– Öt éve vetted át az Udvarhely Néptáncműhely vezetését. Mit vártál az első évektől, magadtól?
– Amikor átvettem a Néptáncműhelyt, munkakönyves alkalmazásban – úgy emlékszem – öt lány volt, és volt néhány bedolgozó fiú. Ebből a helyzetből kellett építenem egy csapatot. És itt nem egy jó tánckarra gondolok, hanem valódi csapatra, beleértve az irodai munkákat is. Ezt vártam el magamtól, és az első egy-két-három év építkezéssel telt el.
– A második az volt, hogy a közönségszám, az előadásszám növekedjen, de olyan céljaim is voltak, hogy térjünk vissza műfajilag a néptánchoz. Főleg, miután az első periódusban azt tapasztaltam, hogy nem nagyon akarnak néptáncosok hozzánk szerződni. Ez is cél volt, hogy az Udvarhely Néptáncműhely – függetlenül attól, hogy itt lakik-e a potenciális jelentkező, vagy éppen Szovátán vagy Borszéken – vonzó legyen számára. Ha csak az utolsó alkalmazásra gondolok, elértem ezt a célt, Csíkszeredából jött át egy lány. Van egy nagyon lelkes csapat, vannak olyan előadásaink, ahol most már a színvonal is jó, közönség is van. A műhely újra ismertté vált, és látható, hogy ezt a műfajt fogjuk követni.
– A magánszférából jössz, mérnöki végzettséggel, marketingigazgatói múlttal. Miért váltottál?
– Közel 25 éve tagja voltam – és hála Istennek, ma is tagja vagyok – a táncházmozgalomnak, és úgy éreztem, picit többet szeretnék adni, bizonyítani, mint amennyit addig valamelyest passzív tagként tettem. Udvarhelyen azt láttam, hogy van egy válságban lévő táncegyüttes, és mindebből alakult ki egy olyan döntés, hogy megpróbálom.
– A táncházmozgalom iránti érdeklődésed mikor, hol kezdődött?
– Szerintem mindig bennem volt, még akkor is, amikor még nem volt fogalmam róla, de az egyetemi évek alatt engedtem kibontakozni. 1992-ben, két Jocó hatására. Az egyik Szász Jocó volt, az Üsztürü zenekar alapítója, akivel egy bentlakásban laktunk, és látva, hogy ő milyen hatalmas lelkesedéssel csinálja ezt, nagy hatással volt rám. A másik pedig Both Jocó, aki osztálytársam volt, és az Ördögtérgye Néptáncegyüttest hozta létre húsz éve. Ő mint közeli barát győzködött sokat, hogy olyan jó a táncház, menjek s nézzem meg. Így lettem táncházas. Nehezen ment az elején, hogy miként lehet összeegyeztetni a lépést, a zenét és hogy a nőre is figyelj, de a sok próbálkozás beszippantott.
– A furulyázás pedig egy átunatkozott vizsgaidőszakban indult. A szobatársamnak volt egy furulyája, elkezdtem fújdogálni. Nem a parasztfurulya érdekelt először, volt egy periódusom, amit nagyon szeretek, bár 2001 óta kiestem belőle: a reneszánsz zene és tánc. Eljártam kurzusokra, dokumentálódtam, tanultam, nagyon komolyan foglalkoztam ezzel. Közösen vezettük Kolozsváron az Amaryllis együttest, sőt, a rendezvényszervezés első lépéseit is ott tettem meg, fiatal egyetemistaként. A régizenéből aztán fokozatosan kivonultam, most már csak élvezője vagyok egy-egy jó előadásnak, koncertnek. És hát ami megmaradt, az a pásztorfurulya és a népzene.
– Ezt kitől tanultad?
– Autodidakta módon, táncházzenészektől. Séger Feri volt a legnagyobb segítségem, illetve adatközlőktől, Gyimesbe rengeteget jártam, Moldvába kevésbé, de megvoltak a személyes kapcsolatok az adatközlőkkel, akiktől sokat tudtam tanulni. És gyűjtésekből, szakkönyvekből, ahonnan lehetett, igyekeztem „összelopkodni” ezt a tudást, amit most magamnak tudhatok.
– Az Udvarhelyen megrendezett Erdélyi Táncháztalálkozó 2017-es és 2018-as rendezvénye is – szó szerint – hangos siker lett. Minek köszönhetően?
– 2014-ben olvastam, hogy 1978 szeptemberében volt Székelyudvarhelyen az első táncháztalálkozó. És már akkor elkezdtem gondolkodni, hogy még van négy év, két év alatt felépítem a csapatot, és utána elkezdek azon dolgozni, hogy amikor ennek a negyvenedik évfordulója lesz, meg kell ünnepelni valamilyen módon. Csakhogy az események felpörögtek, és már 2017-ben megszerveztük. Merthogy 2016-ban megkeresett a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László, hogy a stratégiájukban benne van egy Kárpát-medencei hálózat kiépítése, és hogy szálljak be ebbe.
Kicsit ódzkodtam, mert tudtam, van egy munkahelyem, ahol nagyon kemény építkezés folyik, meg fogom bírni még azt is? De valami azt mondta, hogy ha egy ilyen ügyre kérnek fel, akkor azt el kell vállalni.
– És úgy felpörögtek az események, hogy már 2017-ben megvalósult. Ez azért nagyon fontos, mert a Hagyományok Háza egy nagyon komoly szakmai hátteret tud nekünk biztosítani, és erőforrást is akár, én nem csak pénzre gondolok. Szerintem azért lett jó a táncháztalálkozó, mert eleve ilyen a mozgalom. 125 körül volt a zenészek száma, akiknek szerepük volt, de szombaton több mint 1200 embernek biztosítottunk vacsorát. Ezek csak azok, akik zenéltek vagy táncoltak, de mindenképp több ezer látogatóról beszélünk. Persze ebben a vele párhuzmosan zajló Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválnak is szerepe van: hasonlók a törekvéseink, értékeket próbálunk menteni, őrizni, ápolni vagy egyszerűen csak továbbadni. Ezért egymást erősíteni tudjuk.
– Mi a Hagyományok Háza hálózatnak a célja, lényege?
– A meglévő, jól működő dolgokat valamilyen szinten szervezettebbé tenni, például a gyűjtéseket és azok digitalizálását. Mivel ez is nagyon fontos feladata a hálózati tagoknak: megnézni, még hol lehet gyűjteni, vannak-e olyan régi gyűjtések régi adathordozókon, amiket meg kell menteni a pusztulástól. Emellett különböző rendezvények szervezése, kapcsolatteremtés az anyaországi és a határon túl működő szervezetek között, ugyanakkor elindítani új rendezvényeket, megnézni, hogy az oktatásban is hogyan lehet együttműködni, hiszen a mozgalom egyik legfontosabb része az oktatás. A hálózat ezt hivatott felvállalni.
