Mikes Zsigmond vezetett túrája GRÓF BICIKLIN

Gróf Mikes Zsigmond különleges eset. Nem csupán abban az értelemben, ahogy minden ember története egyedi, megismételhetetlen. Ő ugyanis az az arisztokrata, aki jóval az osztályharcos idők után, de mégiscsak a vasfüggönyön innen eszmélt a világra. Bár Nagyváradon született 1972-ben, első emlékei mégis Kolozsvárhoz kötődnek: a nagyszülők lakása a státusházban, a Mikes Mihály szobájában lévő kisszék és kályha. Az aradi, illetve kolozsvári származású szülők azt követően kerültek Váradra, hogy az édesanya, Hrivnyák Mária kezdő orvosként a partiumi nagyvárosban kapott munkát, a gépészmérnök apa, Mikes Imre pedig követte nejét.

„A származásommal kapcsolatos felvilágosítások valahogy úgy kezdődtek, hogy 1980 körül édesapám elővett egy címeres családfát, és kicsit mesélt hozzá. Arra már nem emlékszem, hogy kifejezetten figyelmeztettek volna, mennyire tanácsos más körökben beszélni erről, de valamilyen módon bizonyára éreztették, mert azt hiszem, Nagyváradon soha senkivel nem beszéltem erről a témáról” – meséli.

A nagy váltás 1985-ben következett be, amikor Mikes Imre turistaútlevéllel és két gyerekkel Nyugat-Németországba indult. Egy évvel korábban az édesanya „terepszemlén” járt az akkor már Németországban élő szüleinél. Németországban a legalsó társadalmi osztályból, a bevándorlók táborából voltak kénytelenek megkezdeni a felkapaszkodást. Az édesanya 1987-ben mehetett utánuk, de csak 1989-ben jutott álláshoz mindkét szülő. Épp a romániai forradalom évében, a hazajövetel gondolata jó ideig nem merült fel a családban. 

Zsigmond 1993-ban fejezte be a középiskolát, majd Darmstadtban végzett 2001-ben mérnök-közgazdászként.

„Egyetemista korom óta sokat vívódtam Németországban. Már korábban észrevettem, hogy a magyar nyelv nagyon hiányzik, többször előfordult, hogy elalvásra képtelenül felkeltem az éjszaka közepén, a rádió középhullámán kerestem egy magyar adót, s azt hallgatva lassan megnyugodtam.

Hiszen tizenkét éves koromig szinte csak magyar szót hallottam, majd belecsöppentem a német nyelvtengerbe. Annyira hiányzott a magyar szó, hogy rájöttem: nem létezhetek nélküle, és ha egy mód van rá, magyar nyelvterületen fogok élni.”

Gróf Mikes Zsigmond és neje, Zsuzsanna

Az Argentínában élő Bánffy-rokonság 1991-ben jelentkezett: szeretnének hazajönni Erdélybe, megnézni, hol is éltek a szüleik. A kirándulás egyik részében a nagymama, gróf Mikes Mihályné Bánffy Eszter volt a kalauz, kastélyról kastélyra mesélte az emlékeit, így elevenedett meg Magyarcsesztve, Aranyosgerend, Keresd, Uzon, Bodola, Zabola, Torja. Észak-Erdélyben gróf Bánffy István idegenvezetésével járták be Válaszutat, Bonchidát, Bethlent, Beresztelkét, Marosvécset, a Bánffy-havasokat, Bánffyfürdőt. 

„Nagymamám és az öccse néhány szóval életet varázsoltak a helyszínekbe, úgy meséltek az elénk táruló látványról, hogy mindenütt azt érezhettük: hazaérkeztünk.

Életre keltek a falak, a kövek, a fák, valamennyi helyszín személyes vonatkozást nyert. A lepusztult vagy jó állapotban talált kastélyok természetesen más-más hangulatot keltettek, a legfontosabb azonban az volt, hogy a múltidézésben mindannyiunk által szeretett emberek jelentették az időbeni hidat.”

Zsigmond, neked minden helyszínre úgy kell tekintened, hogy ez a te otthonod, mindegy, hogy most kinek a tulajdonában van, mondta akkor a Bánffy nagymama. És 2005-ben gróf Mikes Zsigmond nagynénjével, Mikes Borbálával beköltözött az uzoni Béldi-kúriába.

Fotó: Köntés Ernő