Lélekmorzsák – Április: ne lázadjak az ellen, amire nincs hatásom

Az eső végigsöpört a városon. Az elején diadalmaskodott a porlepel, s ahogy rábuggyantak a kövér cseppek, parisztozott a porfelhő, s beburkolta azokat. Aztán megadta magát, s a vίztükör becsomagolt mindent. Ahogy alább hagyott, ritmusosan még hallatta magát egy darabig az ablaküvegeken, alácsordult a csatornákból, s illatfelhője bekúszott az orromba.
Hirdetés

Szerettem az eső utáni illatokat. Emlékek tárházának ablakait nyitotta meg. Ma kicsimama sétált elő bennem.

Április volt, abban az évben hamarabb ment el a hó, s gyorsabban jött a meleg. Akkoriban, ha az idő mellénk állt, Szent György napja környékén megengedték, hogy levegyem a cipőm, s kiszaladhattam az utcára. Nagyokat dobbantva, elporozhattam egészen a sarokig, ahol az út feltért a temető felé, majd vissza. A varázsfelhő a lábujjaim közt buggyant ki, lassan szállt fölfelé, s ahogy visszaértem a kapuig, hátranézve a porködbe, gyermeki örömmel nyugtáztam, hogy a porpalástom beborίtotta az egész utcát. Kicsimama a maga jóságával a kertre támaszkodva figyelt. A kapun beérve, a puha, mindig frissen kaszált füvön pihent meg a talpam. Nagyapa a kaszára támaszkodva kisbajsza alól nézett nevető szemeivel. Soha nem mondta, de a világon mindenkinél jobban szeretett.

Akik átélnek egy háborút, s a sors megcibálja lelküket, megtanulnak nem beszélni az érzéseikről. Miként az indák, felkúsznak s körbeölelik észrevétlenül a gyanútlan fákat, az ő hétköznapjaikat birtokba vette a csendes túlélés.

Látom a kedélyállapotait váltogató áprilisok közül azt is, amikor ébredés után, mezítláb, reggel a küszöbön állok. Az eresz alatt a szőlő rügyeit bontogatja már. Kicsimama éppen szedi ki a kemencéből a friss ropogós cipókat, mint minden csütörtökön. Ahogy leveri a kemény héját, az illat beleng mindent. Ma is őt idézi, ha megérzem. A „kenyérmadárkát” is kiveszi, amit külön nekem sütött. Borsóból szemet rakott neki. Előtte lévő nap a kút mellett köpült friss vajat, most az kerül a kiscipómra. Nagyapa kikészίtette a habos frissen fejt tejet mellé. Azon a reggelen sem zúgolódtak, hogy eleredt az eső. Tisztelték az idő kiszámίthatatlanságát. Nyugtázták, hogy aznap pihentetősebbre küldi a fennvaló.

Állok ebben az áprilisi összevisszaságban, s eszembe ötlik egyik tőlük kapott leckém:

ne lázadjak az ellen, amire nincs hatásom. Az élet természetes ritmusához nekünk kell alkalmazkodni. 

Ülök, hallgatom az elcsituló esőt, s ahogy az előlopakodó napsugarak megcsillannak, s szivárványt rajzolnak az égre, megállok. Ahogy ők tették. Mert soha nem láttam őket sietni. Mindig minden dolgukat elvégezték, kora hajnaltól sötétedésig robotoltak, de panaszt egyszer sem hallottam, s nem láttam őket stresszelni és sietni soha. S félni se láttam, akárhogy fújtak a sorsukat alakίtó szelek.

Hirdetés

Bohókás áprilisaimba bárhogy is változzanak az időjárások, ezt mindenképp tovább kell vinnem tőlük, belőlük…

Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Lélekmorzsák – Március: érintsd meg a másik lelkét

Hirdetés