ARCHÍV Lukács Emőke: „A báb nem korosztály, hanem műfaj”

A mesét imádta, kísérletezett meseírással is Lukács Emőke, majd diákszínjátszóként elvarázsolta a színpad. Több hazai bábszínháznál is játszott, majd hazatért, hogy a Tomcsa Sándor Színház bábtagozatának, az Udvarhely Bábműhelynek a születésénél bábáskodjék. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Miért épp bábszínész lettél?

– Középiskolában a Vitéz Lelkek (a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium színjátszó csoportja, szerk.megj.) tagja lettem, azzal a vággyal, hogy majd ha „nagy leszek”, színházzal foglalkozzam. A rendezés gondolata mocorgott bennem. Mikor végzős koromban komolyabban készülni kezdtünk az egyetemi felvételire, kiderült, hogy rendező szak nem indul sem Kolozsváron, sem Marosvásárhelyen. Színész- és valami fura bábszínész szak közül tudtam választani. Fogalmam sem volt mi fán terem a bábszínészet. Elbizonytalanodtam… színész nem akartam lenni. Szász-Mihálykó Mária, a színicsoport vezetője és felkészítő tanárunk (magyartanárom is volt) azt kérdezte: nem érdekel a bábszíni? Azt szeretnéd – tette hozzá. És ennyi volt. Volt bennem valami ösztönös elfogadás az akkori helyzettel szemben: bábszínész szak indul, ez nem véletlen, oda felvételizek. Felvettek. Fél év sem telt el, és beszippantott ez a szakma, ez a színházi látásmód, az alkotásnak ez a komplex és mégis végtelenül egyszerű, ösztönvilágunk és lényünk alapjaiból táplálkozó válfaja, a játszás maga.

Jut eszedbe meghatározó bábos élmény?

– Meghatározó volt a marosvásárhelyi Ariel bábszínház Mirkó királyfi című bábjátéka, amit akkortájt mutattak be, amikor az egyetemi felvételi zajlott. Beégtek az agyamba a gyönyörű bunraku bábok, az alvilág-jelenet erős képei a hatalmas boszorkánnyal, a világ tetejére való feljutás technikai megoldásai.

Aztán ahogy kupálódtam, arra is rá kellett eszmélnem, hogy elég nagy az eltartás, már-már lenézés a bábszínház mint színházi műfaj iránt.

A laikusok és a színházi szakma is egyaránt „rütyükélésnek”, „csak” gyermeteg játszadozásnak tekinti a bábszínházat.

Ebben a hangulatban oázist jelentettek Nagy Kopeczky Kálmán előadásai: komplexek voltak, összeszedettek, gyermekien tiszták. Azt a belső meggyőződésemet erősítették meg ezek a bábjátékok, hogy a bábszínház érvényes színházi műfaj, évezredes múlttal, és akarom, hogy a jövőjéhez nekem is közöm legyen.

Milyen adottságokból táplálkozik a benned élő bábművész?

– Az alkotó, értelmező, átalakító gyermeki énemből elsősorban. Arra a nagyon egyszerű dologra gondolok, amikor leülünk egy gyerekkel legózni és ottragadunk a gyerekszobában. A labda égen átrobogó üstökös lesz, a paplan a vöröstenger, mi pedig a macikirály alattvalói. Aztán a precízségre törekvésem is fontos. A bábszínházban a pontos mozdulatok, a ritmusjátékok nagyon fontosak. Sokat gyakorolok, igénylem a gyakorlásra szánt időt. Van türelmem akár órákon át próbálni egy rövid jelenetet.

Van-e kedvenc bábfigurád? Vagy kedvenc bábos műfaj?

– Talán a kesztyűbáb, ami a legközelebb áll a szívemhez. És talán a klasszikus marionett az, ami ritkán hoz lázba. Egy vietnámi vízi bábszínház „kulisszái” mögé szívesen belesnék. Az afrikai bábjátszásról pedig szégyenletesen keveset tudok. Van mit tanulni még.

Hirdetés

Mekkora improvizációs tere van egy bábszínésznek?

– Azt hiszem egyéniség nélkül nincs színház. Azokban a próbafolyamatokban érzem jól magam, ahol alkotótársa lehetek a rendezőnek, tervezőnek és persze a színészkollégáimnak. Fontos, hogy az adott előadást a saját ügyemnek tudjam, akarjam eljátszani, elmondani. Fontos, hogy lehessen véleményem, hogy a rendező lássa és figyelembe vegye: érző-gondolkodó lény vagyok.

Hogyan írnád le a bábok által teremtett világot? Mitől más egy bábok által életre hívott világ, mint egy színészek által bemutatott történet?

– A bábszínház, mint színházi forma, egy sajátos művészet. Nem az ember-színház kicsinyített, utánzó mása, mint azt sokáig gondolták. És nem „gyerekszínház”, ahogy azt napjaink társadalma tartja. Szóval a báb nem korosztály, hanem műfaj. Jellegzetes világgal (mozgással, látvánnyal, hanggal) rendelkező, önálló kifejezőerő. A báb az ősi mítoszok, rítusok világának szerves része.

A báb tulajdonképpen fa-, szivacs- polisztirén-, vagy rongydarab, matéria. Tehát nem él, nem lélegzik, nem létezik. És mégis… A bábszínház a csoda birodalma. Nem meseországra gondolok.

A bábszínházban a létezés olyan dimenzióit vagyunk képesek megjeleníteni, amire az „élő” színház éppen húsvérsége és földhözragadtsága miatt nem képes.

Éppen ezért a bábszínház műfajilag közelebb áll a filmhez és az animációhoz, mint az „élő” színházhoz. Fogalmazásmódja, sűrítettsége a balladákhoz hasonlítható leginkább. Eszköztárában fontos szerep jut a szimbólumoknak, a lényegített ábrázolásnak és az embert jelképező, groteszk, gyakran túlzó alakoknak. Nem meglepő tehát, hogy a gyermekeknek szánt mesék feldolgozására az alkotó felnőtt a bábszínház eszköztárát használja, jól vagy rosszul. A sérülések elkerülése érdekében fontos figyelembe venni a korosztályi megjelölést. Vannak tartalmak, melyek esetleg nem valók egy 4–5 évesnek. A „de hát bábszínház!” típusú értetlenkedés pedig hadd legyen a múlté…

Hogyan fogalmaznád meg a minőségi, kortárs bábművészet jellemzőit?

– Tartom, hogy a színház fórum: problémáink, örömeink, az emberi élet kérdéseinek kerekasztala. A kortárs bábművészet korlátokat feszeget színház és bábszínház, animáció és bábszínház között. Vizsgálat alá helyezi a mozgató és a báb kapcsolatát. A kortárs bábszínház szabályokat rúg fel, állandó kutatásban van.

Névjegy: 2011-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakán. Dolgozott az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínháznál, a Tamacisz társulatnál és a Cimborák bábszínháznál is. Több díja van, legutóbb 2019-ben két elismerést is kiérdemelt (Benedek Elek-díj és alakítás-díj a IV. Fux Feszten, az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján) a Béka-királykisasszony című előadásban megformált mesélő szerepéért.

Fotó: Balázs Attila, Kovács Levente 

Napocska, a napsugaras festőművész

Hirdetés