Egyszer volt… Nyelves királykisasszony

Volt egyszer egy király, s annak egyetlen egy leánya. Gyönyörű szép királykisasszony volt, de olyan nyelves, hogy senki megközelíteni se tudta a szájasságban.

Akárkivel akármiről beszélgetett, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Aztán meg úgy káromkodott, hogy nemcsak a koronás fők, de még a kocsisok is tátott szájjal hallgatták a válogatott beszédjét, mert ilyet osztán senki mástól nem hallottak.

Mivel a királykisasszony már eladósorba került, a király erősen búnak eresztette a fejét, hiszen látta s főként hallotta miket mond a lánya, s nem akarta volna, hogy szerencsétlenné tegyen ezzel a nyelvességgel bárkit is. Törte a fejét a király, s utoljára gondolt egyet, hogy csak egy módon tudja férjhez adni a lányát, ha olyanra lel, aki még a lányánál is jobban nyelvel. 

A királykisasszony, amint ezt meghallotta, ahelyett, hogy elszontyolodott volna, úgy megörült, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. 

Érkeztek is a királykisasszony kezéért versengeni mindenféle népek: jöttek a hercegek, a grófok, a válogatott szegénylegények, a nagy süvegű tótok, de nemhogy az utolsó, de az első szó sem volt az övék. Mindegyik lógó orral távozott.

Egyszer aztán három fivér is rászánta magát, hogy elindul szerencsét próbálni. Igen ám, de a két nagyobbik nemigen akarta magával vinni a legkisebbet, mert az olyan bolondforma volt.

- Te Jankó, maradj veszteg itthon, úgyse lesz az a kisasszony a tied.

- Csak azért is elmegyek, majd ott megválik kié lesz a királykisasszony!

Hát útnak indultak együtt, de amint mentek, a két báty jól elhagyta Jankót, mert az minduntalan megállt s akármit látott úton-útfélen, mindent felszedett.  Amikor talált egy tojást, elkezdett kiabálni a bátyjai után - Gyertek hé! Ne mit találtam!

A két bátyja azt gondolta, hogy legalábbis egy kincset talált, visszaszaladtak nagy lóhalálába, hát látják a tojást. No, csak ennyi kellett nekik, nekiestek Jankónak, úgy elverték, mint a kétfenekű dobot, azután otthagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a tojást, ment utánuk. Nem telt el sok idő, megint talált valamit, s elkezdett kiabálni, s azok megint visszaszaladtak, s amint látták, hogy egy rossz szeget mutat, megint jól helybenhagyták. Jankó eltette azt is, majd harmadszorra egy tehénlepényt talált, akkor is kiabált, de már rá se hederítettek. Betette hát a sipkájába. Igyekezett a bátyjai után, de azok aztán mán úgy elhagyták, hogy már visszafelé jöttek nagy szomorúan, mire a palotához ért.

- Ne menj be, úgyse lesz az a tied! - mondták Jankónak.

- Még azért is megmutatom, hogy az enyim lesz!

 Jankó hát csak bement. Mindjárt szembe találta a királykisasszonyt:

- De piros a kisasszony!

Kapcsolódó

    - Tűz ég ám bennem!

    - Itt egy tojás, süssük meg nála.

    - Lyukas ám a serpenyő!

    - Itt egy szeg, foltozzuk be vele.

    - Igen biz a ganéjt!

    - Az is van itt egy sipkával!

    Na aztán, erre a kisasszony egy szót se tudott szólani, szépen hozzá kellett mennie Jankóhoz. Nagy lakodalmat tartottak, máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

    Magyar népmese, újramesélte Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó.

    Megjelent a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában. 

    Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

    [embed]

    korábban írtuk

    ]