Nem emlékszem már pontosan sem az alkalomra, sem az időpontra, de a fiam arckifejezésére és hanghordozására kristálytisztán, amikor valamilyen villámcsapásszerű felismerés hatására derűs-bosszús csodálkozással kibukott belőle: Úristen, hogy mennyit etettetek azzal a hülyeséggel gyermekkoromban, hogy ha sok murkot eszem, fogok tudni fütyülni!
Akkor és ott felötlöttek bennem saját gyermekkori emlékeim az ilyen és ehhez hasonló bölcsességekkel kapcsolatban, s az is, hogy tényleg minden eszközt megragadunk mi, szülők, felnőttek, hogy a gyerekeknek jót akarjunk, leleményességünk nem ismer határt, ha el kell fogadtatnunk velük – legalábbis általunk fontosnak tartott – javukat szolgáló szokásokat, viselkedésmintákat: a helyes étkezés szabályait például. S tesszük mindezt neveléssel, amelyhez mindnyájan értünk, vagy legalábbis véleményünk van róla, sőt határozott elveink is, amelyek vitathatatlanul a leghatékonyabbak. És hiszünk ebben szilárdan, kitartóan, következetesen.
Aztán egyszer csak elbizonytalanodunk, kételyek kezdenek mardosni: vajon jó szülők vagyunk-e, megadunk-e mindent a gyerekünknek, azt nyújtjuk-e, amire szükségük van? Melyik nevelési elvet kövessük, vagy esetleg gyúrjunk össze többféléből egy sajátos rendszert, kell-e rendszer egyáltalán, vagy elég a következetesség, bármelyiket is választjuk? Tudjuk-e, hogy mit is akarunk egyáltalán azonkívül, hogy a legjobbat?
Kovács Ágnes
Mert az nem kérdés, hogy a legjobbat akarjuk. Okos, jellemes, szabad emberré akarjuk nevelni gyerekeinket, ugyanakkor sikeresnek is kellene lenniük, felelősségteljesnek is, gondoskodónak is. Netán boldognak. Szárnyakat kellene adnunk nekik, de kapaszkodókat, korlátokat is: nehogy sérüljenek. Folyton nevelni kellene őket, de a nevetés is fontos lenne. Nevető nevelők, nevelve növelők kellene lennünk ahhoz, hogy a növekedés ne csak mennyiségi, de minőségi is legyen.
S ha ez nem lenne elég: nemcsak gyermekeinket, hanem egymást is állandóan alakítjuk, formáljuk otthon, a családban, a munkahelyen, a médiában, színházban és bábszínházban, itthon és külföldön, életünk minden színterén.
A fentebbi felsorolás nem véletlenszerű. Friss lapszámunkban mindezekről olvashatnak, sőt, a nevelésben rejlő buktatókon kívül olyan vészhelyzetekre is felhívjuk a figyelmet, amikor az idejében érkező felvilágosítás, odafigyelés kézzelfogható megelőzést nyújthat.
Minden felmerülő kérdésre nyilván nem tudtunk sort keríteni, végleges válaszok megfogalmazására sem törekedtünk, a magam nevében is csak annak a véleményemnek tudok hangot adni, hogy bár igazából azt sem tudnám egyértelműen és tömören megfogalmazni, mi is a nevelés, abban hiszek, hogy bizonyos értékeket, elveket, célokat, viselkedési mintákat személyes példával, együtt töltött minőségi idővel tovább lehet adni. S hogy mindez talán elég lesz ahhoz, hogy útravalóként elmondhassuk azoknak, akik ezt az útravalót tőlünk várják: „Az légy, aki vagy... és én ebben támogatlak!”
Kiemelt kép: Shutterstock
