ARCHÍV Emberi történetekkel fűszerezett korzózás Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Napokon, de akár hétköznap is látni őket, ahogy gesztikulálva hol magyarul, hol románul, hol angolul mesélnek a város múltjáról, épített örökségéről. A Korzo Egyesület tagjai emberi történeteken keresztül mutatják be a régi Kolozsvárt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)
Barazsuly Viktória Adrienn és Újvári Dorottya művészettörténészek jelenleg ketten aktív tagok a kolozsvári Korzo Egyesületben. Mivel a pandémia óta nem szervezhettek városnéző sétákat, a lazításokkal újult energiákkal látnának munkához.
„A Korzot mindenki szerelemprojektként csinálja, nem ez a főállású munkahelyünk, éppen ezért kicsit rapszodikus, hogy mikor milyen intenzitással tudunk jelen lenni.
A tavalyi év nehéz volt, el kellett teljen egy kis idő, míg össze tudtuk szedni magunkat. Újult energiákat kellett találni.” – meséli Viktória.
Sztorizós múltidézés
A fiatal művészettörténészek által létrehozott egyesület célja, hogy érdekes, közvetlen formában ismertesse meg polgáraival Kolozsvárt, a város múltját, épített örökségét. „Azt tapasztaltuk, hogy bár nagyon sokat tudunk a város történetéről, sok forráshoz hozzáférünk, vannak saját kutatásaink, a lakóihoz ez nem jut el. Elkezdtünk hát ötletelni, hogy vajon hogyan tudnánk ezt mindenki számára elérhetővé és élvezetessé tenni?” – vázolja a kezdeti löketet Viktória.
Így születtek a tematikus városnéző séták, melyek személyesen, a helyszínen zajlanak, az információátadás pedig kötetlen, sztorizós. Hiszen az volt a cél, hogy ne csak az épületekről meséljenek, hanem az ott élők emberi történeteit is beleszőjék.
„Ezek olyan érdekességek, amelyek valóban közel tudják hozni hozzánk az épületeket” – mondja Viktória, hozzátéve, hogy ehhez sokat böngészték a korabeli sajtót.
A sétákon ajándékkal is kedveskednek a tematika függvényében, például táncrend alakú kis notesszel.
A mozitól a forradalomig
Tematika pedig bőven akad, az elején évfordulókhoz kötötték ezeket, így az első séta témája a kolozsvári mozizás, filmezés volt, ezt Gál Zsófia, Imecs-Magdó Eszter és Víg Boglárka állította össze. Ezt követően változatos témákat dolgoztak fel: az 1989-es forradalom helyszíneit, a 19. századi mulatozásokat, sportéletet, vagy éppen a Mărăști és Györgyfalvi negyed szocmodern épületeit. A kincses városon kívül a gyalui kastélyban is vezetnek sétát, ahol az épület mellett az erdélyi magyar arisztokrácia mindennapjait is bemutatják.
„Egyre több mindent kipróbáltunk, mert számunkra a Korzo egy tanulási folyamat, folyamatosan kísérletezünk” – magyarázza Viktória. Diákoknak is tartottak játékos sétákat, de családi munkafüzeteket is készítettek a középkori, szecessziós vagy Mátyás korabeli Kolozsvárról.
Legújabb kiadványuk a Kolozsvári ABC, melyben minden betűhöz társítottak egy műemlék épületet, szobrot, teret, kis információt, feladatot.
Jelenleg az újra kiadását tervezik, amihez közösségi gyűjtést indítottak. De társasjátékot is készítettek Mátyás királyról és koráról, valamint tartottak gyerekfoglalkozásokat. Ezeket is szeretnék újraindítani, hisz tavaly alig voltak programjaik.
„Mesélő térkép”
Ettől függetlenül a pandémia alatt sem tétlenkedtek, ekkor született meg a „mesélő térkép”. „Arra gondoltunk, ha már nem gyűjthetjük össze az embereket, hogy csoportosan sétáljunk, akkor adjunk a kezükbe valamit, aminek segítségével el tudnak indulni egyedül, családdal, baráti körrel, hogy felfedezzék a várost” – idézi fel Viktória. A megjelenést a műemlékek világnapjához igazították és sikere volt, így most a bővített kiadásán dolgoznak. „Egy komplexebb térképen, ami a 19. század második felének a boltjait, cukrászdáit mutatja be, ahol a kolozsváriak a napjaikat tölthették. Ahonnan vásároltak, ahova beültek kávézni, likőrt inni” – meséli Viktória. A korabeli sajtó hirdetéseit viszik térképre, bemutatva, milyen színes volt a város.
De virtuális sétákkal is próbálkoztak az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológia szekciójának keretében. „Számunkra is nagyon új, kísérleti dolog volt a maga kihívásaival és izgalmaival. Az volt a legszokatlanabb benne, hogy nem láttuk a visszajelzéseket, hiszen mindenki a képernyők mögött ült” – mondják. Nyáron a séták újraindítását tervezik, valószínűleg kisebb csoportokban, regisztrációhoz kötötten, és diákprogramokat is tartanának. A fókusz azonban a térképeken lesz, a magyar mellett más nyelveken is kiadják ezeket, hiszen tapasztalataik szerint a román lakosok, turisták is érdeklődnek a város múltja iránt, kíváncsiak a történeteikre.
Brassói fotóművész, akinek legutóbbi alkotásai erős üzenetet hordoznak, némelyik konokul dörgöli arcunkba a velünk lüktető valóságot. Mindezt úgy teszi, hogy fotói több száz éves festmények és világhírű festők munkáinak replikái, más szemlélettel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. májusi lapszámában jelent meg.)
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak