A megjelenés talán a legszembetűnőbb része egy esküvőnek, és, valljuk be, erre készülünk a legjobban. Épp a múlt héten kaptam el a tévében egy híresség esküvőjét, és csak ámultam azon, hogy a vendégsereg női tagjai szinte mind feketében voltak! Tudom, hogy az elegancia színe, tudom, hogy slankít, hogy mifelénk a legkedveltebb, de egy esküvőre abszolút tiltólistás. Ennél csak az „jobb”, amikor az örömanya vagy valamelyik násznagyasszony öltözik feketébe.
hiszen könnyen meglehet, hogy a menyasszony nem hófehér ruhát választ, és az nagyon kellemetlen, ha azonos színt viselünk az esemény főszereplőjével.
A megjelenés témakörben a menyasszonyokhoz is szólnék. Örökös szabály (nem, a korral nem változik), hogy egyházi esküvőn – sem a templomi, sem szabadban zajló szertartás alatt – a menyasszony vállai és keblei nem lehetnek fedetlenek.
Kizárólag az ifjú párra tartozik, hogy milyen méretű esküvőt szeretne, és az is, hogy kikkel szeretné tölteni ezt a nagyon fontos napot. Mifelénk még divatos a „mi is voltunk 20 évvel ezelőtt, ezért vissza kell hívnunk őket” szokás, de a protokoll ezt például sehol nem írja elő. Az esküvő attól lesz felejthetetlen, hogy azokkal a személyekkel ünneplünk, akik a mindennapjainkban is részesei az életünknek, akikhez szoros szálak fűznek. Az, hogy ott mutatkozunk be a távoli rokonoknak, de meghívtuk őket, mert elvárták, teljesen értelmetlen.
Szintén kerülendő az esküvő után elmondani a párnak, hogy meg vagyunk sértődve, amiért minket nem hívtak meg. A legnagyobb tiszteletlenség, amit elképzelni tudok (vetekszik a „mikor jön a baba?” témakörrel).
Biztosan felteszik sokan magukban a kérdést, hogy mi a helyzet a munkahelyi viszonyokkal? Nos, a munkatársakat, felső vezetőket nem kell meghívni, csak ha már barátinak érezzük a viszonyt. Tudom, hogy sokszor több időt töltünk azokkal, akikkel dolgozunk, mint a családtagjainkkal, de ez nem jelenti azt, hogy a viszonyunk bizalmas vagy baráti. Ezért nem is tartozunk kötelezettséggel feléjük.
A meghívó szövege azért fontos, mert esszenciális információkat tartalmaz. Ez vonatkozik a vendégekre, de az ifjú párra is, tehát ha nem akarunk félreértéseket, fogalmazzunk tisztán, és olvassuk el figyelmesen, ami le van írva. Mifelénk ritka, de megtörténik, hogy valakit csak a szertartásra szeretnénk meghívni, de a lakodalomra nem. Ezt világossá kell tenni a meghívó szövegében is. Tehát, ha azt olvassuk, hogy meghívnak a szertartásra, majd az azt követő vacsorára, akkor ez azt jelenti, hogy mindenképp ott a helyünk az esküvő teljes ideje alatt.
Még egy fontos dolog a meghívóval kapcsolatban: mindenképp kérjük ki szakember segítségét mind a tervezésben, mind a nyomtatásban és szövegezésben. Ebben az idényben talán nem is láttam olyan meghívót, amelyen ne lett volna helytelenül írva a dátum. Apróságnak tűnik, azonban fontos erre is odafigyelni (a helyesírási hibákat és elütéseket már nem is említem...).
Senkinek nem árulok el titkot azzal, hogy a vőlegényt az édesanyja (vagy egy számára nagyon fontos nő), a menyasszonyt az édesapja (vagy egy hozzá nagyon közelálló férfi) vezeti az oltárhoz. Igen ám, de ez az egyházi szertartásra vonatkozik, manapság azonban sokan kihagyják ezt a részt, és csak az anyakönyvvezető előtt mondják ki a boldogító igent.
(a protokollban a jobb mindig a legfontosabb oldal).
Megint az ültetési renddel jövök és annak fontosságával, de mint oly sok területen, az esküvői ültetési rend is létfontosságú. A protokoll szerint jobbról ül a vőlegény és a családja, balról a menyasszony és a családtagjai. De egyáltalán nem hiba, ha ezt felcseréljük, főként, ha azt vesszük figyelembe, hogy nálunk násznagyokat választanak, az örömszülők pedig legtöbb esetben már nem ülnek a főasztalnál.
Az is elvárt továbbá, hogy az ifjú párhoz legközelebb álló családtagok és barátok kerülnek az ültetés elejére, és csak utánuk következnek a távolabbi ismerősök. Ma már alig van esküvő ültetési tábla nélkül, semmiképp ne spóroljuk meg. Ha nem helyezünk ki ültetési kártyát az asztalra, a férfi vendégek jegyezzék meg, hogy kísérőjüket a jobb oldalukra ültessék.
Nem azt szeretném taglalni, hogy a viselkedési szabályok, valamint az etikett mely területei érvényesülnek ilyenkor (mindegyik!), hanem inkább arra térnék ki, hogy mi lehet egy igazán jól szervezett esküvő ismérve. Bármennyire is meglepően hangzik, mert a legtöbb helyen az ellenkezőjét mondják, az ifjú pár egyik nagyon fontos feladata, hogy a vendégek is megtisztelve érezzék magukat. Tudom, nagyon hangzatos azt mondani, hogy az esküvőn az a legfontosabb, hogy a házasulandók érezzék jól magukat – kétségkívül fontos –, de én azt mondom, ha közben nem viselkednek házigazdaként, semmilyen módon nem kommunikálnak a vendégekkel, akkor a lakodalom két külön entitás lesz. Tehát
Ez a kérdés azonban megfordul a menyasszonytánc után: ha már megtörtént a tánc, szervírozták a tortát, az ajándékot átadtuk (azt ugye mindig a torta után illik csak), majd úgy érezzük, hogy mennénk haza, de az ifjú pár épp a táncparkett közepén ropja – nyomatékosan kérem –, ne rontsuk el a jókedvüket azzal, hogy megállunk mellettük, és bejelentjük, hogy búcsúzni jöttünk, köszönünk mindent, csodálatos volt az egész. Nem, menjünk oda a násznagyokhoz, örömszülőkhöz, köszönjük meg nekik, búcsúzzunk el az asztaltársaságtól, de abban az órában az ifjú párt már hagyjuk, hogy érezze jól magát. Nem, nem fognak megsértődni, hogy nem búcsúztunk el tőlük, reggelre csak arra fognak emlékezni, hogy (remélhetőleg) életük legjobb buliján vannak túl. De ehhez mi is kellünk!
korábban írtuk
Sebestyén Kinga: Nem véd meg senki? – Augusztusi lapajánló
Félek a fájdalomtól. De a legtöbbünk így van ezzel. Előkapargatni sérüléseket, s szembenézni velük sokkoló, bénító is lehet. Azonban ha nem tesszük, az elfojtásaink rabjai maradunk, és elfelejtünk igazán élni.
