Érdekes hogyan változnak az idők során a jólétet megtestesítő emberi gyakorlatok. Ma amikor be akarunk valakit tájolni a középosztály társadalmi ranglétráján azt kérdezzük, hogy hova megy nyaralni? A felső tízezertől kár kérdezni, mert azok mindenhova mehetnek, ugyanígy kár kérdezni a mélyszegénységben élőktől is, mert azok sehova se mehetnek.
Ötven évvel ezelőtt a betájoló kérdés az volt, hogy vágtok-e disznót karácsonyra, vagy – tekintve a városlakókat – hány fogásos volt a ünnepi ebéd?!
A legdurvább mondat, amit az étkezési szokások és a jólét összefüggésében hallottam a szegények és gazdagok székletére vonatkozott, nevezetesen a gazdagok széklete jó zsíros, míg a szegényeké száraz, de annyira, hogy az előbbi még a földnek is jólesik, mert megtrágyázza azt, az utóbbi pedig haszontalan.
Amikor a húspotyolót előveszem, a család tudja, rántott hús készül, a híressé vált bécsi szelet. A táplálkozás szakértői szerint a bécsi szelet az egészségtelen ételek kategóriájába tartozik. Nem tesz jót szervezetünknek, ha a lisztet a hússal együtt fogyasztjuk, méghozzá olajban kisütve. Ha túlzott gyakorisággal fogyasztjuk, akkor egyenesen káros.
Legutóbb a konyhaszekrény egyik lapjára tettem a törlőkendőt, arra rá a lapítót, s jó ritmusban nekifogtam potyolni a hússzeleteket. Néhány ütés után a konyhaszekrény ajtaja megnyílt s az alsó polcról lassan, de feltartóztathatatlanul, kifelé indultak a jénai tálak.
Jaj, Istenem! Ez olyan, mint amikor a tömbház felső lakója elfelejti a csapot elzárni s az alsó lakó elázik. Mint amikor az amerikai tőzsdén felértékelnek egy vállalkozást, és megdrágul az üzemanyag Kelet-Európában. Mint amikor több napon át zápor van a Hargitán, és kiönt a Nagy Homoród. Mint amikor eltitkolnak egy családtagot a felnövekvő gyermek elől, aki aztán felnőtt korában különleges érzékenységet táplál az eltűnt személyek és családtagjaik irányába.
A húspotyolás újra ráébresztett arra, hogy minden mindennel összefügg, ezért egy erőszakosabb megnyilvánulás után mindig számítani kell a láncreakciókra.
Ez persze jól is elsülhet. Kiderülhet, hogy az eltitkolt, lesajnált családtag hatalmas karriert futott be, és mint mesebeli gazdag nagybácsi veszi fel a kapcsolatot velünk életünk derekán. Kiderülhet, hogy a hargitai záporok pont a legnagyobb szárazság időszakában duzzasztják meg folyócskáinkat. Kiderülhet, hogy az amerikai tőzsdén pont azt a vállalkozást értékelik fel, aminek ágazatában nekünk a legjobb szakembereink vannak. Kiderülhet, hogy az alsó szomszéd lakása már jó ideje penészes volt, s hála Istennek, hogy a felső szomszéd elárasztotta, mert így a teljes feljavítás költségét rá lehet varrni.
Kiderülhet, hogy rájövök arra, hogy a jénai tálakat eddig rossz helyen tartottam, s kapok egy előnyösebb helyet számukra a polcrengetegben.
Az én esetemben a váltás könnyű volt. Nem kerestem új helyet a jénai tálaknak, hanem áthelyeztem a törlőkendőt és a lapítót a kisasztalra, s tovább folytattam a húspotyolást. Tudom azonban, hogy sok esetben a váltás nehéz, sőt lehetetlen. Végig kell szenvedni a láncreakció minden állomását. Tudom, hogy vannak súlyos családi titkok, amik csontvázként hullanak ki a legalkalmatlanabb időben mindennapi kínlódásaink szekrényéből.Tudom, hogy jönnek árvizek, melyeket képtelenek vagyunk megállítani és elmenekülni előlük már nincs időnk. Tudom, hogy hirtelen leszegényedhetünk minden külső figyelmeztetés nélkül, s ebből valakik valahol meggazdagodnak. Tudom, hogy van olyan felső szomszédunk, aki nemhogy nem fizeti ki a feljavítást, de még meg is fenyeget, ha nem fogjuk be a szánkat.
Válts, ha váltanod kell és váltanod lehet. És bírd ki, ha nincs menekülés.
Amikor pedig lesújtasz a húspotyolóval, tudd, hogy üvegtálaid összekoccannak, még akkor is, ha több méter távolságra vannak lapítódtól.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
