– Csókolom – köszönt hangosan. Az asszony a kamrából jött elő, egy csésze tej volt a kezében.
– Jaj, te leányka! Meg vagy fagyva! Hogy indultál el ilyen vékonykán ebben a cudar időben?!
– Nem fáztam – füllentette – biciklivel jöttem, hamar ideértem.
– Gyere, ülj ide a kályha mellé. Szandálban, egy szál blúzban elindulni… hiszen fagy volt az éjszaka, nem láttad?! Hát hol van az a meleg kabát, amit a nyáron adtam?
Hallgatott. Nem mondhatta, hogy az apja néhány pohár pálinkáért odaadta a szomszédasszonynak. Nem értik ezt azok, akik a falu közepén élnek. Ha nincs pálinka, az apja csak fekszik az ágyban és fáj mindene. A pálinkától tud elindulni napszámba dolgozni. Kabát kerül megint, valaki mindig kinövi a faluban. Karácsonykor a legtöbben.
– Ettél-e ma? – kérdezi az asszony.
– Igen! – mondja boldogan – Főztem reggelit! Megtanulok főzni, s akkor édesapa nem kell búsulja az ételt.
– Mit főztél ilyen korán?
– Szalmapityókát!
– S azt hogy?
– Hát meghántottam a pityókát, felvágtam kockára s vízben megfőztem. Utána leszűrtem, villával összetörtem, vizet töltöttem hozzá, megsóztam s kész volt.
– Finom lett?
– Igen!
– Ez a pityókapire. De ügyes vagy. Tényleg így kell csinálni. Ha van tejetek, azt is tehetsz bele.
– Maga meg kéne engem tanítson főzni!
– Megtaníthatlak.
– Ma megtanít valamire? Az almástésztát hogy kell csinálni?
– Egyszer fel kell szedni az almát a kertből…
– Már felszedtem! – vágta rá gyorsan s a szeme huncutul csillogott.
Az asszony kinézett az ajtón. A macskának ez elég is volt, hogy besurranjon, s a leányka ölébe ugorjon.
– Tényleg felszedted! – csodálkozott az asszony. De az almástészta nehéz még neked. Mit is süssünk? Megvan. Almafánkot!
– Az milyen?
– Finom lesz, meglátod! Főleg, ha segítesz!
A leányka hámozta az almát, az asszony kivágta az ütődött részeket és lereszelte.
– Tojást teszel bele, cukrot, lisztet, egy kicsi tejet s fahéjat.
– Mi az a fahéj?
– Szagolj bele! – tartotta a gyermek orra alá a fahéjas tasakot.
– Jaj, Istenem, ennek olyan jó szaga van! De nekünk ilyen nincs.
– Van a boltban.
– De biztos drága. Édesapa nem engedi, hogy vegyek. Otthon nem lehet csinálni? Valamilyen fából?
– Nálunk nincs olyan fa. De anélkül is jó lesz, ne búsulj!
– Akkor jó.
– Felforrósítom az olajat. Erre vigyázni kell, hogy ne legyen nagyon forró. Nehogy megégessen.
– Ó, én attól nem félek! Nézze meg, mennyi seb van rajtam!
– Azért légy óvatos. Nézd, egy-egy evőkanálnyit teszünk az olajba. Ha megsült az egyik fele, megfordítjuk.
– Jaj, de jól néz ki! – lelkendezett a leányka.
– Ne szökdöss nekem a forró olaj mellett, te! – dorgálta szelíden az asszony.
Mind megsütötték a fánkokat. Jó nagy halom lett a tányéron. A leányka alig várta, hogy megkóstolhassa. Az asszony megszórta porcukorral.
– Jaj, ez pont olyan finom, mint az almástészta! Meg kell én is csináljam édesapának!
– Várjál még egy évet vele! Ráérsz, mikor tíz éves leszel! Adok én most, vihetsz édesapádnak. Mikor erre jársz, sütünk még, hogy gyakoroljad!
– Jó! S ha végül megtanulom egyedül, lefényképezzük s elküldjük édesanyának. Még az is lehet, hogy hazajön, ugye? – kérdezte a leányka az ablakon kifele bámulva. A macska leugrott az öléből.
– Lehet, fiam – válaszolta az asszony. Kinyitotta az ajtót, s ment a macska után a kertbe, mintha dolga lenne, pedig csak nagy levegőt kellett vennie.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
