– Mikor fedezted fel, hogy érdekel a művészet?
– Valószínű, hogy anyai ágról örököltem, édesanyám is képzőművészetire járt. Jó néhány albuma volt neves művészek alkotásaival, amelyeket gyermekként előszeretettel lapozgattuk a nővéremmel. Aztán miután kezdtem kisajátítani a család új „szappandoboz”-szerű fényképezőgépét, édesapám úgy döntött, kezembe adja az ő régi, orosz manuális gépét, hogy inkább azzal bíbelődjek. Innentől kezdve mindig volt benne film, de mindig csak előre kigondolt képeket készítettem vele. Ez a hozzáállásom ma is megmaradt:
még ebben a korlátlan digitális korban sem szoktam féktelenül kattogtatni, inkább kivárom (az ujjammal a gombon) a megfelelő pillanatot.
Elhatározásom viszont csak Kolozsváron született meg: belecsöppentem a bohém életbe, kreatív emberek társaságába, és úgy éreztem, hogy ez az én utam.
– Hol végeztél?
– Kolozsváron a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem fotó-videó-számítógépes képfeldolgozás szakán végeztem. Tanulmányaimat kiegészítettem egy Erasmus-ösztöndíjjal a Poznani Szépművészeti Akadémián, Lengyelországban. Itt bizonyosodtam meg, hogy az igazi „iskola” minden egyén sajátos világnézetéből és tapasztalásaiból fakad.
Woman of Kronstadt, 2020 Vincent VAN GOGH után: Az arles-i nő – Madame Ginoux portréja, 1888 • Fotó: Bálint Orsolya
– Fotóidon ismert festményeket gondolsz és alkotsz újra. Honnan jön az inspiráció?
– A Re-Connect (Újrakapcsolódás) projekt játékként indult ezelőtt négy évvel (jóval azelőtt, hogy trend lett belőle a világhálón), amikor egy kedves barátnőm megkért, hogy készítsek vele olyan fotókat, amelyek kedvenc festőnője, Frida Kahlo önarcképeit adják vissza. Az egész folyamat – a kihívás, a dokumentáció, a kellékek beszerzése, a végeredmény öröme – annyira magával ragadott, hogy folytatnom kellett.
Van, amikor egy személy inspirál, mert meglátom benne a hasonlóságot egy ismert festménnyel, vagy van, amikor meg kell találnom a megfelelő arcot egy előre kiválasztott műalkotáshoz.
2019-ben tovább bővítettem a projekt formátumát, és kezdtem rövid videókat is készíteni. 2020-ban pedig egy fokkal még komolyabbra szerettem volna emelni a replikák konceptuális értékét: azt akartam, hogy a munkáim reflektáljanak aktuális korszakunk problémáira. Négy replikát készítettem a családtagjaimmal (a szüleimmel, a nővéremmel és egy önarcképet) – mindezt a két hónapos karantén idején. Számomra (is) a legnagyobb lecke volt az élettől.
Mourning Suns, 2020 Edward HOPPER után: Morning Sun, 1952 • Fotó: Bálint Orsolya
– Mit üzensz a munkáiddal?
– Hiszek a művészet hivatásában, mert azáltal, hogy görbe tükröt állít világunknak, megláthatjuk benne társadalmunk jelenlegi „lelkiállapotát”, szépségeit vagy esetleges hibáinkat – és ezek a felismerések talán segítenek abban, hogy próbáljunk felülkerekedni saját gyengeségeinken, korlátainkon.
– Ki, mi inspirál a mindennapokban?
– Jelen világom mozgatóereje az az elhatározás, hogy próbáljak minden nap saját magam egy jobb árnyalata lenni, levetkőzni azokat a beidegződéseket, amelyeket a múltból hozok. Természetesen ez egy nagyon nehéz meló, és nem mindig sikerül, viszont a felismerés, hogy lehetséges, erőt ad a mindennapokhoz. Legnagyobb példaképem egyébként a nővérem. Nála láttam, milyen szép ívet tud leírni az ember önfejlesztésben, ha odateszi magát.
The Locked Down, 2020 René MAGRITTE után: The Therapist, 1937 • Fotó: Bálint Orsolya
– Miben tudsz igazán kiteljesedni?
– A kiteljesedést úgy látom, mint egy spirális vonalat, amely körkörösen befele halad egy centrális pontba, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy „beteljesülés”.
Megértettem azt, hogy a teljességet magamban kell keresnem, és nem a körülöttem lévő világban.
Szeretem az embereket, de egyedül lenni is szeretek. Ha befele fordulok, tudom, mindenem megvan ahhoz, hogy boldog legyek, nem másoktól függ az én „egész”-ségem – és ez segít abban is, hogy a rajtam kívül álló dolgokat szebb fényben lássam.
– Fotóid teljesen más szemléletet adnak, nem szokványosak. Fontos neked, hogy másak legyenek?
– Sokkal fontosabbnak tartom, hogy hitelesek legyenek, mint másak. Legtöbbször az ösztöneimet követem, és nem valami receptet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbálok megfelelni az emberek elvárásainak, mert jólesik a pozitív visszaigazolás, és további motivációt nyújt, ha érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok.
korábban írtuk
Sándor Ella: Ezek bizony mi vagyunk
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
