Felkavaró! Hiába írtam le számtalanszor ezt a jelzőt az ajánlókban, nem jut megfelelőbb kifejezés az eszembe, amint itt ülök a számítógép előtt reszkető gyomorral. Igen, már megint holokauszttörténet, de meg kell mondanom, nem a szokványos fajtából, és főleg nem a szokványos nézőpontból.
Még mindig tart az utóhatása annak a több mint hetven évvel ezelőtt történt emberiség ellen elkövetett bűnténynek, borzalomnak, amit a zsidók lemészárlása jelentett. Akárcsak a kommunizmus idején történt szörnyűségnek, a munkatáborokba hurcolt több millió ember pusztulásának. Még élnek a leszármazottak, és hurcolják magukkal őseik örökségét, a szenvedést, megaláztatást, szeretteik elvesztését, azt a rémséget, amit ez a korszak jelentett.
Sacha Batthyány az egyik legnagyobb magyar arisztokrata család sarja, akinek a dédszülei Sárosdon éltek, az ott lévő kúriájukból kellett elköltözniük, amikor mindenüket államosították.
A második világháború alatt azonban még ott laktak, és ott esett meg az a bűntény, ami miatt Sacha nagymamája élete végéig bűntudatban élt, amit beleírt az életéről szóló naplójába, és ami segített Sachának kibogozni azokat a szálakat, amelyek a múltját összekötötték egy zsidó családdal.
Ennek a bűnténynek a terhét a szerző is megörökli, de fel kell dolgoznia azt is, hogy a nagyapja a kommunizmus idején Szibériában raboskodott tíz éven át. Nem könnyű végigjárni az utat, kideríteni az igazságot, ami természetesen nem kizárólag fekete és fehér színekben jelenik meg. Többévnyi kutatás, utazás során önmagát is jobban megismeri az író, és szembenéz a saját démonaival.
Mi kell ahhoz, hogy ki merjünk állni az áldozatok védelmében? Hogy fel merjük vállalni véleményünket, és ne alázkodjunk meg? Hogyan lehet feldolgozni ennyi szörnyűséget a családi múltból? Hogyan tudjuk hordozni magunkban ezeket a sérelmeket? És milyen hatással van ez a családi kapcsolatokra? Megannyi kérdést felvet a könyv, ami egy vallomás tulajdonképpen, felvállalása annak, hogy az őseink olyasmiket is elkövettek, amire egyáltalán nem lehetünk büszkék, de együtt kell élnünk vele.
