A nyeregben találtam meg a megküzdési stratégiámat

Megküzdeni a problémákkal mindenkinek mást jelent. Kimozdulni a megszokottból nem egyszerű, és néha egy fenékbe billentés kell hozzá. Egy évvel ezelőtt szó szerint egy ló rúgott fenékbe engem, és ébresztett fel az addigi melankóliámból. Azóta is tart a ló-őrület, s remélem ez még sokáig így lesz, mert a nyeregben megtaláltam azt, ami segít a megküzdésben.
Hirdetés

Márciusban múlt egy éve, hogy elkezdtem megtanulni a lovaglás bonyolult és tanulságos művészetét. Régi álmom volt, és „hála” a Covid-helyzetnek, több lett a szabadidőm. Azóta is rendszeresen járok, heti két alkalommal, de ha tehetném mennék többször.

Röviden az előzményekről:

2021-ben lettem hivatalosan is pánikbeteg. Ennek részletei most nem ide tartoznak, bár igaz, hogy a gyógyulás és a megküzdés nagyban összefügg a lovakkal. Tavaly decemberben még javában gyógyultam a betegségemből. Jobb volt minden, de még nem bíztam eléggé magamban, sok volt a kétely. Mégis, az edzőm biztatására úgy döntöttem, részt veszek a téli lovas ünnepen, díjlovaglás kategóriában. Közönség előtt, egyedül. Négyperces díjlovas programot kellett bemutatni egy általam választott zenére. Bár igent mondtam a meghívásra, legbelül azért rettegtem.

Mi lesz, ha pánikrohamot kapok ott és akkor? Mi lesz ha úrrá lesz rajtam a félelem?

Korán reggel elsőnek érkeztem meg a lovardába: táska a hátamon, vödör a kezemben, Jázminnak vittem egy kis csemegét a nap végére, kiegészítve azt a kedvenc nyalókájával. Kihoztuk a lovakat az istállóból, és elkezdtük pucolni őket. Én meg csak arra tudtam gondolni, nehogy elveszítsem a kontrollt, és átengedjem magam a feszültségnek. De Jázmin sörényét fésülgetve, a patáit pucolgatva és közben a többiekkel beszélgetve, elszállt az aggodalmam. Sok új ló, mének és kancák egy helyen, a hideg, a sok ember, a hangos zene… mind-mind izgatottá tettek. Levetettem a vastag kabátot, de annyira pörögtem, hogy nem éreztem a hideget. Felpattantam a nyeregbe. Köpni-nyelni nem tudtam, a szívem erősen vert. Kezdett kicsit szorongás jellegű lenni a dolog, de annyira igyekeztem nem idegesíteni Jázmint, hogy végül össze tudtam szedni magam, és nem pánikoltam be. Nem néztem senkire a nézőtéren, nem figyeltem semmi másra. Jázmin fejét vizslattam és a nyakát simogattam. Közben többször elmondtam neki, hogy együtt végig tudjuk csinálni és reménykedtem benne, hogy valamit ért a nyökögésemből.

Hogy miket és hogyan kellett csinálni, az nem lényeges, de a program vége felé közeledve, amikor tudtam, hogy már csak néhány lépés és végeztünk, képtelen voltam letörölni a vigyort a képemről.

Nem volt hibátlan a lovaglás, szétfagyott a kezem, zsibbadt a lábam, mégis, olyan endorfin löket indult meg a testemben, amit rég nem éreztem.

Leugrottam a nyeregből, és nem tudtam megállni, hogy ne puszilgassam össze-vissza a lovat. Fantasztikus érzés volt, és annyira fel voltam dobódva, hogy aztán fél délután az össze-vissza ledobott cuccaimat keresgéltem.

Nem azért volt vagány, mert villoghattam a tudásommal. Bevallom, arra sem emlékszem, hogy kivel beszélgettem aznap, vagy hogy mit ettem. Egyszerűen azért volt jó, mert végig tudtam csinálni. Egy olyan év volt mögöttem, amikor az ágyból nem akartam kikelni, amikor nem láttam semmi értelmet az életben, nemhogy lovas bemutatón részt venni. Éppen gyógyuló pánikbetegként ez volt az egyik legnagyobb sikerélményem.

A lovaglás által megláttam az életnek egy olyan oldalát, ahol nem azért teszek valamit, mert kell, mert muszáj. Azért csinálom, mert szeretem és mert jót tesz nekem. 

Nincs benne pénz, karrier, hatalom. De segít legyőzni a félelmeket, hiszen a ló hátán nincs idő önsajnálatra vagy hisztire. Ott kell lenni fejben és lélekben, együtt kell dolgozni az állattal. Talán mondanom sem kell, hogy valakinek, aki folyton szorongott, félt és pánikolt, ez mekkora előrelépést jelent.

A lovaglás folyamatosan emlékeztet arra, hogy bármilyen nehéz és tragikus helyzetbe is kerülök, össze tudom szedni magam. Ha akarom. Fáj, mert fáj. És nem kellemes, amikor az ember legszívesebben elbújna a világ elől. De ez csak egy kis ideig tart. Nekem addig, amíg felülök a nyeregbe.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Nem leszek kevesebb attól, ha tévedek

Hirdetés