Megvalósult álmok

Először poénnak tűnt, aztán kiderült, hogy nem az, sőt, komoly. Írjak a Nőilegbe Férfileget. Mivel az idei tél, úgy tűnik, a mai napra esik, adja magát, hogy tél volt, hó esett, s jöttek… az ötletek?! Igaz, a téli ünnepkörön már rég túl, illetve még nagyon innen vagyunk, azért mégis jelentős esemény van áprilisban. Nekem személyesen annál is inkább, mivel a számomra legfontosabb nő szintén most ünnepli kerek születésnapját. Tehát szülinapodra mit is mondhatnék neked?

Az 1930–40-es évek kicsit Lev Tolsztoj művét, a Háború és békét juttatja eszembe. Csak azokban az években ez fordítva íródott, békés látszat mögött rohant Európa és a világ a háború felé. A gazdasági világválságból való kilábalás utáni reményteli, látszólagos békeévekben, a lecsengő szesztilalom mellett egyszerre volt jelen az elegancia és a dekadencia a szving és a dzsessz ritmusában, a tangó vagy a charleston mozdulataiban. Ez egy korábban szokatlan női magatartással, ruhaviselettel társulva bőven elegendő volt ahhoz, hogy egy-egy konzervatívabb, esetenként autoriterbe átváltó társadalomban vagy társadalmi csoportban helyenként kivágja a biztosítékot.

A filmvászon varázslataként megszólalt a néma Chaplin vagy Greta Garbo. Hollywood sztárjai mellett a mozi égboltján fényesen ragyogtak a mi csillagaink is, Jávor Pál, Kabos Gyula vagy Páger Antal pályája látványosan kezdett felívelni, míg Tolnay Klári, Szeleczky Zita, Karády Katalin generációk számára testesítették meg a dívát…

Mindeközben először a színfalak mögött, majd reflektorfényben az emberiség legocsmányabb rendszereinek vörös, fekete és barna színű csapatai készülődtek az elkerülhetetlenné váló, nyíltszíni fellépésükre a történelem arénájában. Aztán 1939. szeptember 1-jén elkezdődött, és 1945-ig tartott, hat évet. Pont annyit, mint amennyi ideje te létezel, kedves Nőileg. És mennyivel kedvesebb számomra a te hat éved, így a 21. század elején!

Semmiből értéket teremteni rombolás nélkül mostanság sem mindennapi teljesítmény. Merészet álmodtatok, és megvalósult.

Most, amikor sokan temetik a hagyományos, írott világot, megmutattátok, hogy napjainkban milyen a start up gyermekkor. Offline és online módban egyaránt átíveltek az X, Y, Z generációk között, mindezt oly módon, hogy a diákjaim, a kortársaim és édesanyám nemzedéke is építkezhet, gazdagodhat a Nőileg által alkotott tartalmakkal, cikkekkel. S ne legyek képmutató, jómagam is érdeklődve forgatom a lapot vagy kattintok egy-egy érdekfeszítőnek mutatkozó cikkre a honlapon. 

Hirdetés

Szóval, kedves Hölgyeim, férfi kollégáitokkal együtt nemcsak magasra tettétek a lécet, de alaposan meg is ütöttétek a mércét.

Gratulálok, szép munka volt, s álmodjátok tovább a Nőileget! Boldog szülinapot!

Kiemelt kép: Shutterstock