– Gyerekkori álmod volt, hogy tervező legyél?
– Egy nagyon távoli gyerekkori álmom volt a divattervezés, de idővel elhalványult, így egészen a suli utolsó előtti évéig teljesen másik pályára készültem. Aztán hirtelen, egyik napról a másikra elkezdtem rajzolni, és utána már csak az volt. Utolsó évre átiratkoztam a művészetibe, és akkor már egyértelmű volt, hogy ez az irány. Eleinte nem gondolkodtam színházban. Elnyújtott, kissé karikaturisztikus alakokat rajzolgattam. De Damokos Csaba „Mackó”, egy szenvedélyes építész egyengette az elején az utam, és rávilágított arra, hogy először nagyon meg kell ismerni a formákat, az emberi anatómiát ahhoz, hogy aztán ilyen módon lehessen megfogalmazni valamit.
Bár korábban is jártam színházba, sokáig nem tudatosult bennem, hogy valaki felelős a díszletekért, meg a jelmezekért, de volt egy ilyen nagy revelációm, és utána meg egyértelmű volt, hogy ezt választom.
Elkezdtem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervezés szakát, majd másodév után felvételiztem Budapestre, a Képzőművészeti Egyetemre, ahol látványtervező alapképzést végeztem, illetve Norvégiában is tanultam fél évig. A mesterit pedig a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen végeztem, az meg már egy filmes látványtervező szak volt.
– Ha össze kéne vesd, mi az, amit itthon, amit Magyarországon és amit Norvégiában kaptál az oktatási rendszerektől?
– Az a szemlélet, a világra való rácsodálkozás, amit Bartha Jocó mesterem Vásárhelyen átadott, az pótolhatatlan, ott kezdett el kialakulni a kreatív látásmódom. Viszont ott a gyakorlatba ültetés nem volt teljes körű, amit Budapesten kaptam, az egy kicsit kézzelfoghatóbb volt: kaptam egy nagyon erős alapot a festészet, a rajz terén. Norvégiában pedig egy folyamatosan naprakész varroda állt a rendelkezésemre, ahol profi szabászok mesterséget tanítottak. Valahogy így, ebből a háromból állt össze egy egész, a mai napig ezek az alappilléreim.
– Eddig hol, miken dolgoztál. Hol kezdted?
– A legelső munkám Sepsiszentgyörgyön volt, és akkor még nagyon-nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam. Radu Afrim mellett dolgoztam – azt mondták, ha ezt túlélem, akkor van létjogosultságom a pályán. Utána meg többnyire Budapesten dolgoztam, az elején a Színház és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán, meg az Örkény Színházban, a következő évadban a Katona József Színházban fogok. Dolgoztam a Radnóti Miklós Színházban és az Operában is egy produkción, Debrecenben is. Nem vagyok elköteleződve sehová, ez nehézséget is jelent, de egy nagyon nagy perspektívát is ajánl, nagyon sok különböző helyzetet, különböző méretű stábot, különböző léptékű színpadokat.
