Szerettem az eső utáni illatokat. Emlékek tárházának ablakait nyitotta meg. Ma kicsimama sétált elő bennem.
Április volt, abban az évben hamarabb ment el a hó, s gyorsabban jött a meleg. Akkoriban, ha az idő mellénk állt, Szent György napja környékén megengedték, hogy levegyem a cipőm, s kiszaladhattam az utcára. Nagyokat dobbantva, elporozhattam egészen a sarokig, ahol az út feltért a temető felé, majd vissza. A varázsfelhő a lábujjaim közt buggyant ki, lassan szállt fölfelé, s ahogy visszaértem a kapuig, hátranézve a porködbe, gyermeki örömmel nyugtáztam, hogy a porpalástom beborίtotta az egész utcát. Kicsimama a maga jóságával a kertre támaszkodva figyelt. A kapun beérve, a puha, mindig frissen kaszált füvön pihent meg a talpam. Nagyapa a kaszára támaszkodva kisbajsza alól nézett nevető szemeivel. Soha nem mondta, de a világon mindenkinél jobban szeretett.
Akik átélnek egy háborút, s a sors megcibálja lelküket, megtanulnak nem beszélni az érzéseikről. Miként az indák, felkúsznak s körbeölelik észrevétlenül a gyanútlan fákat, az ő hétköznapjaikat birtokba vette a csendes túlélés.
Látom a kedélyállapotait váltogató áprilisok közül azt is, amikor ébredés után, mezítláb, reggel a küszöbön állok. Az eresz alatt a szőlő rügyeit bontogatja már. Kicsimama éppen szedi ki a kemencéből a friss ropogós cipókat, mint minden csütörtökön. Ahogy leveri a kemény héját, az illat beleng mindent. Ma is őt idézi, ha megérzem. A „kenyérmadárkát” is kiveszi, amit külön nekem sütött. Borsóból szemet rakott neki. Előtte lévő nap a kút mellett köpült friss vajat, most az kerül a kiscipómra. Nagyapa kikészίtette a habos frissen fejt tejet mellé. Azon a reggelen sem zúgolódtak, hogy eleredt az eső. Tisztelték az idő kiszámίthatatlanságát. Nyugtázták, hogy aznap pihentetősebbre küldi a fennvaló.
Állok ebben az áprilisi összevisszaságban, s eszembe ötlik egyik tőlük kapott leckém:
ne lázadjak az ellen, amire nincs hatásom. Az élet természetes ritmusához nekünk kell alkalmazkodni.
Ülök, hallgatom az elcsituló esőt, s ahogy az előlopakodó napsugarak megcsillannak, s szivárványt rajzolnak az égre, megállok. Ahogy ők tették. Mert soha nem láttam őket sietni. Mindig minden dolgukat elvégezték, kora hajnaltól sötétedésig robotoltak, de panaszt egyszer sem hallottam, s nem láttam őket stresszelni és sietni soha. S félni se láttam, akárhogy fújtak a sorsukat alakίtó szelek.
Bohókás áprilisaimba bárhogy is változzanak az időjárások, ezt mindenképp tovább kell vinnem tőlük, belőlük...
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Lélekmorzsák – Március: érintsd meg a másik lelkét
A kaszálók fehér, hosszú estélyikben pompáztak, a széleiken megbúvó kopár bokrok csipkét rajzoltak a hófehér lepelre. Odébb a fenyvesek még fehér pamacsokat ringató tüllszoknyái bár hűvös idő látszatát keltették, déltájban már a rügyek ki-kimerészkedtek a helyüket elfoglalni, s lassacskán birtokba vették a gallyakat. Minden bódίtóan csendes volt, s felsejlett a láthatáron a tavasz.
