó döntéseket hozni.
Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi számában jelent meg.
korábban írtuk
Thelma&Louise: feminizmus erőlködés nélkül
A kilencvenes évek nekünk, kelet-európaiaknak, romániaiaknak maga volt a szabadság évtizede. Végre ihattunk Coca-Colát, videokazettákat kölcsönözhettünk, azt nézhettünk a tévében, amit akartunk.
