Abban a pillanatban, ahogy kilépünk otthonunk ajtaján, – tágabb értelemben vett – vendégekké válunk. Én – mint vendég – vagyok a hírvivő, ezért fontos az, hogy milyen benyomás ér. A vendégért van minden, a protokollban a szabályok, azért, hogy a lehető legjobb hírét vigyék a vendéglátó személynek, intézménynek. Míg a hétköznapi életben nincs éppen akkora súlya ennek a témának,
Tegyük fel, hogy fontos vendéget várunk, ő lehet egy cégtulajdonos, közéleti szereplő vagy más fontos funkciót betöltő személy. Ilyenkor én vagyok a házigazda, más néven vendéglátó, aki fogadja és várja a vendéget, majd üdvözli, elvezeti, mutatja az utat. Nagyon fontos mozzanat ez, hiszen a vendég – a legtöbb esetben – nem ismeri a járást, ezért bizonytalan, hogy épp merre kell menni. Ilyenkor a házigazda dolga nem az, hogy kézzel mutogasson, hogy itt jobbra, ott fel, majd a folyosó végén az utolsó ajtó lesz, hanem a fölérendeltet (aki ebben az esetben a vendég) a bal oldalára veszi, és picit előtte haladva, mintegy kíséri, vezeti őt.
Ha magas (főként diplomáciai) rangú vendéget várunk, mindez annyiban változik, hogy őt sosem a házigazda fogadja, hanem jobb helyeken a protokollos, de mindenképpen rangban a házigazda alatt álló személy.
Néhány éve nagykövetet fogadtunk a munkahelyemen (a szerző – protokoll – tanácsadóként dolgozik egy állami intézménynél – szerk. megj.). Túl azon, hogy ilyenkor mennyi mindent kell átgondolni és megszervezni, arra külön figyeltünk, hogy miként fogadjuk a nagykövetet. Az alap, hogy ilyenkor fenntartott helyet biztosítunk a járműnek is, amivel érkezik, lehetőleg az épület bejárata előtt. Második lépésként én vártam az ajtó előtt (mondanom sem kell, hogy a látogatás előtt meg kell keresni, hogy az illető hogyan néz ki), amikor a nagykövet megérkezett, kezet nyújtottam (hiszen én vagyok a nő, még akkor is, ha alacsonyabb a rangom nála), bemutatkoztam neki, majd elmondtam, hogy felkísérem az irodába, ahol a találkozó zajlik majd. Gyakorlott diplomataként ő rögtön tudta, hogy hová kell állnia, de abban az esetben,
Elindultunk a nagykövettel a találkozó helyszínére, ahová lépcső vezet. Az illemben/protokollban a lépcső szintén hatalmas jelentőséggel bír. A lépcsőn felfelé ugyanis a nő mindig elöl megy, lefelé pedig hátul. A lépcsőn a férfi dolga úgymond védeni a nőt. De a magas rangú vendég fogadásakor is érvényesül ez a szabály, abból az okból is, hogy a vendégfogadó mutatja az utat a vendégnek. Megérkezünk a találkozó helyszínére, itt a kísérő átadja a magas rangú vendéget a házigazdának, aki ebben az esetben nem a teremben, hanem a terem előtt vár rá, kezet nyújt, ha nem ismerik egymást, bemutatkozik, és előre engedi a vendéget, majd hellyel kínálja.
És itt nagyon fontos, hogy a vendég hogyan és hová foglal helyet. A vendégnek ugyanis, amennyiben nincs kijelölt helye (a helyes ültetési rendről hamarosan külön fejezetben írunk), a következőket kell tudnia: ne az ajtóval szemben foglaljon helyet, az ugyanis a házigazda helye, hogy lásson rá a bejáratra.
bele lehet süppedni, ami nagyon rossz testtartást kínál, és nehezen lehet felállni belőle. A nőnek figyelnie kell arra is, hogy ha nem asztal mellé ül, a lábait ne keresztezze, de ha mégis ez a kényelmes, akkor a lábfejét szorítsa a földön lévő lábhoz.
Mindezeket – és még kismillió apróságot – szem előtt tartva lehetünk jó vendégek és profi házigazdák. Gyakorlat teszi a mestert.
A következő részben a megszólításokról hozok néhány hasznos tanácsot, kiderül, hogy melyiket mikor, hogyan használjuk helyesen, és mennyit engedhetünk meg magunknak belőlük.
korábban írtuk
Ménessy Kinga Kitty: Protokoll bonbon – Használjunk belőlük, amennyi szükségszerű
Induló rovatomról dióhéjban annyit, hogy egy őszi konferencia döbbentett rá arra, mekkora igény van (és megunhatatlan) az illem, az etikett és a protokoll témaköre. No, és miért bonbon? Mert azt a legtöbben szeretjük. A hangsúly a legtöbb szón van, mert nem mindenkihez akarok szólni, hanem azokhoz, akik szívesen olvasnak néhány gondolatot ebben a témakörben. Még egy hangsúlyt tennék: a protokoll az erősségem, ezt is szeretném kidomborítani. Bár tudom, az illem és az etikett is mindig kíván ismételni való
