• Fotó: Macaveiu Blanka archívuma
– Marosvásárhelyen az András Lóránt Társulat hozta közel a tánc- és színházkedvelő közönséghez a kortárs táncot. Ott ismertünk meg téged is. Sajnos a pandémia alatt megszűnt a társulat, de te állod a sarat.
– Már gyermekként imádtam a figyelem középpontjában lenni, a szüleim előtt vagy a nagy családi összejövetelekkor mindig táncoltam és énekeltem. Aztán elkezdtem versenyszerűen ritmikus gimnasztikázni, így a tánc átalakult az életemben, hivatásommá vált. Kamaszként több táncstílust kipróbáltam, tehát az identitáskeresésben is nagy támasz volt. Az egyetemi évek alatt pedig karrieremmé vált.
Az életben voltak lelki nehézségeim, és a tánc volt az, ami segített felépülni. A táncban lelem bátorságom, karrierem és gyógyszerem.
Számomra ez a tánc.
• Fotó: Macaveiu Blanka archívuma
– Mennyire szövi át a napjaidat?
– Az október–július közti időszak mindig élményekkel teli, és szakmailag nagyon intenzív. Én nem tudom mi az, hogy unatkozni, de nem is akarom megtudni. Amikor elkezdtem a koreográfia szakot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, éreztem, ez nem tud teljesen kielégíteni, még többre vágyom. Ezért kezdtem el tanítani. Másodéves voltam, amikor elindítottam a Navarra Dance tánciskolát.
Tanítok, koreografálok, és saját előadásaim is vannak olykor.
Nyilván nem tudom mindenből kihozni a maximumot, de amikor egyszerre ennyi mindent csinálok, valamit mindig kiemelek, és arra akkor nagyobb hangsúlyt fektetek. Ilyen volt az őszi munkám. A hét elején itthon, Vásárhelyen voltam, tanítottam, a hét második felében pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál koreografáltam az Operett című előadást. Szóval, ennyire átszövi a mindennapjaimat a tánc. Amikor elfáradok, elmegyek úszni vagy sakkozom, ezek mindig feltöltenek és kikapcsolnak.
– Miért éppen a kortárs tánc mellett kötöttél ki?
– Bár nem mutatom, nagyon érzékeny ember vagyok, és
ez az a mozgásnyelv, amivel ki tudom fejezni érzéseimet, gondolataimat.
Tavaly sok időt foglalkoztam magammal, és rájöttem, szeretnék latin táncokat táncolni a szabad időmben, és persze megtanulni a cigánytáncot. Úgyhogy majd ez is következik. Szóval, még nem kötöttem ki teljesen, és egy kutatásba is bele szeretnék majd kezdeni, amire építeni szeretném a további karrierem.
• Fotó: Macaveiu Blanka archívuma
– És mi lenne az?
– Az afrikai, törzsi táncok kutatása, megtapasztalása, ahol közelebb kerülhetek az ember belső értékeihez és a természethez. Ez rengeteget hozzá fog adni a színházi munkámhoz. Tudom, a lelki békém akkor fogom megtalálni, és az fogja jelenti nekem a ,,kortárs táncot”.
– Lassan tízéves lesz a Navarra Dance tánccsoport, elérted vele a kezdeti célod?
– Jövőre, 2024-ben lesz tízéves a Navarra Dance. Első perctől az volt a célom, hogy továbbadjam azt, amit tanulok. Szeretném elérni, hogy a diákjaim profi táncosok legyenek, hivatásukká és szenvedélyükké váljon a tánc. Ez nagy felelősség, de én úgy érzem, hogy nemcsak magamért tanulok, hanem értük is.
– Ezér jött létre a Transylvanian Contemporary Dance is?
– Pontosan. Most januárban rendezem Füst Milán Boldogtalan című drámáját. A rendező szakos vizsgaelőadásomat vendégszínészek, koreográfia szakon végzett diákok és a Navarra táncosai fogják bemutatni. E közös munkák célja, hogy lehetőséget teremtsek, hogy a fiatalok megtapasztalhassák ennek értékeit és fontosságát.
A tánc nyelvének nagy hatalma van, meg tud fogalmazni olyan gondolatokat, érzéseket, amiket szavakkal nem tudunk elmondani.
Egy táncszínházi előadáson belül a csendekben születnek meg az ember legbensőbb tulajdonságai, és gesztusaikban érezhetjük lelkük szépségeit és rútságait. Ezt tapasztaltam, és szeretném ezt másokkal is megosztani, akik hasonlóképpen gondolkodnak és éreznek.
• Fotó: Macaveiu Blanka archívuma
– Ahogy gyermekként számodra, úgy az általad foglalkoztatott diákok, tinédzserek számára is az önismeret és önelfogadás terén is fontos, hogy táncolnak…
– A táncnak számos pozitív hatása van! Erről rengeteget tudnék mesélni. De ha csak a kamaszokat nézem, ők most tapasztalják meg az átmenetet a gyermekből felnőtt létbe, ami zavarodott és egyben csodálatos, izgalmas állapotokat hoz magával, amihez rengeteg türelmem van. Jó látni, ahogy aggódni kezdenek, hogy változik a testük.
Jó látni, hogy keresik a stílusukat, identitásukat, ahogy befolyásolják, kritizálják egymást. Fejlődnek, és bár néha megtörnek, a végére magabiztos, céltudatos, bátor hölgyek lesznek belőlük.
Ezt köszönhetik elsősorban annak, hogy egy minőségi közösségnek tagjai, ahol a tánc tudatos testtartásra, önfegyelemre, plasztikusságra neveli őket. Sokat beszélgetünk az előadások által a problémáikról, amiből sokat tanulhatnak. És ami még nagyon fontos, hogy a sok mozgás miatt egészségesen táplálkoznak, és sok vizet isznak. „Mens sana in corpore sano” – mondja a latin közmondás. És az sem elhanyagolható, hogy a gátlások leküzdésében is nagy szerepet játszik a tánc, hiszen a színpadra való kiállás nagy bátorsággal jár.
• Fotó: Macaveiu Blanka archívuma
– Mik az idei célok, álmok?
– Januártól táncversenyekre készülünk a Navarrával. Két fantasztikus tanárral bővült a csapatunk: Baróti-Illyés Krisztina (Kiki) és Adorjáni Kincső, akik segítségével egyébként decemberben fantasztikus karácsonyi műsort hoztunk létre. A Transylvanian Contemporary Dance-szel elkezdtük a próbafolyamatot, és közben reménykedünk abban, hogy sikerül támogatókat találni, hogy a Joy című táncelőadást tudjuk turnéra vinni, hogy munkánkat más városokban is megismerhessék.
– Mondják, hogy bármikor elkezdhetünk táncolni, életkortól függetlenül. De miért jó táncolni? Miben segít a tánc?
– „Mindenki táncos, mivel minden mozdulat tánc…” – mondta Halprin, és ezzel elindított egy máig tartó táncforradalmat. Ezt egy magazinban olvastam, és egyet is értek vele. Örüljön az, aki mer elmerülni a zene világában, és nem törődik azzal, hogy mit mondanak mások. Aki erre képes, az olyan tudást birtokol, amivel elfogadta önmagát és másokat is. És ez a szabadság.
korábban írtuk
112 – ha a gyermeknek kell segítséget hívnia
Sokunkat megrázott a tavalyi, magyarországi eset, amikor egy négyéves kisfiú életveszélyben lévő édesanyjához hívott mentőt. Nyilvánvalóan adódott a kérdés: hogyan készítsük fel a gyerekeinket a hasonló helyzetekre?
