– Decemberben jelent meg az első versesköteted, és idén januárban „találkoztál” vele először, miután visszatértél Budapestre. Szavakba tudod-e önteni azt, milyen érzés hivatalosan is költőnek lenni, milyen új lehetőségeket adott a Papírcsillag, és milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
– Ugyanaz a pezsgés van bennem pár hónapja: te jó ég, megjelent az első kötetem! – ezt a tényt nehezen bírom felfogni még ennyi idő után is… Érdekes, hogy amikor a könyvespolcra nézek, a sok klasszikus és kortárs irodalom mellett ott mosolyog rám a sajátom is. Viszont az események pörögnek, megvolt az első kötetbemutatóm Gyergyóalfaluban, majd Budapesten: ezek már eleve új dolgok számomra, hiszen ilyenkor ki kell állni a közönség elé, beszélni kell.
Kezdem érezni, hogy az az út, amely nagyon távolinak ígérkezett, már itt van a küszöbön, sőt, már át is lépett az én oldalamra.
Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett az olvasóktól – ismerősöktől és barátoktól főleg – olyan is történt, hogy a nagymama megkérte az unokáját, hogy mindennap olvasson fel egy verset a kötetemből, vagy voltak olyanok, akik elmesélték, az esti olvasmányok között szerepel a kötetem tartalma is.
Ezt az érzést nem lehet szavakba önteni. Most kicsit még kavarognak bennem a gondolatok arra vonatkozóan, hogyan lehetne, kellene továbblépni – közben meg jelen van az az érzés is, hogy nem tudtam teljesen lezárni ennek a kötetnek a gondolatvilágát, így valószínűleg folytatni fogom valamikor. Most novellákkal dolgozom, amelyeknek a beszédmódja nagyon hasonlít a verseskötet atmoszférájához – még kérdés, hogy próza marad-e teljes szerkesztésében az új kötet, vagy prózaversek jelennek meg benne. Úgy érzem, hogy ebből a gyermeki énből, gyermeki hangból, amelyben írtam, most még nem tudnék kiszállni.
– A Papírcsillag három ciklusból áll, benne a gyermeki én perspektívájából tekintesz a világra, az utolsó ciklus, a Halálnapló viszont nyelvezetében és a teljesebb történetmesélés révén is különbözik a többitől. Most mi foglalkoztat?
– Mostanában a jelen eseményeire reflektálok, nagyon megérintettek az utóbbi időben a fiatalokat érintő öngyilkossági esetek, emellett budapesti történetek, tapasztalatok is helyet kapnak az írásaimban. Nemrég egy pályázaton vettem részt, amelyben száz szavas történeteket kellett írni, ez nagyon megragadott, mert ez a terjedelem hasonló egy verséhez, de mégis prózai műfaj. Úgy érzem, nem is tudnék jelenleg hosszabb hangvételű írásokban gondolkodni; ez talán annak a hatása, hogy az utóbbi években főként a versírásra koncentráltam. Hazafelé utazva is sok minden járt a fejemben – mit hagytam hátra Budapesten, mivel fogom itthon tölteni az időt – ezek összeállnak egy történetté, ami sok esetben papírra kerül.
– Mit gondolsz, mennyire divat manapság az olvasás, az irodalom?
– Határozottan divat, de nem biztos, hogy ez jó… Az, hogy elolvasunk egy verset, és utána kiposztoljuk a tényt a közösségi oldalakra, inkább a középpontban levés illúziója, és nem arról szól, hogy elmerülünk egy olvasmányélményben, bővül a szókincsünk, szárnyal a képzeletünk. Az irodalom célja pedig épp az lenne, hogy gondolkodásra késztessen, megváltoztasson bennünk valamit:
számomra az a jó irodalom, ha még napok múlva sem hagy nyugodni, az olvasott történet jár a fejemben…
Jelenleg kárpátaljai ismerőseim novelláit és verseit olvasom, amelyekből nagyon jól átérezhető, mi zajlik ott, de nem csak a jelenre reflektálva. Egyik barátnőmmel Shrek Tímea Halott föld ez című kötete kapcsán is sokat beszélgettünk Kárpátaljáról, hiszen a nagyon rövid, sokkoló novellákban cigány gyermekekről szóló történetek vannak, még a háború előtti időszakból. Valóságalapú, hiteles történetek ezek, amelyek a nagyvilág történéseibe engednek betekintést, irodalmi köntösben. Újabban a női sorsok ábrázolása is nagyon érdekel, Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák című írásai, vagy Bánkövi Dorottya versei új megvilágításba helyezik ezeket a témákat. Ilyen és ehhez hasonló olvasmányélmények telítődnek bennem, kapcsolódnak egymáshoz, és megmutatják, mi foglalkoztatja jelenleg az írótársadalmat. Öröm, hogy ehhez én is tudok kapcsolódni.
– Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mesterszakos hallgatója vagy, és mint mondod, nagy hatással van rád a (kortárs) írók, költők gondolkodásmódja. De mi az, amit az írásról konkrétan meg lehet- és meg is kell tanulnia annak, aki ezzel foglalkozna?
– A költő is lehet mesterember; az írás ezen része is egy szakma, és épp ezért részben tanulható is: a versformák, műfajok elsajátítása rendkívül fontos, ugyanakkor nagyon sok szerkesztésbeli kérdés is felmerül egy vers megírása kapcsán. Mit írjunk bele, hogyan szűrjük ki a közhelyeket, hogyan formáljuk a gondolatainkat, hogy az ne legyen képzavaros?
Emellett ugyanolyan fontos az elméleti oldal is, megtanulni „jól” olvasni, értelmezni a szövegeket, és ami nálam több gyakorlást igényel, az előadás, hiszen a versnek, adott esetben novellának hangzó beszédben is élnie kell olykor – egy kötetbemutatón, felolvasóesten elkerülhetetlen feladat. Meg kell célozni azt is, hogy a vers befogadható, olvasóközeli legyen: az utómunkákkal sokat lehet javítani rajta, bár ilyenkor óhatatlanul veszít a hitelességéből.
– Budapest és Gyergyóalfalu között utazgatva éled a mindennapjaidat: hogyan éled meg a váltást a kis székelyföldi falu csendje és a nagyvárosi zsongás között?
– Sajnos nagyon keveset járok haza, de ilyenkor őszinte öröm és boldogság van bennem, nagyon szeretek itthon lenni. Most – egy év ottlét után – kezdem megszokni Budapestet, sikerült munkát találnom a tanulás mellett, sok barátot szereztem, és elkezdtem kihasználni a felkínálkozó lehetőségeket. Úgy is fogalmazhatnék, hogy most kezdek kiszabadulni önmagamból, hiszen korábban nagyon visszafogott voltam. Úgy érzem, hogy most jött el számomra a fejlődés ideje, a világ felfedezésének varázsa.
Fotó: Ilyés Krisztinka archívum
korábban írtuk
Giliga Ilka: „Tíz nappal a bemutató előtt ér össze minden – varázslatos”
A sepsiszentgyörgyi születésű Giliga Ilka még csak a húszas éveiben jár, ám látvány- és jelmeztervezőként sikert-sikerre halmoz, nemrég a Látványtér 2022 szakmai kiállításon az év jelmeztervezője díját nyerte el, valamint a Külön falka című magyar filmben is megcsillogtathatta a kreativitását. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)
