- Ritka, hogy egy családban két ember is foglalkozzon olvasásnépszerűsítéssel. Kezdjük onnan, hogy külön-külön hogyan kerültetek erre az útra?
Eszter: - Ehhez vissza kéne menjek egészen addig, hogy én azért mentem könyvtár szakra kilencedik osztálytól, meg egyetemre teatrológia szakra, mert ezek voltak a legközelebbi szakok a városban, amelyek az irodalomhoz köthetők. Mindig tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, csak nem pontosan tudtam behatárolni, hogy mégis hogyan. Aztán egyszer megszületett bennem az igény, hogy olvasóklubba szeretnék járni, s mivel nem volt hová, elhatároztam, majd én kitalálok valamit. Innen indult az egész. Az olvasóklubba aztán pici színházpedagógiát is becsempésztem, s mikor rájöttem, ez mennyire vagányul működik, kipróbáltam gyerekekkel is, minden korosztállyal. Most pedig itt az Okulusz irodalmi podcast, amit vezetek, és mellette olvasnivalót kínálok a közösségi oldalakon.
- Ez az, amiben most megállapodtál?
Eszter: - Ez jó kérdés, mert mindenki könyvet ajánl ezeken a felületeken, ezért nagyon erősen hígul a minősége – én úgy érzem.
Több száz-, több ezer magyar oldal és profil van az Instán és Facebookon, ahol könyvnépszerűsítéssel foglalkoznak, így gyakran érzem úgy, hogy amit én próbálok képviselni, nem biztos, hogy átjön vagy elér a kívánt célközönséghez.
- Zsolt, a te életedbe hogy jött a hangoskönyv?
Zsolt: - Igazából a mikrofon szeretetéből indult. Amikor rádiónál dolgoztam, szerettem a stúdióban időt tölteni, beszélni a mikrofonba. És ha így tesz az ember, egy idő után elkezdi élvezni a hangját. Aztán rátaláltam a hangoskönyvek műfajára. Sokáig csak a fióknak olvastam fel, nem vállaltam fel senki előtt ezeket a hanganyagokat. Vannak, amiket a mai napig nem hallott senki. Aztán magabiztosabbá váltam benne, s bár rájöttem, hogy a magyarországi piacra nem lehet- vagy nehéz bekerülni, felkerültek a hangoskönyveim az akkori Transindex egyik belső oldalára. Kezdtek jönni a visszajelzések, és bennem itt tört meg a jég, hogy már nem azért olvastam, mert valahová el akartam jutni, hanem azért, mert általam rengeteg ember, aki amúgy nem olvasna, elérheti ezeket a hanganyagokat, így a könyveket. Így született meg a Pergamon hangoskönyvek.
- Gondolom azt is megéreztétek, hogy az olvasásnépszerűsítésnek, az olvasókluboknak óriási közösségformáló ereje van.
Zsolt: - Én magányos olvasó voltam egész életemben, soha nem vonzott, hogy erről mással beszélgessek. Eszternél voltam életem első olvasóklubján, ami azért volt hatalmas élmény, mert a történetekről szólt, és én egész életemben ezért olvastam: hogy bővítsem a történettáramat, ne a könyvtáramat, ne a tudástáramat, hanem a történettáramat. Ha ránézek egy könyv gerincére, kinyílik a történet számomra.
Eszter mellett kezdtem el látni a közösségek erejét, és megértettem, milyen varázslatos erő rejlik abban, ha néhányan veszik a fáradságot, és rávesznek más embereket, hogy olvassanak.
- Mindegy, hogy mit?
Zsolt: - Én azt mondanám, hogy mindegy, bár ebben nem értünk egyet Eszterrel. Mindenki meg kell találja a saját olvasási élményét, mert mindenkinek máshol van az a kapu, ahol belép az irodalom birodalmába. Mert Schopenhauer az fent van vagy lent az irodalmi létrán? És Wallace? Na meg hozzá képest Daniel Steel, aki szintén az életről írt, csak másfajta eszközökkel? Igen, tudjuk, hogy van egy magasabb szintű irodalom, ami egy magasabb szintű irodalmi nyelvet takar, de nem tudom behatárolni a szinteket.
Eszter: - Én meg úgy gondolom, hogy az, aki felvállalja azt a szerepet, hogy ő olvasásnépszerűsítő, akkor nem mindegy, mit ajánl. Azért érzem ezt fontosnak, mert
nagyon-nagyon sok könyv jelenik meg, ugyanakkor nagyon kevés időnk van olvasni. Így oda kell figyelni arra, mit adunk az olvasó kezébe, hogy megérje az neki.
Mert vannak, akik ajánlanak egy könyvet, de nem feltétlenül veszik figyelembe, hogy az tényleg olyan legyen, ami építi az olvasót, és kikapcsolódást jelent neki. Én úgy gondolom, nagyon sok rétegűnek kell lennie annak a könyvnek, amit egy olvasásnépszerűsítő ajánl. Én nem ajánlok olyan könyvet, amit nagyon nehezen lehet olvasni. Ezért nem nagyon szeretek például klasszikusokhoz nyúlni. Inkább kortársakat ajánlok, hogy kapja meg az olvasó azt a jelenidejűséget, amihez egy kicsit tud kapcsolódni. Ezen kívül – bár hosszú kritikákat nem olvasok –, de utánanézek, milyen díjat kapott, azt miért, és ki ajánlotta már azt a könyvet. És ezzel már tudok egy igényesebb vagy minőségibb könyvet adni az ember kezébe.
Zsolt: - Igen, talán az irodalmi szintek helyett az igényességet lehetne kiemelni, mint különbséget egy-egy könyv között.
Eszter: - Irodalmilag igényes, hisz nagyon sok olyan történet van, aminek a témája ugyanaz, de ha elolvasol több könyvet ugyanabban a témában, észreveszed, hogy nem mindegy, hogyan írták meg. Vannak ezek az apró dolgok, amelyek a könyvet felemelik: hogy milyen képeket használ, milyen szavakat, ismétli-e magát, van-e benne helyesírási hiba? Mert sajnos ilyen is akad. És ha az ember nagyon sokat olvas, rájön arra, hogy lehet szebb képekkel, szebb keretbe helyezve is ugyanazt a történetet elmesélni.
Könyvek tavaszra
- Ebben az olvasásnépszerűsítésben is összefonódott az utatok, és létrehoztátok a Mássalhangzók weboldalt. Mi volt ezzel a célotok?
Zsolt: - Igazából Eszterrel mindketten valami olyasmi felé haladunk, hogy nyissunk ajtókat, ne csak az olvasókban, hanem az olvasóklubok között is. A Mássalhangzók most kicsit mostohagyerekként működik, mert sok más munkánk van, amivel foglalkozunk, és erre kevés energiánk marad.
Eszter: - Cikkek vannak a honlapon, meg itt megtalálható az Okulusz Podcast és a Pergamon Hangoskönyvek, és az volt a célunk, hogy közösségeket egy helyre hozzunk össze, legyen egy ilyen közös tudat, úgymond egy közös irodalomnépszerűsítő tudat. Talán ez volt a mássalhangzó mögött.
Zsolt: - Időszakosan próbáljuk fenntartani. S mivel hobbiból csináljuk, ezért annyi időt fektetünk rá, amennyit úgy érzünk, hogy megbírunk.
- Inspiráljátok egymást a könyves munkákban?
Zsolt: - Abszolút! Én például létrehoztam egy olvasócsoportot. Könyvboy a neve, és ott csak fiúk vagyunk. Erről azért nem tud senki, mert csendben vagyunk. Egyébként
ez a csapat megerősített abban a hitemben, hogy nagyon sok férfi olvas. Mást olvasnak, mint a nők, másként olvassák a könyveket, és egyáltalán nem szeretnek róla beszélni.
De ha mégis megteszik, akkor nagyon izgalmas és kulturált beszélgetések alakulnak ki, amiben én nagy örömömet lelem.
Eszter: - Nekem nagyon nagy önbizalmat adott Zsolt abban, hogy csináljam azt, amibe belekezdtem, sokat segített, tanított, kinyitotta az egész világomat. Ebből a nagy lángból, hangosságból viszont már picit visszaléptem, mert nem érzem igazán otthon magam a közösségi média világában. De mégis ezt kell tenni azért, hogy a könyvek eljussanak az olvasókhoz.
Zsolt: - Mi ezt az egészet, én a hangoskönyvet meg Eszter az Okuluszt, hobbiból csináljuk, nem kapunk érte pénzt, és ez nagyon fontos. De valahol mégis érezzük, hogy ez a feladat minket kötelez. Vannak hullámvölgyek, mert én például december vége óta nem készítettem új anyagot a Pergamonra. Viszont megvolt az első fizetett munkám: a Typotex Kiadó kért fel Jón Kalman Stefánsson izlandi író Csillagok sercegése c. regényének felolvasására. Szerettem dolgozni Vida Gábornak az Egy dadogás történetével is, ám Stefánssonnak a lírai belső hangja, az a csendes nyers izlandi létezés, az az én hangomra lett írva. Ezt éreztem, miközben olvastam. Mindenkori álmom még Stephen King életművet felolvassam… Talán majd az öreg B. Szabó Zsolt hangja fogja.
- Ajánlanátok tavaszra néhány olvasnivalót?
Eszter: - Épp gondolkodtam azon, hogy az év különböző időszakaiban más-más olvasnivalót keresek. Nyáron a könnyedebb műfajok, olvasmányok felé hajlunk, az ősz a depresszívebb, mélyebb könyvek ideje, télen a varázslatot, misztériumot keressük, talán a tél vége megint kicsit depresszívebb, aztán jön a tavasz, amikor érzelmileg újra kinyílunk.
Most fejeztem be egy könyvet, amit szívből ajánlanék: Javier Marìasnak a Szívem fehér, ami egy házasságról szól, a párbeszédekről, a kimondott és ki nem mondott szavak, a titkok fontosságáról.
És igen, nekem ez tavasz, mert én ilyenkor frissítem fel magam érzelmileg.
Zsolt: - Én inkább hóolvadós könyvet mondanék, amit szerintem olyankor kell elolvasni, amikor tavaszodik. Jón Kalman Stefánsson könyve, vagy Bjorn Andreas Bull-Hansennek A viking című regénye, ami nekem abszolút az olvadásról szól. Életem egyik legnagyobb olvasmánya. A hölgyolvasóknak meg mindenképpen tavaszra ajánlom Julie Otsuka Buddha a padláson c. könyvét, mert ilyenkor vagyunk nyitottabbak, érzékenyebbek, és ehhez könyvhöz ezekre szükség lesz. Amúgy nehéz tavaszi könyvet mondani. Mondjuk Vonnegut Bajnokok reggelijét vagy az Időomlást ide sorolnám. Még nem olvastam, de szintén tavaszinak vélem a Fák titkos élete című könyvet is.
Eszter: - Erről most eszembe jutott Jonathan Franzen A világ végének vége c. esszékötete, melyben a klímaváltozást, és a madarászás iránti szerelmét tematizálja. De mondjuk egy családregény is lehet tavaszi, például az Édentől keletre. Azt lehet, hogy most tavasszal elkezdeném.
Zsolt: - És aki valami újat szeretne kipróbálni, ajánlanám a true crime műfajából Richard Chizmar Rémkirály nyomában című könyvét. Nagyon erős hatással volt rám, főleg az utolsó két oldal, amikor a világ kifordul önmagából az olvasó számára. Szóval, aki tényleg valami frissre, újra vágyik, olyanra, ami tényleg megmozgatja, akkor ez lesz az.
Kiemelt képen B. Szabó Zsolt és Szabó Eszter
korábban írtuk
Mostoha helyett bónusz-szülő
Mostohaszülőnek lenni nem könnyű feladat. Már csak azért sem, mivel a szó önmagában negatív érzéseket kelt: a mesékben szereplő gonosz mostohával asszociáljuk. Így azok a nők, férfiak, akik „mostoha” szerepbe kerülnek, rögtön hátrányból indulnak, le kell dolgozniuk a sztereotípiák miatt felépített gátakat a gyerekben, de a tágabb családi, illetve baráti körben is. Vannak példák azonban arra is, hogy lehet ezt jól csinálni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
