A csavaros ládában, a Hatlapfejű család rekeszében a gyerekek, Csabarka és Csavarka faggatják az anyacsavart:
− Mesélj anyu, hogy jöttetek össze apuval!
− A csavargyár raktárában volt egy óriási buli, bömbölt a rádióból a Csavard fel a szőnyeget… − kezdi az emlékezést az anyacsavar.
{hirdetes}
Akkoriban még igen színes és vegyes társasággal lógtunk, egy rakás hatlapfejű, de voltak bőven gyűrűs csavarok, fej nélküli csavarok, süllyesztett fejűek, hengeres fejűek, s ezek a fura hernyócsavarok. Meg persze azok az undok és csupasz szegek csapatostól, de ha jól emlékszem, egy darabig velünk lógott még egy biztosítótű is. Akkoriban még az acél és a sárgaréz cuccok voltak divatban, nem mint manapság ezek a műanyag szarok, villogott is rendesen a társaság a neonfényben.
− Mi bajod a szegekkel? – szakította félbe Csavarka kíváncsian az anyát.
− Ugyan, kislányom, semmi fognivaló azokon… mindent gyorsan akarnak, és olyan… olyan direktek, semmi elegancia nem szorul beléjük. Rozsdás parasztok. Szóval egy ilyen elhajlott csupasz fickó próbált megakasztani, de apátok résen volt, és hamar lerázta a konkurenciát. Elcsavarta a fejem. Már az első menettel megfogott… igaz, nem is akartam nagyon szabadulni. Külön tetszett, hogy illatos kenőanyagot használt. Ezt jegyezzétek meg, ez a figyelmesség és jó modor jele. Ilyet csak a finom és nemes fémcsavarok tesznek.
− Istenem… bárcsak én is egy ilyen fickóra csavarodhatnék! – pihegett Csavarka.
− Aztán persze, jó néhány menet után teljesen egymásra találtunk – folytatta az anyacsavar. Gyönyörű érzés egymást úgy szorítani, hogy közben megvilágosodik előtted a léted értelme. Nekünk ez jutott. Szorítanunk kell egymást az idők végezetéig, de ez egy édes fogság, gyermekeim, tulajdonképpen csak megtalálod a másikban az elveszettnek hitt másik feledet.
A gyerekek hosszan gondolkodtak a félhomályban. Mielőtt az est teljesen rátelepedett volna a csavaros ládára, Csabarka még az apjához merészkedett, aki a sarokban éppen a Csavart Nemzetet olvasta:
− Apu… – kezdte tétován.
− Igen, fiam – mondta szórakozottan az apacsavar, s fel sem pillantott a lapok közül.
− Hogy kell anyákat felszedni?
− Hosszú menettel, fiam – válaszolt az apa egykedvűen. Majd amikor látta, hogy a gyermek csendben távozni készül, még megtoldotta a válaszát:
− Olyan izét… alátétet pedig ne használj, úgy már nem annyira élvezetes.
