Átélte a teherbeesés misztériumát, átélte a férjhezmenetel fenségességét, átélte a hosszú utat áldott állapotban Betlehemig, átélte a szálláskeresés viszontagságait, a vajúdás kínjával együtt a csillag ragyogását az istálló fölött. Átélte a szülés kínjával együtt az átlényegülés csodáját, aztán emlőjére tette a táplálék után nyújtózkodó gyönyörű lényecskét. Férje odaadó szeretettel igazította meg a fekhelyként szolgáló szalmát, tejet, harapnivalót szerzett, biztatta kedvesét, hogy egyék. Aztán egy kis szendergés után kopogtatás hallatszott, és beléptek a napkeleti bölcsek arannyal, tömjénnel, mirhával, és azzal a szent bizonyossággal, hogy a kisded a mindenható Isten által küldött megváltó.
Beteljesülésre vágyunk mindannyian, akiknek az életében karácsony ünnep.
Beteljesülésre vágyik a tőzsdebirodalmak üzletembere, a fegyvergyáros, a bankár, az űrkutató és az atomfegyver indító gombjának őrzésével megbízott megannyi vezető, kiket mi, innen, Kelet-Európából megvető irigykedéssel fitymálunk, mert tudjuk, hogy pénzük, fegyverük és a megvásárolt tudás erejével megszabják e földi világ kereteit, hogy mennyit ér a mi pénzünk, mennyit ér az aranyunk, mennyit ér az áram és a tüzelőanyag és a mindennapi kenyerünk.
Beteljesülésre vágyik az erdélyi gazda, a földet ősi ösztönnel, de már haszongépektől eldurvulva művelő, a jószágait villanypásztorral és sereg kutyával őrző.
Beteljesülésre vágyik az értelmiségi, aki százados vággyal hiszi, hogy a műveltség minden emberfiának jót tesz, mert megtanítja az embert arra, hogy a földet, a természetet, a másik embert és a törvényeket ne csak használja és kihasználja, hanem fenntarthatóan éljen velük együtt. Beteljesülésre vágyik a legújabb generáció is, a globális és digitális bennszülött, aki a világhálón nőtt fel, és ha nem is irodalmi estéken, de játékokon keresztül kapcsolatot épített ismeretlen emberekkel.
És ez a látszólag tökéletesen ellentétes pólusokon élő embersereg karácsonykor mind azt a misztériumot éli át, hogy valamilyen láthatatlan erő, akit mi, hívők nemes egyszerűséggel Istennek nevezünk, megállítja a rohanást, és karácsonyfák, fenyőágak, betlehemi jászlak, vagy csak egy szál gyertya köré odavonja ezt az embersereget, hogy meggyőzze őket a szeretet erejéről.
Mert a karácsony nemcsak Angyaljárás, ragyogó csillag, illatos kalács, misztikus Úrvacsora, megszentelt kenyér és bor, nemcsak családi ebéd és jókedvű kántálás, hanem tükör is.
Meglátjuk magunkat minden karácsonyban. És hasonlítjuk az elmúlt karácsonyi tükrökhöz.
Az én tükröm azt mutatja, hogy a világjárvány fájdalom-repedéseit átírta, mélyebbé tette a háború. Örvendek családom boldog karácsonyának, de nem tudom nem látni a kárpátaljai karácsonyokat, az ukrán karácsonyokat, az orosz karácsonyokat. Nem tudom nem látni az elhunyt katona édesanyját karácsony ünnepén. És nem tudom nem látni a gyűlöletet, ami újra behálózza világunkat.
Gyűlöljük a nagyhatalmakat, gyűlöljük a nagyvállalatokat, a gazdagokat és a koldusokat, a mi érdekeinket veszélyeztetőket, a más nyelven beszélőket, gyűlöljük azokat, akikről úgy gondoljuk, hogy okai a mi szegénységünknek, vagy legalábbis annak, hogy nem a mi szavunk a döntő.
Mindenki valaki másban találja meg a rossz forrását, s valaki mást okol a boldogtalanságáért.
Pedig az, akinek születését karácsonykor ünnepeljük, arra tanít, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és csak azt tedd másokkal, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek. Kívánom, hogy karácsonykor mindenki tudja bár egy napig megállítani az időt, s megtapasztalni a beteljesedést.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mama-lekvár
Édesanyám tizennégy éve ment el. Végleg. Hirtelen. Búcsú nélkül, csendesen távozott, mint ahogyan élt. De azért előtte egy hetet még eltöltött kómában a kórház intenzív osztályán a kedvünkért, hogy nekünk legyen időnk felkészülni a legrosszabbra. És megvárta az utolsó nyugdíját is. Hogy legyen, amiből eltemetnünk. Nem szeretett volna soha terhünkre lenni. Egész életében úrinő volt. A szó legnemesebb értelmében.
