Nagyi szemszögéből a világ – Olyan szép az élet, csak ez a vénség ne lenne

Nagyi az élet minden területén határozott elképzeléssel rendelkezik, és szereti elrendezni a dolgokat. Nincs ez másként a saját halálával, sőt, temetésével sem. Ezúttal Nagyi búcsúzik – nem csupán az unokától, de az olvasóktól is.
Hirdetés

Szervusz, Henikém, már úgy vártalak! Rég nem jártál nálam. Ugyanbiza’ milyen dolgod lehetett állandó jelleggel? Na, ülj le, szusszanj meg! Vegyél abból a zserbóból, direkt neked süttem, mert tudom, hogy a kedvenced. Jaj, megeszed az idegeimet! Mik azok a kalóriák, angyalom? Ezekkel a külföldi szavakkal visztek a sírba.

Figyelj ide, ha már itt tartunk, azt bizonyosan ti is észrevettétek, hogy nekem eléfelé már nincsen annyi, mint hátra.

S az ember fel kell legyen készülve, hogy a halál ne érje váratlanul.

Jaj, ne sápítozz itt nekem! Mit gondoltál, angyalom, örökké fogok élni? Még csak az hiányozna! Ezt te se kívánhatod magatoknak.

Engem már nagy veszteség nem érhet, fiam. Legfeljebb meghalok, de akkor sem lesz világvége. Pár dolgot ki is találtam, hogy ti ne kelljen összevesszetek azon, mit hogy csináljatok, s vajon én hogy szerettem volna. Jobb tisztán, kerek-perec megbeszélni ezeket.

Az utóbbi időben a szívem, az epém, a májam erőst rendetlenkedik. Nem beszélve arról, hogy a lábam állandó jelleggel fáj, s meg van dagadva.

Olyan szép az élet, csak ez a vénség ne lenne, 

ez kikészíti az embert, mikor nincs olyan tagod, ami ne sajogna. Tudod, angyalom, nem mindegy, az ember miben hal meg. Bezzeg Ilonka a múlt hónapban csak úgy elaludt. Délelőtt leült a fotelbe tévét nézni, s hát amikor jöttek a fiáék látogatóba, úgy kapták meg, a szemüvege lecsúszott az ölébe. Na, az ilyen halál ajándék. Kár, hogy nem lehet receptre felíratni ezt is, mint az orvosságot.

Ha netán valami bajom talál lenni, ezt a nyakláncot reád hagyom, angyalom. Tudod, leány gyermekem nem született, az unokák között is te vagy az egyetlen leányka. Ki másra hagynám? De nekem aztán hordjad, mert az én anyámé volt, annak idején még a dédnagyapádtól kapta, mikor eljegyezte.

Apád s bátyád a bennvalón osztozzanak meg ügyesen, ahogy jó testvérekhez illik. 

Én azt se bánom, ha eladják, csak tisztességes ember kezébe kerüljön, aki megbecsüli ezt a szép udvart s kertet. Nem szeretném, ha a halálom után kivágnák ezeket az öreg diófákat, almafákat.

Olyan jó árnyékot vetnek, s a termés is gazdag. Még nagyapáddal ültettük, mikor fiatal házasok voltunk. A disznót s a tyúkokat levágjátok, s beteszitek a fagyasztóba, mert az finom költség. A ruháim, azt hiszem, senkire se találnak a családból, úgyhogy oda lehet adni a falu végén annak a szegény családnak.

Az abroszok, szőttesek, törülközők, ágyneműk s egyéb rongyok jók lesznek neked a stafírungba. 

Nézz ide, angyalom, én nem akarok senkivel haragban maradni, úgyhogy a múlt héten felhívtam a komaasszonyomat, apád keresztanyját, s megbeszéltük azt a régi dolgot, ami miatt már évek óta nem jártunk egymáshoz. A harmadik szomszédba, Jóskáékhoz is átmentem, mert sok esztendővel ezelőtt a kukoricásban két méterrel átjöttek a mi parcellánkba. De tudod-e mit?

Ott egye meg a fene azt a törökbúzát, ahol van! Engem most már nem érdekel, örvendek, hogy megbékéltünk. 
Hirdetés

Nekem aztán úgy csináljatok mindent, szépen, ahogy szoktuk, s ahogy mondom! Egyébbel ti ne foglalkozzatok! Ezeket a dolgokat jobb, ha te is tudod, mert mindjárt felnőtt vagy, s ha apádékat elkapná a gépszíj, hogy kitegyenek magukért, akkor rángasd vissza a földre. Tiszta szerencse, hogy nagyapád előttem elment, mert így meg se fordul a fejetekben, hogy a városba temessetek.

Ki nem állhatom ott azt a nagy temetőt. Ez a miénk olyan kicsi, otthonos. Szép a kilátás, s a virágok is szeretik ezt a földet.

Vésd az eszedbe, hogy nem kell malomkő nagyságú koszorú. S a másik, tudod, hogy a piros szegfűt egész életemben ki nem állhattam. Hogyhogy akkor miből csináltassátok? Amiből akarjátok. Szóltam én bele bármibe is? De különben, ha nyáron halnék meg, inkább valami szép bokrétát hozzatok a síromra. S megmondhatnátok a népeknek is, akik eljönnek a temetésemre.

Né, ide figyelj, nehogy nekem zenészeket találjatok hívni, mert rosszul leszek!

Nem való a muzsika a gyászhoz. A torba’ makaróni legyen s pörkölt friss borjúhúsból. A szomszédban Erzsiéknek mindig vannak borjaik, onnan lehet venni, szép tiszta húst árulnak örökké. Nem kell egyéb cifra étel. A temetőből kijövet pedig kalács s kicsi köményes pálinka.

A papnak aztán hagyogassátok meg, hogy ne eressze hosszú lére a mondókáját, mert az embereknek a türelme elfogy, s nem akarom, hogy az én temetésemre rossz szájízzel emlékezzenek.

Szerencsére a temetéseken csak a jót szokta elmondani a halottról. De azért mindennek van egy határa. 

Életemben, ha nem mondhattam meg neki, legalább halálomban mondhassam.

Annyit láttam mostanában nagyapádat álmomban, lehet, valamit akar üzenni. Mindenesetre én alig várom, hogy viszontlássam az én drága uramat! Hosszú volt ez a húsz esztendő, Henikém! Hosszú volt! Immár, ha megbántottalak valamivel, bocsássatok meg nekem, remélem, nem nehezítettem meg az életeteket. S tudjátok meg, hogy mindegyiketeket szeretem.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Nagyi szemszögéből a világ – A pléh födeles templomtornyunkat nem cserélném el a Szent István bazilikára

Hirdetés