Oltári férfiak Mindenki története tükör számomra, ebből áll össze az én arcom is

Dr. Horváth Levente református lelkipásztor, kinek 1993 óta szívügye a szenvedélybetegek megmentése és a társadalomba való újra bekapcsolása. 1996-ban megalapította a marosvásárhelyi központú Bonus Pastor Alapítványt, majd Magyarózdon létrehozta a Terápiás Otthont, amely azóta csodálatos szolgálattá nőtte ki magát. A régió legjelentősebb ilyen jellegű szervezeteként és intézményeként indulása óta több mint 1500 személyt indított el a gyógyulás útján és nagyjából ugyanennyi gyerek és fiatal vett részt prevenciós táboraikban.

– Honnan származik a te életedben az elhivatottság a függőbetegek megmentésére?

– Magyarországon néhai Siklós József református lelkipásztor 1978-ban újraindította a Kék Kereszt Iszákos Mentőmissziót, amelyet a kommunizmus uralomra jutásával beszüntettek. Ő édesapámmal baráti kapcsolatot ápolt, és 1981-ben meglátogatott bennünket. Én akkor teológushallgató voltam. Ezen a felejthetetlen délutánon rengeteget mesélt az alkoholfüggők szabadulástörténeteiből. Én pedig szájtátva hallgattam ezeket a történeteket, ámulva, hogy Isten kegyelme milyen hatalmas. Aznap késő este elalvás előtt arra gondoltam, hogy én ezt a fajta szolgálatot biztos, hogy soha nem tudnám végezni, én erre teljesen alkalmatlan vagyok. És akkor azt mondtam az Úrnak:

„Istenem, te tudod, hogy én úgy mentem a teológiára, hogy azt mondtam neked: velem azt tehetsz, amit akarsz, és oda küldhetsz, ahová akarsz. De ezt biztos, hogy nem nekem találtad ki.” 

Isten humora pedig úgy alakította az életem, hogy 12 évvel később egyszerre csak ez a szolgálat adatott nekem. Később, a Szentírást még alaposabban tanulmányozva jöttem rá, hogy Isten nagy szentjei közül egyik sem érezte magát alkalmasnak arra a szolgálatra, amit végül rá bíztak.

És hogyan konkretizálódott Isten terve rád vonatkozóan?

– 1993-ban tértem haza egy egyéves tanulmányi útról a skóciai Edinburghból. Akkor már gyülekezeti lelkész voltam. Aztán jelentkeztem a püspök úrnál, hogy beszámoljak a tanulmányútról, illetve felhívjam figyelmét arra, hogy szükség lenne olyan elhivatott emberek képzésére, akik a különféle szeretetszolgálatokban felkarolják a társadalom peremére kerülteket. Én úgy jelentkeztem nála, hogy szívesen részt vennék ebben a képzésben. 

Isten tréfája az volt, hogy mielőtt megszólaltam volna, a püspök úr azzal fogadott, hogy szeretné, ha a református egyház létrehozna egy mentőmissziót, mely a kallódó embereket felkarolná. Aztán egy váratlan fordulattal hozzám fordult, és közölte, hogy nekem kellene ezt a missziót megszervezni.

Erre én hebegni-habogni kezdtem, hogy nem vagyok erre alkalmas, mire főtiszteletű Csiha Kálmán püspök úr csak annyit mondott: „Majd a Szentlélek alkalmassá tesz.”

– Sokféle élettörténettel találkozva, összefüggéseket keresve, az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy melyek a függőségre hajlamosító tényezők? 

– Erről hosszú ideig komoly szakmai vita folyt, különösen arról az aspektusról, hogy van-e genetikai diszponáltság egy szenvedélybetegség kialakulása mögött, vagyis öröklött-e vagy esetleg a családi minta hajlamosít erre. A közel három évtized alatt több külföldi tudóssal, szakemberrel is konzultáltam erről, és követem a szakirodalmat. Ők is igazolták, amit most már én is vallok, hogy nincs genetikai determinizmus ebben a dologban. Az egyértelmű, hogy amennyiben valakinek a felmenői között több alkoholista előfordul, akkor ő nagyobb veszélynek van kitéve. Ebből is adódott az a tévhit, hogy a szenvedélybetegségnek lehet egy génje. De ez nem így van. Másfelől meg látok családtörténeteket, ahol a felmenők között senki nem volt alkoholista, valaki mégis az lett.

– Hogyan és miért alakul ki valakiben szenvedélybetegség? 

– Erre nagyon nehéz egyértelmű választ adni. Ha például függő családból származik valaki, akkor azt a modellt látja, hogy ha van egy feszültség, konfliktus, akkor a megkönnyebbülést, feloldódást a pótszer idézi elő benne. Ilyen esetben, bár a nehézség marad, a megoldás illúzióját keltő tudatállapotot megkaparinthatja. Rövid távon. Ha valaki ezt a mintát látta a családban, és nagyobb nehézség, trauma éri, akkor rögtön jöhet – akár tudat alatt is – a „megoldás”, hogy felhajtson egy pohárral. Ez sokszor nem is tudatosul, csak marad az az utóíz, hogy a szer segített, jobb kedélye lett.

Prevenciós tábor gyerekeknek

A kérdésben levő miértnél azonban van egy fontosabb szempont. Miután a terápiás otthonokban feldolgozzuk a családi modelleket, tudatosítjuk a kötődési mintákat, azután inkább arra a kérdésre koncentrálunk, hogy mi a célja az életemnek.

Mert ha csupán a múlt felől nézzük, akkor nem látunk értelmet abban, hogy miért ejtett rabul a szenvedélybetegség, és nem tudom meglátni, hogy az életemnek lehet értelme.

– Mikor érkezik el az a pont a függőbeteg életében, amikor elkezd gondolkodni a kiúton?

– A válaszom egyszerű: akkor, amikor már végre nincs kiút. Az embernek nem lehet önmagára ébredni és rálátnia a maga nyomorára és krízis állapotára mindaddig, amíg még lát kiutat. Nagyon fontosak az irgalmas ütések az ember életében, azok a veszteségek, megrázó élmények, amelyek elérhetik mindannyiunknál a felébredést. Nem lehet megszabadulni addig, amíg van emberi remény.

Csak az mozgósítja az embert, ha szembe mer nézni azzal, hogy nincs remény. Aki nem jutott el ehhez a kétségbeeséshez, az végleg elveszett.

Esterházy Péternek van egy Kálvintól idézett mondata, amit nagyon szeretek „Elvesztem volna, ha nem vesztem volna el”. Ezt a döbbenetet mindannyian másképp éljük meg. Van, aki eljut erre a felismerésre a szer használata nélkül is, és az az ember megelőlegezi magának az életet, mielőtt a halálos ágyán kéne elsiratnia azt, hogy mit tenne másképp.

Meghívottként Budapest egyik református templomában /fotó: Bazánth Ivola
Hirdetés

Az a fájdalmas, hogy van, akinél soha nem érkezik el az a pont, hogy felébredjen, feltámadjon, így halvajáróként, alvajáróként éli le az életét, vagyis inkább elmegy a saját élete mellett. 

– Van olyan szenvedélybetegség, amiből könnyebb kigyógyulni?

– Ez előfordulhat, de nem szabályszerű. Mindig van egy domináns szenvedélybetegség, és előfordul, hogy a nem dominánsból könnyebb kigyógyulni. Hogy kinél mi ez, teljesen kiszámíthatatlan, mégis van egyfajta megfigyelés, amire támaszkodhatunk. Például az alkoholfüggők meglepődnek azon, hogy a nikotinfüggőség sokkal addiktívabb, és nehezebben tudnak abból kikászálódni még akkor is, ha már sikerült a poharat letenni. A drogok esetében pedig vannak nagyon addiktív drogok és vannak ún. könnyű drogok. A nikotin azért is okozhat nagyon erős függőséget, mivel kettős hatású, vagyis egyfelől élénkít, másfelől pedig megnyugtat. Utóbbi hatás pedig a cigarettázás rituáléjához kötődik.

– Egyik szenvedély gerjesztheti a másikat, vagyis ha valakinek már van egy függősége, könnyebben kialakulhat egy második, harmadik?

– Erre is kétoldalú válaszom van. Nem lehet tudni előre, hogy ha például valaki drogfüggő, akkor nem fog-e az alkoholhoz nyúlni, vagy nem lesz-e gyógyszerfüggő, mivel nem ismerjük előre a primér függőség pszichés hatásait. Ugyanakkor tény az, hogy az egyik függőség előszobájává válhat egy másiknak. Nem feltétlenül gerjeszti azt, inkább diszponálttá tehet. Olyan eset is van, hogy valaki le akar szokni az egyik függőségről, és áttér egy másikra: cseberből vederbe. Ezt nevezzük kereszt-függőségnek.

Feleségével, Máriával, akivel nem csupán az életben, de hivatásukban is társak

– A szükségállapot, amelyben nagyjából két hónapig voltunk, hozzájárulhatott függőségek kialakulásához?

– Nagyon fájdalmas a helyzet, mivel a kialakulás lehetőségét megsokszorozta. Az az ember, aki korábban önmagával és szeretteivel nem tudott jó, meghitt kapcsolatot kialakítani, az hogyan tanulhatta volna meg egy ilyen kényszerhelyzetben, hogy jól kapcsolódjon?

Az emberek nagy része nincs jóban önmagával, ami egy olyan feszültség, amire rá kell tölteni, bódítani kell önmagam, hogy ne lássam, milyen kapcsolati hiány jött létre: önmagammal, embertársaimmal és Istennel.

A függőség egyik meghatározása, hogy kapcsolati betegség. Azok az emberek, akik jóban vannak önmagukkal, nem érzik nehéznek, ha egyedül maradnak. Viszont az, aki nem tanulta meg helyesen szeretni önmagát, attól hiába várjuk el, hogy a rá szakadó csendben és sok időben ne unatkozzék. Ezért azt mondanám, hogy a kényszerhelyzet felerősítette a meg nem oldott problémákat az önmagunkkal való kapcsolatunkban. Meggyőződésem, hogy a csend óriási erőforrás, amihez ha valaki nem tudott eljutni, akkor valami elviselhetetlen börtönként élte meg az elmúlt időszakot.

Sajnos több barátunk, aki kigyógyult egy függőségből, most visszaesett, másoknál pár hét alatt alakult ki addikció – nagyon sok ilyen beszélgetésem volt nekem is és a munkatársaimnak is. Ezekkel az emberekkel telefonon, online tartottuk a kapcsolatot, hogy átsegítsük őket ezen a nehéz időszakon.

– Gondolom, a terápia során a résztvevőkkel akarva-akaratlan kialakulhat kötődés. Van olyan, számodra kedves szabadulástörténet, amelyet megosztanál az olvasókkal?

– A segítő szakmában dolgozók számára ez nemcsak öröm, hanem kísértés is, hogy nehogy rosszul kapcsolódjanak hozzám a gondozottjaim. Az nem baj, ha kialakul egy személyes kapcsolat, de az legyen a szó legnemesebb értelmében személyes, amely nem zárja ki az egészséges távolságtartást. Nagyon nehéz egyetlen szabadulástörténetet kiemelni, hiszen rengeteg van, amely nagyon kedves számomra. Én különösen azokban a történetekben gyönyörködöm, ahol megszűnt a ráutaltság, és ma már felnőtt módon barátok tudunk lenni anélkül, hogy valamiféle alá-fölérendeltségi viszony vagy függés lenne.

Azt szokták mondani, hogy kutyából nem lesz szalonna meg fából vaskarika, azonban én azt láttam a közel harminc év alatt, hogy a legjobb vaskarikák fából készültek, és a legjobb szalonna kutyából lett.

Rablóból lett a legjobb pandúr, akik időközben munkatársaink is lettek, és ma már sorstársaikat segítik. Ezek az emberek különösen kedvesek nekem.

Kiemelt kép: Bazánth Ivola

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: